22. nap (2009.07.18.)

---

21. nap (2009.07.17.)

---

20. nap (2009.07.16.)

---

19. nap (2009.07.15.)

---

18. nap (2009.07.14.)

---

17. nap (2009.07.13.)

Reggel ébredve vettük észre, hogy a parkoló kamionok farral egymásnak tolattak, megakadályozva ezzel a nem tervezett kipakolást.
Ez kicsit megingatta bennünk a minden a legnagyobb biztonságban van szlogenünket, de eddig még nem láttuk jelét banditáknak.
Nagyon rossz időben indultunk tovább, egész Kurgánig esett az eső, de a városba érve befejeződött a zuhé.
Meg kellett állnunk, pénzt válltani így sietve megnéztük a várost, mert Oleg barátunk délutánra várt minket innen 700 Km-re.
A város központját megtalálva, leparkoltunk egy nagy téren, ahol találtunk bankot, és ha már a központba voltunk egy gyors sétát tettünk a belvárosba.
Közben átléptük a Tobol folyót.
A város átlagosnak mondható, semmi különös dolgon nem akadt meg a szemünk, hacsak a Lenin szobor lábánál elhelyezett cipő áldozatokat nem soroljuk ide.
A főtér melletti templomot tartottuk egyedül turista célpontnak , ezt meg is látogattuk.
A téglából épült, és burkolt templom érdekes színfoltja a fehér belvárosnak, ahová (mint minden ortodox templomba) a nők csak fejkendőben tehetik be a lábukat, ezért mindenki kis táskájában ott lapul a templomba járó kendő.
Cseljabinszk város következett, ami most nekünk az utolsó ázsiai várost jelentette.
Nehézkesen ,de átrágtuk magunkat a nagyvároson és már elkönyvelve a késést vágtunk neki az Ural hegységnek.
Hatalmas forgalom tartóztatott bennünket a délutánban és a Szum folyó hídjánál, egy lerobbant kamion állta el az egyetlen sávot amin a két irányú forgalom így is nagyon torlódott.
Egy jó órát vesztegeltünk a tejes útzárban, ahol már az élelmes falusiak elkezdetek pirogot árulni, amikor végre beindult a forgalom.
Európai földön immár elhagytuk Cseljabinszk megyét és megérkeztünk a Baskír Köztársaságba,  és rövidesen Ufa városba.
Minden város bevezető és kivezető útjain posztoló DPC névre keresztelt állomáson le kell lassítani 40 Km/h sebességre és a rendőrök így válogatnak maguknak az egy sorban elhaladó autósok közül igazoltatni valót.
A városba bevezető úton mi is szépen beálltunk a sorba, de ahogy átmentünk a rendőrök előtt, észrevettem, hogy bizony kiszúrták a külföldi rendszámunkat, és mutogatnak utánunk.
A következő kanyarban már mögöttem állt a villogó rendőr lada.
Egy fiatal egyenruhás kérte el iratainkat, majd kezdett magyarázni hogy valami szabályt megsértettünk, nem értettem mert egy kocsisorban haladtunk , így sejthető volt a zsebpénz gyűjtés lehetősége.
Mondtuk neki , hogy mi nagyon szabályosan közlekedünk, erre ő lerajzolta az előző kanyart ahol állítása szerint mi a áttértünk a menetirány szerinti bal sávba, átlépve ezzel a nem létező záróvonalat, én erre már majdnem hangos röhögésbe kezdtem (a sáros földes huplis út ami festést soha nem látott) és mutattam neki hogy én rendesen közlekedek.
A kocsiban ülő idősebb rendőr üvöltözött nekünk, de nem szállt ki az autóból, a fiatal kollega pedig kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát, majd visszaadta iratainkat és beszállt hangosan morgolódó kollegája mellé.
A taktikánk itt is bevált (ellenkezni kell velük ameddig lehet)..
A városba bejutva a Szalavat emlékűmhöz beszéltük meg a találkozót Oleg barátunkkal, (ahol első ízben parkoltunk.
Telefonon megbeszéltük a randit, ugyan mi egy kicsit elkeveredtünk a belvárosba és majdnem egy buszsofőr áldozatává válva, de megérkeztünk.
Egy piros lámpánál megállva arra lettem figyelmes hogy a mögöttem érkező kisbusz lassítás nélkül jön felénk, kicsit előrébb gurultam, mikor hatalmas fékcsikorgással a mögöttem megpördülő busz a mellette álló nagyobb busznak ütközött.
A kisbusz vezetője kiszállt és mintha a tükröt igazítaná meg visszarugdalta a leszakadt alkatrészeket, a letörteket betette a buszba és irány tovább, az utasok teljes nyugalomban nézték végig az eseményt.
Így este 8 után megérkeztünk barátunkhoz, ahol már gazdagon megterített asztal várt bennünket.
Az Orosz és Baskír konyha nevezetességeiből kaptunk egy kis válogatást, melyet több órán keresztül beszélgetve, vodkázva próbáltunk meg bekebelezni.
Sok mindent tudtunk meg a Baskírokról és itt élő barátainkról.
A Baskír Köztársaság Oroszország egyik gazdag köztársasága , földgáz és kőolaj lelőhelyek sokasága és jó minőségű mezőgazdasági területek jellemzik a vidéket, de a nagy Orosz birodalom elszipkázza a szorgos baskírok bevételeinek javát.
A köztársaságban így is érezhetően jobb módban élnek az emberek, a keresetek 15.000-20.000 rubel (100.000-130.000 Ft) körül mozognak.
A köztársaságban szigorúbb szabályok uralkodnak, mint másutt, tilos az utcán árusítani (bazározni) este 11 után tilos tömény szeszt árusítani..stb..
A hallepény, pelmenyi és csak-csak elfogyasztása után éjfél körül nyugovóra tértünk

---

16. nap (2009.07.12.)

Reggel 9 utánig lustálkodtunk luxus apartmanunkban, majd összekészülődve piaclátogatásra indultunk a kisvárosba.
A szállóból kilépve egy kétmotoros kisgép fogadott bennünket , ami nem egy gazdag Orosz  üzletemberre várt, hanem leselejtezték és a városka főtérrel szembeni parkját díszíti.
Mielőtt a piac forgatagába zuhantunk volna , muszáj volt technikai kíváncsiság keltette szomjunkat oltani a repülőgép megmászásával és körbetapogatásával.
Mint már találkozhattunk vele ,minden Orosz településen a drága szétszerelés és újrahasznosítás helyett a leselejtezett haditechnikai gépek díszként funkcionálnak, T34, T72-tankok, ágyúk, rakéták, repülőgépek na és a világhírű Katyusa is megtalálható.
A kis városi piac vasárnap reggel valószínűleg, nem dübörgött teljes gőzzel, de  a múlt századot idéző érzés kihagyhatatlan volt.
Szinte csak idős asszonyok árulták a kiskertjükből és az erdőn gyűjtött portékáikat, hangosan ránk kiabálva és mutogatva egy egy szebb zöldségre, gyümölcsre.
Egy kör megtétele után már észrevettük, hogy a hátunk mögött összegyűlnek az emberek és minket bámulva sugdolóznak (már előző este nagy híre ment a városba a két érdekes külföldi érkezésének , mesélte mosolyogva recepciós hölgyünk), hát így hátizsákkal és fényképező géppel azonnal tudták "ezek azok".
Második körünkben már céltudatosan ,szárított gyümölcsöt és egy jó kilónyi epret céloztunk meg kiszemelt kofáinknál, akik boldogan, de kicsit tartva tőlünk ,(mint aki először találkozik egy kutyával) adták nekünk gyümölcseiket.
Az eper árus néni még utánunk kiabált, hogy mossuk meg, mert koszos, ugyan a csapból folyó barna nem túl jó illatú víznél szerény véleményem szerint jobb ,ha földesen esszük meg.
A piac másik végében ruhákat, és egyéb háztartási cikkeket kínáltak , ez nem volt izgalmas.
A bejártatnál két nagy stand pedig zárjegy nélküli cigaretta és cd szaküzletként üzemelt.
Érdekesség a süteményes bódé, a hűtés nélküli dobozokból árult tortákat szeletekben lehet megvenni, papír zacskóba gyömöszölve.
Mivel reggelinek valót nem találtunk, a piac melletti üzletben vásároltunk be magunknak, kenyér, kaviár, sajt, némi hal.
Megdöbbenésünkre itt találkoztunk az első Magyar borral (Balatonmelléki Muscat Ottonel), 210 Rubel (1400 Ft) áron nem épp olcsón.
Omszk felé haladva már európai növényzet között haladt buckás autópályánk, még itt, ott nyírfaerdőkkel tarkítva, a lápos ingoványos mezőket.
Néha megelőztünk 40-50 éves matuzsálem orosz járműveket, amiket itt nem veteránként mutogatnak gazdáik a kíváncsi népeknek, hanem bizony még mindennapi közlekedési eszközök.
Egy vasúti átjáró után megelőztem egy kamiont, s ahogy visszatértem sávomba már rám mutató gumibottal találtam szemben magam, szépen megálltam látva hogy a mögöttem érkező kamion sofőrje a fékezéstől a szélvédőre tapadt jóval integető barátom után.
Tolatás következett, majd mutogatás és hajtogattam nem értem mi baja van, ő pedig a rendőrautóba utasított , ahol a kollegája előkaparta az ismerős kis füzetet (mit mennyivel büntetünk), és mutogatja hogy tilosban előztem, én ellenkezek és magyarázom neki ,hogy már a záróvonal után előztem, majd kiszúrom a műszerfalra szerelt kis kamerát aminek képén jól látszik ahogy az én autóm a kamion mellett haladva már szaggatott a vonal.
Miután pár percig még hajtogatta nekem a magáét, én meg erőszakosan a magam igazát, visszaadta papírjaimat és elköszönt.
Javasolták nekem, hogy ne hagyjam magam , de ezen most nagyon felbátorodva elhatároztam nem leszek puhány, nem fizetek, csak ha nagyon kell.
Omszk városát , újra meglátogattuk és Teppa névre keresztelt shusi bárunkat, a Lenin Utcában.
Ahol az esős idő miatt , bent ültünk le így vettük észre ,hogy internet is van.
Így egy órát töltöttünk a nagyon kellemes hangulatú és szép helyen, s egy japán leves bekanalazása és internetezés után rohantunk tovább Európa felé.
A városból kivezető kavalkádban a Cseljabinszkibe vezető utat kerestük, ami szépen ki is van táblázva (Kazahsztán felé), így amit ide felé ügyesen kikerültünk, most belefutottunk.
Az utunk Petropavlovszk felé vitt amit hamar kiszúrtunk, de a táblák nem jelzik, hogy Kazah földön kell autókázni a célig.
Megálltunk megkérdezni , hogy van e elkerülő út , mire azt a választ kaptuk persze a határ előtt van egy út ami kikerüli a határt.
A határ előtt pár kilométerrel találtunk egy kis utat, de nem volt túl bizalomgerjesztő így bepróbálkoztunk a határon (ugyan tudtuk vízum kellene), de úgysem láttunk még Kazah földet.
Semmi nem jelzi hogy itt valahol Kazahsztánba és az ember csak legvégén egy sorompó, sem zöld határ sem kerítés.
A sorompónál megállva bementem a kis bódéba, ahol kedves Orosz határőr hölgy elmondta , hogy ő átenged ,de a kazahoknak néha rossz napjuk van, és akkor ülhetünk itt egész éjjel.
Visszamentünk kis kerülő utunkra ahol aztán megkaptuk méltó büntetésünket tévedésünkért.
Rettenet terepviszonyok mellett 150 Km veserázás várt minket, egy elhagyatott lápos kietlen vidéken.
Ránk sötétedett már mikor Isim városnál elértük a jó utat és itt még kis égszakadás segítette a látási és útviszonyok állapotát, így Kurgántól 100 Km-re feladtuk és egy parkolóban tértünk nyugovóra.

---

15. nap (2009.07.11.)

A parkolóban reggel 8 körül tértünk magunkhoz, de még midig magunk voltunk, ezek szerint itt is későn ébred a város.
Össze szedve magunkat neki indultunk a városból kivezető útnak , ami bizonyította , hogy itt sem baglyok az emberek , akadály nélkül hagytuk el a várost.
Csak a sárga és fehér buszok (iránytaxik) cikáztak fel s alá.
Az Orosz (Ukrán is) tömegközlekedés is érdekes módon működik, olyan  buszok mint nálunk szinte nincsenek, ehelyett kis (kb 15 személyes) gaz mikrobuszok róják ezerszám a nagyobb városokat.
A kisbuszok oldalán elhelyezett számból lehet tudni milyen útvonalon jár és ha az nekünk jó, le kell inteni mint egy taxit és 12 Rubel (80 Ft) befizetésével felvesz bennünket és mikor kérjük megáll.
Szinte minden ember így közlekedik a városokban, de a városok melletti településeken is ez a közlekedési lehetőség van a lovon kívül.
Menetrend nincs, csak mennek a buszok körbe és egyszer csak odaérnek ahol álldogálunk.
Ezen a napon nagyon bele kell húznunk, ha hétfő délutánra Ufában akarunk lenni (Olegnak ezt ígértük) illetve ,hogy Szombatra hazaérkezzünk.
Így szinte megállás nélkül száguldottunk a Csulim patak melletti kis piknikünket is hamar lezavartuk a veréb nagyságú böglyök támadásai miatt.
Egy kis barátunk akadt, aki a nagy Szibériából el akart volna jönni velünk szép Magyar hazánkba, egy rozsdafarkú szerű kis madár költözött az autóba míg mi csemegéztünk.
Útközben átkeltünk a Tom és az Ob folyókon, előbbi Kemerovo míg az Ob Novoszibirszk
városát szeli ketté.
Novoszibirszk így sajnos kimaradt (de majd legközelebb)..
Kujbisev városát választottuk magunknak mai célnak, ami jóval 1000 Km feletti utazást jelentett, de este 9 után sikerült beérkezni a koszos kis városba, ahol egy ággyal szerettük volna kezelni az autóülésben alvástól sajgó hátunkat.
A hatalmas rendőri készenléttel bíró városkában egy egyenruhástól kértünk segítséget , aki a város központba irányított minket, hogy ott balra van az egyetlen szálláshely. Kis keresgélés után megleltük a központi helyen álló épületet amin egy 30cm tábla hirdette "Ez itt egy fogadó" , amiről még az előtte posztoló taxis sem tudott.
Belépve csalódás ért bennünket , egy szépen felújított lépcsőházba ,recepcióba léptünk, (csak a lépcsőházban lévő halbolt átszűrődő illata volt némi zavaró hatással.
A pulthoz lépve csak oroszul tudtam érdeklődni, de a szimpatikus idős hölgy, minden elmutogatott és mondta hozzuk az útlevelünket.
Miután megegyeztünk, hogy egy szoba két ágy külön és fürdő extra tv és hűtő ajándékba.., mindez 1700 Rubel (11.000 Ft).
A szobánkba vezető folyosó, már vissza vitt bennünket a 70-es évek munkás szálló feelingjébe.
Szobánk eddigiekhez képest maximális pontot kapott, ugyan valószínűleg, otthon sírva fakadnánk egy hasonló fürdő láttán, de ebben a helyzetben ezt luxusnak is nevezhetjük.
Hamar letusoltunk a barna színben pompázó vízben, és közben újra megtekinthettük a  helyi vízvezeték szerelés kitűnő remekét, falon kívül műanyag és fém csövek kavalkádja némi flexicső segítséggel.
Az estére kocsma programot szerveztünk (Szombat lévén). a recepción érdeklődve kerestünk egy normális helyet magunknak, de  a hölgy azt javasolta ,hív nekünk egy taxit és az majd tudja hova kell menni, de vigyázzunk magunkra mert a fiatalok veszélyesek erre az idegenekre.
A taxis egy pusztultat lakótelep közepére tett ki bennünket, ahol egy sörbár volt, nem volt nagyon gázos, de csak mi voltunk.
Egy sör elfogyasztása után, gyalog vissza sétáltunk a belváros felé, útközben a düledező panelek ajtajára felszerelt digitális kaputelefonok, a műholdvevők, és klímaberendezések keltettek némi értetlenséget bennünk.
A betört ablak mellett  búgó légkondi és a rozsdás görbe sorompóra felszerelt nyitó automatika mellett érthetetlen az égig érő gaz és szemét halmaz, de hát ez Orosz város.
A belvárosba (faluba) visszajutva ismét kíséretet kaptunk és elvezettek minket egy kulturált pubba ahol valószínűleg a kicsit jobb módban tengődő fiatalok iszogattak, beszélgettek, később páran táncra is perdültek. Az egyre hangosabb zene aztán haza kényszerített bennünket.

---

14. nap (2009.07.10.)

A parkolóban reggel korán megébredtünk, és nekivágtunk az előttünk álló 300 Km murvás szakasznak ,hogy elérjük Kansk-városát ahonnan már aszfalt várt minket.
A koszos nagyon szegény falvak lakói, az elhaladó autókat bámulva a hatalmas porban várják ,hogy Putyin küldjön nekik aszfaltot , hogy tehénkéiket azon tudják masíroztatni.
A gyerekek a millió cölöppel alátámogatott, már rég minden túlterhelési próbát kiállt fahidakon üldögélnek, és élvezik ahogy egy kamion áthaladva hintáztatja őket. Az úttalan utakat sok helyütt keresztezi a Transsziberiai vasútvonal, oda úton szerencsénk volt alig állított meg minket sorompó, de ezen a délelőttön összesen vagy másfél órát vesztegeltünk a vonatok fogságában.
A vasúti átjárók ( a nagyok) minden esetben bakterral felszerelt szuper biztonságos átkelők.
A sorompón kívül van egy fél méter magas vas akadály , ami a sorompó leengedése után a földből felnyílik és masszív szerkezetéből adódóan egy kamiont is feltartóztatna ,ha nem venné észre a sorompót.
Az utolsó kemény szakaszon már kilométerenként láttunk kerékcserélő autósokat, kamionosokat. A 30-40 cm mély kátyúk egy valaha betonból készített útról árulkodtak, és aljukon ott a vasháló ,ami esetenként szétszakadva ,dárdaként meredezik a gödör aljából várva következő gumi áldozatát.
Az egyik ugratón leérkezve szegény öszvérünk elvesztette egyik segéd szemét, és a kipottyant ködlámpán sikerült azonnal át is gázolnom.(egy újabb veszteség.)
Kanskba érve megálltunk ebédelni, medve fogadónkba , melyet oda úton már teszteltünk.
Scsi levest ettünk, ez egy tradicionális Orosz leves, és én valami húsgombócot ettem ,ami ízre hasonló volt a burját töltött palacsinta bélésére.
Sajnos nem voltak kiírva az ételek nevei így csak rámutattunk mit szeretnénk, de ismét 10 pontos ebéden volt részünk.
Az út mentén ittunk még egy kvázt, és megpróbáltuk megtudni mik az összetevői.
Nyelvi nehézségekbe ütközve inkább lefotóztuk a kis táblát amire rá volt írva elég sok alapanyag, de az élesztő biztos.
A táblácskán az állt ,hogy 3 napig lehet eltartani, de nekünk már 2 nap után igen gyanúsan nézett ki.
Krasznojarsk határába érve már várt bennünket a Jenyiszej menti strandunk, ahol felfrissültünk, és úgy döntöttünk megnézzük a várost, internetezünk és ezután megyünk tovább.
A város Fő utcája, egy véletlen folytán , nem az Ulica Lenina, hanem a Béke utca (ami persze a Lenin melletti párhuzamos hosszú út)
Az út Jenyiszej felőli végén leparkolva indultunk felfedezni a város belsejét.
Utunkat szép Cár korabeli épületek szegélyezték, megspékelve néhány megbúvó szovjet emlékkel, de a felújított épületek és az előbbiek rendezett összképet alkottak.
A bejárt terület tiszta volt az üzletek láthatólag minden  ember igényeit kielégítő kínálatot nyújtottak.
Internet kávézót keresgélve szóba elegyedtünk néhány fiatallal akik itt is elkísértek bennünket a kávézóig, ami ugyan hirdette a netet ,de nem működött.
Így beszélgettünk , megtudtuk hogy Krasznojaszkban majd egymillió ember él, és az átlag fizetések 10.000-15.000 Rubel (65.000-100.000 Ft) , viszont árakban szinte semmiben nem olcsóbbak mint a minálunk megszokottak.(talán a benzin.)
A térképeket, laptopot bújva több kíváncsiskodó is próbált velünk beszélgetni, köztük egy észak szibériai Norinski lány csapat, akik elmesélték, hogy az ő városukban nyáron +1 +2 fok van télen pedig -50 -60 is előfordul, csak repülővel vagy helikopterrel lehet eljutni, a macik és rénszarvasok lakhelye közepébe telepített koszos iparvárosba.Szinte bizonyos ,hogy nem bennszülöttek voltak ,hanem odatelepült (telepített) orosz munkások sarjai

---

13. nap (2009.07.09.)

Reggel 8 kor ébredve, szinte egyedül a városban lementünk az Angara partjára, frissítő fürdőt venni, és utána gondoltuk beülünk még a kávézónkba , elküldöm az előző esti szüleményeimet, de hát itt aki korán kel az csak mi vagyunk...
Próbáltunk a városban lopható wifi hálózatot keresni ,de nem sikerült, így maradt a várakozás.
10 órakor bevonultunk a gyönyörűen felújított, és átépített szibériai fa házba az "Európa Házba" .
A ház csodálatos kézzel faragott munkái összehasonlíthatatlanul kitűnnek az eddig számomra ismert építészeti stílusai közül.
Az ereszek mellett végig húzódó facsipkék, az ablakok, a zsalugáterek és minden más hatalmas építészeti tudásra és szakemberi kézügyességre utal.
Régi szibír házakon láttunk hasonlókat, de azok 100 év körüliek is voltak már.
Tátott szájjal jártuk körbe a több épületből álló együttest, Olga vezetőnk segítségével,aki elmondta ,hogy ez a komplexum a város büszkesége, a város vezetése itt szállásolja él nagybecsű vendégeit, és van egy konferencia termük is.
Megtudtuk, ha előbb tudunk beszélni ,mi is kaptunk volna egy szobát a várostól, mint ide érkező követek.
Az épület egyik szárny az Ikruck múzeum ahol a Kelet Párizsaként emlegetett város múltjáról nézhettünk meg kiállítást, itt láttam egy táblát ahol Német és Belga alapítványok és az Európai unió is szerepelt az építést támogatók között.
Sokat beszélgettünk , megtudtuk hogy a város vezetése próbál minél több pénzt fordítani a város tisztántartására és a túrizmus fejlesztésére , mert tisztában vannak a korszerűtlen Orosz ipar jövőjével és, hogy ők a a Bajkál tó kapuja.
A városba érkezik repülőgépen minden turista és innen jut el a tisztavizű tóhoz, ezért fontos hogy tiszta rendezett szálláshelyek és vendéglátó egységek fogadják az ide érkezőket.
Sokat meséltünk neki a Balatonról és, hogy nálunk is sokáig tartott mire a mai rend kialakult.
Nem ismerte a mi kis tavunkat, de sok ismertetőt adtuk át és lapozgatva nagyon szépnek találta, mosolyogva jegyezte meg, reméli egyszer ő is eljut hozzánk.
Ajándékainkat átadva , megköszöntük a szíves vendéglátást, megindultunk az újabb kihívásnak, a hazafelé vezető útnak.
A száz kilométerre fekvő kisvárosban Usole Sibirskoeban mér vártak fiatal barátaink egy kávéra, és oda érkezve a parkolóban vettem észre, hogy két hátsó kerekünk feladta a küzdelmet cserélni kell.
Anatolij barátunk kicsit késve ,de megérkezett , mint kiderült valaki poénból hátba lőtte egy buszmegállóban flóbert pisztollyal... Szóval ilyen van..
Elfogták az elkövetőt,,, egy részeg fiatal volt, ok nélkül.
Innen kezdődött a gumi kálvária , Anatolij segíteni akart nekünk és végigjárt velem 25 gumis műhelyt (nagyon sok gumis van erre, a rossz utak miatt, lépten nyomon defektet kap mindenki).,de használt gumin kínáltak ami sokkal rosszabbul nézet ki a mienknél.
Négy óra keresgélés után Barguzin Újra szóba került.egy ilyen márkájú gumiból találtunk 2 darabot amit 5000 rubelért sikerült megvenni.
Ránézésre sem valami bizalom gerjesztően nézett ki, és a szerelést végző mester sem dicsérte agyon , de hát most csak ez van..
Felkerültek az új papucsok, összeszedtük Anatolij családját és a kávézást estebédre cseréltük, egy helyi kis étteremben.
Az Orosz konyha újra mosolyt varázsolt az arcunkra, ugyan a rendelés után azonnal ki kell fizetni az ételt és italt, a borscs leves és a grill lazac hamar feledtette velünk kis tortúránkat.
A vacsora közben Zsenya (Anatolij párja) folyamatosan faggatott bennünket, Magyarországról, az otthonunkról, nézegetve a balatoni prospektusokat mindent megkérdezett ami csak eszébe jutott, kérleltek bennünket, hogy aludjunk náluk, de nekünk az így is csonka napunkat valahogy kompenzálni kellett, így vacsora után búcsút intettünk és elhatároztuk amíg bírjuk megyünk.
Tudva hogy a sziklás, köves és aszfalt nélküli utak várnak ránk 500 kilométeren át, naplementéig tudom csak nyomni a gázt, ha nem akarunk elveszni az egyik fél méteres gödörben, vagy fennakadni egy ottfelejtett kőhalmon.
Nem kímélve szegény Subarut megállás nélkül kerülgettem az akadályokat hajnali egy óráig, szinte teljesen magunk voltunk , néhol vert csak hatalmas port egy csőrős kamion.Az erdő mélyén egy parkolóban összeverődött autós és kamionos csapat mellé táboroztunk le reggelig.

---

12. nap (2009.07.08.)

Petőfi nyomában.
Ma reggel . Talpra Magyar!!!!
Az indulás előtt felkeresett bennünket Kardos Lajos Úr aki a Petőfi bizottság elnöke volt, és mesélt nekem kutatásukról.
Én emlékeztem a 20 évvel ezelőtti felfedezésre, de nem tudtam, hogy a kis falu Barguzin a Bajkál tó partján van.
Miután Kardos Úrral jó baráti viszony alakult ki és mi is fontosnak tartottuk egyik legnagyobb Magyar költőnk emlékét megbeszéltük, hogy egy nappal tovább maradunk a tónál és valahogy átjutunk a tó keleti oldalára.
Mivel Irkucktól Ulan-Ude közel 500 Km és innen még további 400 Km úttalan út vezet a kis faluba (ami egy 4 napos ráadást jelentett volna nekünk) úgy döntöttünk hogy hajóval próbálunk átjutni.
Lisztvjankában egy ajándékboltban megismert hölgy (miután megmutattuk neki a fókákat) mindent elkövetett ,hogy segítsen nekünk, de kiderült hogy innen a több mint 400 Km-re lévő Ust-Barguzin kikötőbe nem indul hajó, és ha hajót bérelnénk az rettenetesen költséges is lenne ráadásul nem férne bele 2 napba se.
Javaslatára az általunk úgy is megcélzott Olhon szigetről, Huzsir kikötőjéből próbálkozzunk, mert onnan csak 100 Km-t kell hajózni és az autónkat ott biztonságban tudhatjuk, ráadásul az árak sincsenek úgy felsrófolva mint itt.
Mi a tanácsok megfogadásával a szigeten töltött második napot Petőfi emlékének szenteltük.
A Huzsiri kikötőben szinte kizárólag burját halászhajók voltak, és gazdáik nem igazán akartak velünk szóba állni.
Aztán odalépett hozzánk egy kis motorcsónakkal bíró férfi, aki beszélt angolul, hogy ő át tud vinni minket 400 dollár fejében, de csak másnap reggel tud visszahozni ,mert délután a Sámán szikla körül hajókáztatja a turistákat.
Mi felajánlottunk neki 100 dollárt az oda útért és 100-at a vissza útra , de ő nevetve otthagyott minket.
Alkudozásunkat meghallva néhány ladikos halász felajánlotta segítségét,de jobban szerettünk volna úszni, minthogy az ő csónakjaikkal szeljük a habokat.
Sajnos így le kellett mondanunk a számunkra is fontos, és mindenképp izgalmasnak ígérkező felfedezésről.
Visszatértünk első szigeten elfoglalt szállásunkhoz és tisztálkodás után vissza indultunk Irkuckba.
A visszaúton még burját földön betértünk egy tisztának tűnő étterembe, ahol a kiszolgáló hölgytől egy helyi ételt kértem, ő ajánlott valamit, de annyira hadart, hogy csak a "Cs" betűt értettem az elején.
Gondoltuk minek válogassunk úgysem látunk bele,,,,, jó lesz az.
Egy palacsinta szerű és formájú kettéhajtott tésztát kaptunk amibe valószínű darált marha hús volt hagymásan, fűszeresen.
Nem volt túl nagy adag, de gondoltuk böjtölünk egy kicsit estig.
Ezen a vidéken is minden, tele volt szabadon kószáló marhákkal, és sem itt sem más területen nem láttunk disznót és szárnyast is nagyon ritkán.
A hatalmas bocitengerekben néha kisebb birka, vagy kecske sziget úszkált, de az sem számottevő.
Az emberek legnagyobbrészt halat és zöldeket esznek, utána következik a marha hús, ez nagyon meglátszik a szibirjákok között bizony nincs kövér ember, és Oroszországra is nyugodtan mondhatom a férfiak véknyábbak a nálunknál megszokottnál az Orosz lányok pedig nagyon karcsúak és szépek.
Irkuckba érve beültünk a kedvenc kávézónkba, én nekiálltam többnapos lemaradásom ledolgozásának.
Az írogatás közben csörgött a telefonom , láttam ,hogy egy Orosz szám hív, felvettem.
A Balatonfüredi kapcsolat kialakításakor velem levelező hölgy telefonált, hogy ne haragudjunk de eddig szabadságon volt és csak most kapta meg az emailomat, érkezésünkről.
Először nagyon nehezen tudtunk beszélni, mert ő oroszul próbált velem tágyalni, de nekem telefonban voltak apró problémáim, furcsa kérdéseire, de miután az ismeretlen szavakat angolul mondtam rájött ,jobb lesz az angol.
Megbeszéltük hogy reggel 10-kor találkozunk az "Európa Házban", amit nagy nehezen még este megkerestünk, hogy ne azzal kelljen vesződnünk reggel a forgalomban.
Nem véletlen írtam a reggel 10 órát ugyanis észrevettük, megtudtuk hogy erre felé későn indul az élet a hivatalok 10-órakor nyitnak, a kávézónk is csak 11-kor, de ennek fejében minden késő estig nyitva van, sőt a kis boltok minden faluban reggeltől éjfélig is nyitva tartanak.
A város főterén ért bennünket az este , én itt írtam még és éjfél körül éjfél körül autós alvásba kezdtünk egy rendőrposzt mellett.

---

11.nap (2009.07.07.)

Reggel nem kellett korán kelnünk, de a Szibír nap 10-óra körül már elviselhetetlen meleget sugárzott nekünk.
Mára laza programot szerveztünk, nagyon jól esett kicsit pihenni.
Tamás nekiállt mosni,a piacon beszerzett lavórban, én addig elmentem egy kisebb túrára fotózni a Bajkált, ami ma is gyönyörű volt.
A nap ereje rettenetes volt ,le is égtünk mindketten, nem lehetett érezni a 23-24 fokban ,hogy gyilkosan éget.
A szomszédunkban egy orosz család, kempingezett ők reggeltől fehér pólóban és sapkában élvezték a homokos tengerparthoz hasonlító strandolást.
Sokáig tevékenykedtünk és a ruháink centrifugálás hiányában , kötelekre és a pecabot zsinórjára voltak kiteregetve, nem akartuk őket vizesen elpakolni.
A kényszerpihenőben én írtam a beszámolót, Tamás pedig a kocsiban horkolt, persze ekkor már mindketten az árnyékba menekültünk.
Este 6 óra körül indultunk Huzsirba a Sámán városba, ahová 1 órás volt az út a göröngyös dűlőkön.
A faluba érve nagy nyüzsgésbe csöppentünk, láthatóan a sziget közepén lévő falucska az egyetlen turistagyűjtő hely.
Csak úgy találomra autózgattunk a homokszerű finom porral borított utcákban, szép új jellegzetes burját faragásos házak között.
Nagyon sok új építésű házikó tűnt fel, általában szoba vagy sátorhely kiadó táblával, és több nagyobb fogadó is hirdette magát az ide érkező sámánturizmóknak.
Valószínűleg nem a főszezon a július eleje, mert sok helyen még üresen állnak a sátorhelyek, és még a vendéglők előtti parkolók sincsenek megtöltve.
A faházikós utcákból egyszer csak egy domb oldalában találtuk magunkat ahol már nagyobb mozgás volt, ahogy megállítottuk az autót, hallhattuk, hogy itt már nem csak oroszul beszélnek.
Kiszállva vettük csak észre, hogy a Sámán szikla melletti dombon állunk, ahonnan a legjobb panoráma nyílik a  bálványként tisztelt sziklákra.
A dombbon több sátor is fel volt verve, így mi is ezt a csodás panorámát választottuk lakóhelyünk felállításához.
Összeszedtük magunkat és elindultunk tulajdonképpeni első számú célpontunk meghódításához, magunkhoz vettük a Magyar zászlónkat, és a sziklák előtti (totem) oszlopokra felkötött szalagok mellé kötöztük.
A szikla mellettii kis öbölből a lemenő nap fénye mellett csodás fotókat tudtam készíteni, közben a domb oldalában észrevettem, hogy sokan kavicsokból kis oszlopokat építettek vagy nevüket, lakóhelyüket rakták ki a fehér kövekből.
Több turista (Oroszok) kérdezték tőlünk, hogy mi ennek a helynek a neve, és miről nevezetes... Próbáltam segíteni, de nem értettem akkor, hogy kerültek ide, ha nem is tudják mi ez, de lehetséges ,hogy ez az Oroszoknál divatos a "szomszéd volt ott, vagy vett valamit, akkor mi is mennyünk, vagy mi is vegyünk" eredménye.
Büszkén és boldogan ültem az ősi szent helyen, végigfutatva gondolataimban, hogyan is jutottunk el idáig.
A célom elérése is hatalmas megnyugvással töltött el, de úgy ültem laplementéig a szikla alatt, olyan nyugalomban és magabiztossággal mintha a világ megállt volna, és nem lenne többé gond a földkerekségen.
Mintha erőt kaptam volna csak ültem és mosolyogva néztem az ég felé, magamba szívtam, ahogy az ősök valaha.
A sziklák előtt a mondák szerint Dzsingisz Kán is meghajolt, tisztelettel adózva a sámánok erejének.
Nem vagyok hívő ember, sem bálványimádó, az érzés bennem olyan volt, mint egy nyári viharban az udvaron állva a közeli villámlást nézve villanáskor felszabaduló hatalmas energiából nekem is jutna egy kevés, a hátam borsózik és végtelen nyugalom tölt el.
A sziklát a szovjet hatalom ugyan megcsonkította, de valószínűleg a végső megsemmisítéshez túl közel volt a világ végéhez, így nem foglalkoztak vele.
A Sztálini időkben ugyanis szinte minden templomot és kegyhelyet megsemmisítettek, nehogy az emberek pártba vetett hitén csorbát ejtsenek.(Így Oroszországban szinte csak újjáépített, vagy teljesen új templomokat lehet látni, főként az Ortodox egyházét.)
És aztán ahogy Bayer Zsolt Szibéria C. könyvéből idézve "Az ördög lekurblizta az égről a napot"  mi is visszavonultunk a falu felé.
A faluban a délutáni sámántanítók, és jógaoktatók visszavonultak, kezdődött a legújabb kori bálvány az alkohol tisztelete..Sok kis presszóban a burját sámán unokák dörzsölték tenyerüket, hogy minél több imádkozni vágyó térjen be hozzájuk.
Mi is engedve a kísértésnek egy deszkákból összetákolt és nejlon fóliával fedett kunyhóban vettünk magunkhoz némi mérget a sikeres megérkezés alkalmából.
A helyi burjátokkal nem beszélgettünk, de egy helybéli fehér (Orosz) fiútól megtudtuk, hogy a szigeten a burjátok főként halásznak, és túrizmusból is jut nekik valami apró, de azt főként már kívülállók teszik zsebre.
Hajnaltájt békésen és bódultan tértünk vissza a kis dombunkra és a sámánok álomba ringattak bennünket.

---

10. nap (2009.07.06.)

A tó partján 9 óra tájban tértünk magunkhoz, elhatároztuk ,hogy fürdőszobát keresünk magunknak.
Jöttünk mentünk a faluban , de nem leltük az igazit. Így Irkuck felé kimentünk és a part mentét kémlelve kerestük a hőn áhított fürdőt.
Megláttunk egy régi fa csatahajót és egy szintén ős tengeralattjárót, itt lementünk az útról és meg akartuk nézni a csodákat.
Sajnos egy hotel elkerített udvarán parkoltak a szerkezetek, de a kerítés melletti kis szabad területen megleltük a fürdőkádat.
Kipakoltunk és belenyúltunk a kristálytiszta vízbe.Meglepetés!!!!!! a víz kb 5 fokos , fájt ahogy beletettem a kezem, de hát mi kemény magyar legények ezért jöttünk.
Levetkőztünk és fogcsikorgatva, ugrottunk a fagyos vízbe, piperézkedtünk egy órát, és indultunk a faluba.
Nem sok látnivalóval gazdagodtunk, a tó mindenek felett.
Egy kis kulturált halpiacot találtunk a falu közepén , itt megvettük az ebédünket, füstölt párolt Bajkáli Omult, ez a tó nevezetes hala.
A piacon nagyon sok féle, szárított és füstült halat lehet venni, több normálisan kinéző reggeliző hely is van, sokan itt készítik a friss füstölt halat vagy szárítják mint nálunk a paprika fűzéreket.
Reggeli után visszamentünk még a piacra , az ajándékos részre, ahol megrökönyödtünk, csillagászati áron adtak minden apró emléktárgyat (nesztek turisták).
Vásár fia nélkül indultunk a következő célunk felé, az Olhon szigetre.
A falutól észak-keleti irányban a tó közepén van a legnagyobb sziget, ahol a sámánok laknak, ez már Burjátia.
A faluból kivezető útnak hamar vége lett, így próbáltunk kérdezni, de senki nem tudta nekünk, megmondani merre menjünk.
A központba visszatérve megpillantottam a vízben két fekete kikandikáló fejet,,,,
Egy Nerpa volt az (a Bajkáli fóka), még felkészülésem idején olvastam róla , hogy az egyetlen édesvízi fóka és csak itt honos.
A tó északi felében él egy szigetcsoporton, ahová egynapos hajótúrával lehet eljutni horror összegekért, de nekem ez jutott nevem napjára ajándéknak.
Előhalásztam a teleobjektívet és vártam mikor bukkan elő kis barátom, sikerült róla pár fotót csinálnom ahol kivehető ,hogy ő bíz tényleg Nerpa.
Miután egyre messzebbre kerültek, vissza a kocsihoz ,de észre vettük ,hogy mellettünk egy ajándékbolt van, az ablakában nagy Bajkál térképpel.
Itt bevásároltunk, egy nagyon kedves hölgy segített nekünk, az ajándékok pedig tized áron voltak kaphatóak a piachoz képest.
A térképet kinyitva kiderült , hogy tévesek az információim, egész Irkuckig vissza kell menni, onnan vezet az út a hegyeken át Olhonra, az eladó hölgy is ezt erősítette meg.
Visszamentünk Irkuckba, ahol OTP bankra bukkantunk az egyik utcában, itt váltottunk pénzt, mivel itt már nem fogadják el a dollárt szinte sehol.
Ezután találtunk egy nagyon jó kávézót, ahol internet is van, Don Otello Cinema Club ,a Karl-Marx utcában (ez az egyik fő utca a városban merőleges a sétáló utcára), a vendéglátó egység  kiemelkedően igényes , bárhol megállná a helyét.
Az árak szokásosak, de legalább minőséget adnak.(egy jó presszó kv 70 rubel, 450 ft, az ételek 250-400 rubelig 1500-2600 Ft) a toalett gyönyörű tiszta és szép..
A városból kifelé hatalmas dugóba keveredtünk , óriási káosz , mindenki egy sávban, a közlekedési kultúra még gyakorlandó.
A város szélén egy kis piacon megálltunk, bevásárolni, főzni akartunk egy jó pörköltet és mosnunk is kell a szigeten.
A piacon mindent kaptunk, a húst elég magas áron adják. 2000 Ft volt 1 Kg sertés comb.
A falvakban nem láttunk még sehol disznót, csak tehenek vannak minden mennyiségben, viszont a húsboltban nem volt marha hús.....
Bepakoltunk a kocsiba és irány a sámán föld.
Az út egy részén már hullámvasút jellegű, 1000 méret felett is voltunk és egész 300 méterre lent, az út 270 Km, a kompig.
Ez már burját föld, egyre több a sötét bőrű burját ember, érdekes sapkákban, és a házak falán érdekes motívumokban megjelennek a mi uráli medvénk mintái is.
Többen állítják ,hogy a hunok innen származnak, itt vannak valahol egy nagy hun város romjai, de még nem kezdték el feltárni.
Az emberek ugyan barna bőrűek és fekete hajúak, de nagyon sokuknak égkék a szeme..
Féltünk ,hogy este már nem visz át a komp, csak 9 óra körül érkezünk,de nagyon sok sátorral felszerelt terepjárós család állt még a sorban az ingyen közlekedő kompnál.
Az utolsó 30 Km már aszfalt nélküli, és a szigeten már csak földutak vannak..(viszont mobil térerő az mindenütt)
A komp 10 perc alatt átvisz a túlpartra, ahonnan mi még pár kilométert mentünk, megtalálva az ideális partszakaszt ,kempingezni.
Sátrat állítottunk és nekiálltunk főzni.
Nem tudtunk bográcsban főzni,mert a szigeten nem igen van fa, de az út szélén láttunk tűzifát áruló embereket, de arról lecsúsztunk.
Így kemping a gáz maradt nekünk.
Éjszaka 1 óra után lett kész a pörköltünk, és egy üveg jó magyar borral lefojtva nyugovóra tértünk.

---

9. nap (2009.07.05.)

Reggel 9-órakor ébredtem a rettenetes illatra a kocsiban (sörös,pálinkás kocsmaszag), elfelejtettem hajnalban leengedni az ablakot..
Tamás még kómában volt, én már nem tudtam tovább várni, hagytam aludni és indultam Irkuck , az utolsó városunk felé.
A város központját könnyedén megtaláltuk, megálltunk az Angara partján, és boldogan néztük a Bajkál tóból kifolyó vizet , tudtuk, hogy ma már nem kell tovább menni.
Vizes kannánkból mosakodva, nem keltettünk nagy feltűnés vasárnap a főtér parkolójában, csak egy házaspár mutogatott ránk nagyon, majd közelebb jöttek és német nyelven szóltak hozzánk.
Voltak már a Balatonnál, így felismerték a logónkat, kis beszélgetés után lefotóztak bennünket, és hazafelére jó utat kívántak.
Irkuck főtere nagyon kihalt volt, vásároltunk egy városi térképet és elindultunk a feltételezett sétáló rész felé.
A belvárosban vidáman keveregtünk a forgatagban, megtaláltuk a piacot is.
Sok időt töltöttunk el , söröztünk, kávéztunk, most volt időnk mindent megnézni.
Több nagy áruházat végignéztünk, minden nyitva van vasárnap is egészen estig.
Mindent lehet kapni, teljesen uniós az érzés, néhol kis oroszos beütéssel.
A piacon figyeltünk fel egyedül , a hátizsákomra mereven koncentráló rosszarcú férfira, de Tamás mögöttem haladt ,így ügyelve a biztonságra.
Az árak mindenben nagyjából megegyeznek a nálunk megszokottak, kivétel a turistákra specializálódott helyeket, ott borsosabb árakon lehet vásárolni.
Vannak nagyon szép, meglepően igényes vendéglátó és szórakozó helyek, mert ez a Bajkál tóhoz érkező turisták első szálláshelye a repülő út után.
Délután internet után kajtattunk, egy étterem ajtaján láttam egy wifi feliratot, bementünk egy nagyon gusztusos kis étterem volt, mivel éhesek is voltunk rendeltünk egy borscs levest hússal
Sajnos a net nem működött ,így egy jó ebéd és igazi kv után tovább keresgéltünk.
A sétálóktól érdeklődtünk, és végül a sétáló rész kellős közepén találtuk meg a kapcsolatot.
Egy pizzéria szerű gyorsétterem lett otthonunk pár órára. Kértünk két sört a helyiből (gondoltuk az biztos jó) ,ez nem jött be, kicsit homályos volt.
Az internetért 100rubelt kértek (kb 650 ft) ,de itt sem működött, szóltam a kiszolgálóknak, de nem nagyon zavarta őket, csak a kezembe nyomták a beállításról szóló orosz nyelvű prospektust.
Én beállítottam mindent az alapján, de így sem ment, újra szóltam, ekkor az egyik alkalmazott újraindította a routert és lőn világosság..
Már keztem örülni, mikor kiderült , nem tudok küldeni csak fogadni, mert le van szűrve náluk az idegen küldő szerver, további egy óra skyp-os segítséggel sikerült nagy nehezen elindítani a galambokat.
Ezután elindultunk, hogy éjszakai szálást keressünk magunknak, az Angara partján valahol Lisztvjanka felé.
A városból kifelé találtunk egy nagy teret az Angara partján, még közel a belvárhoz, nagyon sokan lézengtek itt ezért megálltunk mi is körülnézni.
Ez a tér a fő szórakozó hely a fiataloknak, itt iszogatnak és beszélgetnek több százan, még éjfélkor is.
Mivel nagyon eltoltuk az időt a Lisztvjanka felé vezető úton, az első erdős részen megpróbáltam lejutni a folyópartra.
Az első lejárón bekanyarodva az utolsó pillanatban vettük észre, hogy az út hatalmas szakadékkal ér véget.
Másodikra már figyeltünk.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy az erdő közepén óriási élet van , a sötét földutakról fiatalok sétáltak keresztben kasul, üvegekkel a kezükben kiabálva, énekelve.
Aztán jött az erdőmélyi magazin.. A semmi közepén kis bolt nyitva éjfél után, itt már nagyon sűrű volt a gyalogos forgalom.
Nemsokára zsákutcába kerültünk , körbe magas kerítésekkel .
Itt is iszogatott egy társaság, tőlük kérdeztük .hol tudnánk aludni, ők azt javasolták már menjünk le a tóig mert ott lesz a Kánaán.
Valószínűleg a folyó partja tele van táborokkal, üdülőkkel, ezért a nagy forgalom.
Egy óra autózás után Megláttuk a várva várt tavat!!!
Bementünk a Lisztvjankai Kánaánba, de két három nagy szálódán kívül csak a kikötőben partizó fiatalokat láttunk a sötétben.
A falu kb 1 Km hosszú és csak a part mentén lakott.(én sokkal nagyobbra és szebbre számítottam), de itt van nekünk a Tó , nem is tó tenger...
A sötétben megvacsoráztunk az út szélén és lefeküdtünk a part mentén

---

8. nap (2009.07.04.)

Reggel 8 körül ébredtünk a parton, én nagyon rosszul aludtam, pedig semmi zavaró tényező nem volt, ellenben Tamás feltámadt és reggel már fürdött a 10 fok körüli vízben.
Megettük a maradékot, összepakoltunk.
És kicsit fotóztam még a halászsirályokat és sikerült egy ölyvet is elkapnom, ahogy zsákmányt szerez, illetve kis barátainkat, akik a mellettünk lévő beton meder lapok alól figyeltek bennünket (valószínű pézsmapockok voltak).
Aztán nekiindultunk az utolsó 1000 Km-nek.
Kanszk város ,volta az első nagyobb település dél körül, bementünk megpróbálunk internetet vadászni és pénzt kivenni, mert lassan tankolni kell újra.
A városban le volt zárva egy híd így terelő utakon lavíroztunk a feltételezett központ felé.
Az egyik utcában találtunk bankomatot, ez kipipálva, aztán beértünk egy központnak látszó nagy körforgalomba ahol egy nagy  kapu volt állítva. (gondoltuk ez a centrum)
Keresgéltünk ,de sem net, sem normális kávázó, így beértük egy bolttal. (csoki, víz, konzerv, sajt)
Míg a boltban voltam Tomi haverkodott egy helybélivel, aki elmutogatta hogy a központ a folyó túl oldalán van, de internet kávézóról nem tud.
Mivel a városban óriási volt a dugó, úgy döntöttünk megyünk tovább.
A körforgalom mellett még megálltunk egy régen tervezett KVÁZ ivás erejéig.
Kértünk két pohárral az út menti lajtból, a csapoló lány előbb elkérte az itóka árát és csak utána ált neki megtölteni poharunkat, és már mosolyogva kérdezte honnan jöttünk.
Ő is azonnal tudta kik is a Magyarok.
Megittuk a kesernyés frissítőt, ami egy sörhöz hasonló ízű és színű ital, ami egész  Oroszországban nagyon kedvelt.
Tudomásom szerint árpából és kenyérrel erjesztett nagyon alacsony szeszfokú ital.
Nem értettük mitől jég hideg, mert sem villanyt sem pedig palackot nem láttunk hozzá csatlakoztatva, pedig az látszott, hogy a lány reggel óta ott álldogál a tartály mellett.
A város szélén találtunk egy kulturált kávézót és fogadót,(Hotel Medve) tiszta wc-vel és igazi PRESSZÓ KV!!!! Először az országban.
Lassan szürcsöltük a fekete nedűt, nem volt valami jó minőségű, de fekete volt kicsi és habos.
Kanszk város után elkezdődött amire nem számítottunk....
Az út vége ...!!!
Innen nagy részben földút lesz az M53 highway. És nem csak kicsit durva a helyzet.
Vagy nagyon rossz minőségű aszfalt kráterekkel , mindenki keresztben  hosszában kerülgeti a gödröket.
Következő szakasz, durva zúzalékkal feltöltött út néhol fej nagyságú kövekkel tűzdelve.
A csúcs pedig a zúzalékos út kráterekkel kicsit meghintve öklömnyi kavicsokkal.
Jelenleg ezen haladunk , a kis patakokon deszkázott fahidak max 28 Tonnás felirattal, de ezzel nem foglalkoznak a hatalmas kamionok sofőrjei és mivel más nincs mennek rajta sorba keresztül, szegény híd meg u betűbe van hajolva ,a deszkák pedig mindkét végükön fel vannak kunkorodva.
Sok helyen keresztezzük a vasutat és az egyik pirosnál a mögöttünk lévő Irkucki születésű férfival beszélgetve megtudtuk hogy még 100 km kb a terep.
Tankolnunk kellett , ezért megálltunk egy kútnál , ahol még gyermekkoromat idéző kútoszlopok pumpálták a benzint, csak egy nagy óra középen és körbe méri a litereket.
Itt már csak nagyrészt terepjárók jönnek szemben és kamionok, de akad egykét bátor személyautós (általában első lökhárító nélkül).
Az út mentén itt is árultak ezt azt, főként gyümölcsöket (pl. dinnyét), de egy fiúcsapat élő nyulat is kínált nekünk megvételre.
Szegény Subarunk itt igazán ki van aknázva, rá kellet jönnöm a terepjáró gumi nélkül már végünk lenne.
Nagyon szegény kis falukon, porfészkeken úgy 300 Km terepezés után, lassan elfogytak a durva terepes részek.
Útközben végig tehenek és szabadon kószáló lovakat kellett kerülgetni , akik az utat keresztben és hosszában is használták.
Már minden erőnkön felül hajnali 2 után értünk be Usty Sibirskoe városba.
A városon belül az út ismét bányalejáróra hasonlított, így a kivilágítatlan utcákon kerülgettük a 30-40 cm mély kátyúkat.
A manőverezés közben arra lettem figyelmes , hogy egy autó, ahogy kiszúrta a rendszámunkat visszaállt mögénk, aztán mellettünk jött egy darabig a feliratokat olvasva a kocsi oldalán.
Egy piros lámpánál mellénk álltak, letekerték az ablakot és kérdezték milyen nemzetiségiek vagyunk.
Mivel két feltűnően vidám, fiatal fiú és egy lány ült a kocsiban, gondoltuk nem lesz gond , ha szóba elegyedünk velük.
Ők olyan boldogok voltak , mintha nyertek volna a lottón, fényképezkedtek velünk, és ezer kérdéssel bombáztak minket, mindent tudni szerettek volna a mi világunkról.
Először kicsit bizonytalanul a kocsiból diskuráltunk, de ahogy telt az idő, rádöbbentünk hogy ma már itt ragadtunk.
Mondták a fiúk, hogy igyunk egy sört, mi nem ellenkeztünk mentünk utánuk, így eljutottunk egy PIVOBAR (sörbár) névre keresztelt helyre, ami igen érdekes volt.
A hosszúkás  ötven négyzetméter körüli hely végében egy pult volt, de az egész helyiség, teljesen üres (sem szék, sem asztal).
A pulthoz érve kérdezték mit kérünk ,én hanyagul odaböktem hogy öt sört kérek, erre a srác javított hogy négy elég lesz.(gondoltam a sofőr nem iszik, bár nem úgy nézett ki mintha eddig nem fogyasztott volna), de jött a meglepetés és a csapláros elő vett két darab két literes pet palackot ,ráhúzta a sörcsapra és tele engedte őket.
Tessék 4 liter sör!
A frissensült barátunknak feltűnt, hogy értetlenül állok a helyzet előtt, ezért felvilágosított, hogy itt megvettük a sört és most elmegyünk a bárba ahol megisszuk.
Kért még 5 darab poharat, mutatott , kövessük.
A sötét városka szűk utcáin kavarogva eljutottunk egy kis pub-ba ahol hangos techno zene dübörgött, bementünk a két palack sörrel, és én a biztonság kedvéért vittem a Zoli pálinkáját is.
Rákérdeztem kétszer is , hogy nem gáz e , hogy bevisszük a piát, de ők legyintettek, ez normális.
A hely nekünk öregeknek nem volt túl szimpatikus, de a pultos hölgy is szeretett volna bezárni, ezért egy másik helyre mentünk.
Az Angara partján megtaláltuk a tutit, nagy étteremszerűség, buli zene, és sok asztal várt minket.
Leültünk egy asztalhoz iszogattunk és beszélgettünk reggel 5 utánig.
A szórakozóhelyen csak az volt furcsa, hogy nappali fények voltak (minden lámpa égett), a lányok csinosan fel voltak öltözve (sőt sokan az asztalnál javítgatták sminkjüket, fésülködtek,,stb) , a fiúk sokkal kevesebben voltak és nagyrészük merev részeg, jobb esetben egy két számmal nagyobb öltönyben, de inkább susogós maci inggel kombinálva.
Miután bezárt a hely , mondtam a fiúknak, hogy nekünk reggel kelni kell, de előtte valahol interneteznünk kell, erre a sofőrünk felpattan ,hogy neki internet kávézója van, induljunk kinyitja most.
Egy panelház aljában találtuk magunkat , és próbáltunk dolgozni, de a technika ellenünk volt és nem akarta sehogy csatlakozni a gépem, így feladtuk.
A megbeszéltük , ha jövünk vissza felhívjuk a fiúkat..
A panelház mögötti kis parkolóban bedőltünk a kocsiba aludni.

---

7. nap (2009.07.03.)

A kis szobánk ablaka csupa dér reggel 7 körül, az éj leple alatt valószínű volt vagy 2 fok.
Az ablakon kis kukucskálót töröltem magamnak és örömmel nyugtáztam, a járművünk megvan, egészben, sértetlenül.
Összekészülődtünk és irány Kemerovo felé, az M53-on, a várost körgyűrű kerülte el, de annyi bizonyos volt a terjengő füstből és szmogból, hogy az ipar tombol, és ontja a mindenféle jó káros anyagot.
Áthidalunk a Tom folyón.
Orosz barátunk feleségének, Irinának megígértem, hogy bemegyünk a Tajga nevű községbe, ami utunktól 70 Km-re-északra fekvő utolsó hétköznapi járművel megközelíthető település.
Ott élt az ő nagyapja, aki a község hősi halottja, szerepel a második világháborús elmék művön és utcát neveztek el róla.
Elsőre behibáztunk, a térkép szerint vezetett út a Kerdovka nevű kisvárosból, de az egy földút volt, ami sorompóval le volt zárva.
Így visszamentünk a főútra és újból nekivágtunk a következő behajtón, ami egy szuper jó minőségű útra vitt, és ezen autózhattunk egészen Tajgáig.
Az út csodaszép területeken vitt át kis tavak mellett, melyekből halott fák álltak ki, mint temetőben a kopjafák.
Az út mellett láttunk egy hatalmas külszíni feketeszén bányát, melyből hatalmas teherautók és vasúti kocsik hordják a hatalmas tömbökben lévő jó minőségű szenet.
Már tudjuk miért fekete a nyírfák törzse és a házak homlokzata.
A faluba érve egy benzinkutat lelünk, ami éppen jókor jött, és próbálunk kérdezősködni, hol lehet az Irina nagypapájáról elnevezett utca, a kutasok nem tudták, de a szerelőműhelyben sertepertélő kisfiú hatalmas mutogatásba kezdett és mondta nekünk hadarva oroszul, hogy ő tudja.
A benzinkutas fiatalember lerajzolta nekünk egy papírra, hogy hol az emlékmű és, hogy a kisfiú szerint merre van az utca.
Az emlékművet könnyen megleltük, a nagypapát is megtaláltuk rajta.
Az utcával viszont akad gondunk, mert senki nem tudta hol lehet, a szegény kis falu, fő utcáján próbálkoztunk, s végül a gyógyszertáras néni kezébe vette fontos küldetésünk megoldását, bezárta a gyógyszertárat és beült mellénk a kocsiba.
Mindenkit megkiabált nem tud e valamit a Koljada utcáról.
Hamarosan meglett az eredmény, kiderült, hogy a terjedelmes falú egy távolabbi pontjában van az utcánk és a papáról elnevezett buszmegálló.
A megörökítés után visszavittük segítőnket a munkahelyér, megajándékoztuk egy üveg jó szőlősi Múzsa borral.
A faluban egy érdekes dolgot vettem észre és rá is kérdeztem.. "igen Szibériában is vannak cigányok", olyanok, mint nálunk csak nem járnak mercivel és az aranyat nem a nyakukban, hanem a szájukban hordják.
A falu egyik boltjában bevásároltuk szokásos kis elemózsiánkat, nem kis riadalmat keltve a helyi közönség köreiben,(nem nagyon láttak még külföldit) összegyűltek és suttogva mutogattak ránk és rohantak a gyógyszertárba információt szerezni,"vajh kik lehetnek ezek itt?"
A következő megállónk Marinsk városban egy kis kávézóban, pihentünk egy utolsót Krasznojarszk és a Jenyiszej folyó meghódítása előtt.
Este 9 óra után értünk Krasznojarszkhoz ahol szintén egy, sem térképen sem a navin nem szereplő szép új körgyűrű kerülte meg.
A városba benézve panel erdőt és óriási ipari létesítményeket kerültünk meg, egy mezőgazdasági területen keresztül ahol a végtelenségig érő hosszú fóliasátrakban, zöldségeget termeltek.
Az új Jenyiszej hídról lenézve megtaláltuk a táborhelyünket, vízparti főző, és pecahely..
A folyótól 5 méterre álltunk meg, előszedtük a tegnapra szánt paprikás krumplinak valót és Tomi elkezdett főzni, én pedig pergettem kicsit az Oroszok legnagyobb folyójában.
Meglepődve tapasztaltam, hogy a víz tiszta le lehet látni még a méteres részeken is az aljáig.
Ugyan hallottam mellettem rablást, nem sikerült halat fognom, és miután beszakítottam egy kanalat befejeztem, és milyen jól tettem, mert negyed óra múlva jött a halőr és kérdezte pecázunk e, mivel látta a cuccot, de letagadtuk, mondtuk neki a Bajkálon kell.
Beültem a kocsiba és írtam hajnal 2-ig, egy fenomenálisra sikerült paprikás krumplit beékelve két nap eseményei közé.

---

6. nap (2009.07.02.)

A tóparton ébredtünk reggel 7 körül, rövid pipere után már haladtunk Omszk felé, ahol belvárosi túrát és mosakodó programot szerveztünk.
A városba érve panelrengetegen át jutottunk el a kicsi belvárosi részhez, ahol fő célunk a Magyar emlékmű felkutatása volt.
Leparkoltunk, és kérdezősködni kezdtünk, de nem sok sikerrel, aztán egy egyetem bejáratában csoportosuló társaságtól tudakolódtunk és nekik valami derengett, elirányítottak bennünket kiinduló pontunkhoz, hogy ott kell lennie.
Persze mi nem leltük, így tovább kérdeztünk, egy középkorú jól szituált úr vett bennünket szárnyi alá és mindenkit leszólított, de csak azt tudták van, de hogy hol, azt nem.
Így jutottunk be az egyetem egyik helységébe ahol egy zene tanárnő elmondta, hogy azért nem találjuk, mert elvitték felújítani, egy szobor és emléktáblák voltak az első világháborúban harcolt katonák neveivel.
Az ügyvéd úr (mint kiderült) elkísért bennünket a szobor helyére, majd mondta, ha várunk öt percet megmutatja, hol találunk internet kávézót.
Várakozás közben elővettem a laptopot, és csodálatos mód találtam használható hálózatot, így egy buszmegállóban kicsinyítettem a képeket, és próbáltam hazaküldeni, egészen az akkumerülésig ment is.
Az autó felé sétálva találtunk egy nagyon kulturáltan kinéző étteremszerűséget, kiderült, hogy egy sushi bár. az áraik mélyen a magyar alatt, így rendeltünk egy adag makit és nigrit, feltöltöttük a laptopot, és kihasználtuk a mosdót, fogyasztottunk és hatalmas időkiesésünkre való tekintettel rohantunk tovább kelet felé.
Este 7 óra körül tankolni akartunk, de kiderült se a dollár sem pedig a hitelkártya nem jó, mert:
A tankolás Oroszországban úgy működik, hogy előbb ki kell fizetni a tankolni kívánt összeget és csak utána lehet nyomni a benzint, jobbesetben van egy shop, de általában csak egy golyóálló üvegen kis fiók és egy mikrofon, amibe kérni kell, még az üveg tükrös az sem látható kivel beszélünk. Fő a biztonság!!! , ha nem fér be annyi, amit befizettünk bedobják a fiókba és kitolják nesze itt a maradék.
Újra behajtottunk egy kis községbe ahol a valós Orosz élet fogadott bennünket, lepattant panelok között kecskéit legeltető néni ücsörög, közben köt vagy horgol..
De a falu végén panelek tövében hatalmas BANKOMAT felirat, egy kis szupermarketet találtunk, belépve más dimenzióban érezve magunkat nyugodtan vettünk fel pénzt és vásároltunk be az esti főzéshez.. (paprikás krumpliiiiiiiiiii)
Szibériában tovább haladva egyre kevesebb eséllyel nézegettünk magunknak megfelelő kempingező tábort, majd miután teljesen besötétedett és Tamás szervezete is műszaki hibát jelzett, gondoltam megyünk, még egy keveset aztán keresünk egy motelt.
Novoszibirszk városa mellett korcsolya pálya simaságú új körgyűrűn haladtunk, 2x2 sávon akár a legkomolyabb Német sztráda.. helikopter leszállókkal, középen elválasztó kerítéssel, csak két kis hiba csúszott be..
Az egyik domboldalban azt vettük észre, hogy két élelmes szibirják szedi le a frissen felszerelt kerítésdrótot.
Átkeltünk az Ob folyón.
A körgyűrű még nincs tejesen készen így oroszosan oda van bökve egy behajtani tilos tábla az egyik lejárónál az út bal szélére (még kicsit ferde is a biztonság kedvéért), ember legyen a talpán aki 140-nel észreveszi,.nekünk az volt a szerencsénk hogy elővédünk hatalmasat fékezett  és lekanyarodott jobbra a lejáróban, így mi is lelassultunk és láttuk ,hogy pálya vége jön a földút aztán szakadék. akkor tolatás , így mi is lehajtottunk a szép és jó útról vissza a Bajkál Highway-nek nevezett M53 Útra..
Pár száz Km autózás után nyugodtan mondhatom Szibériában nem hosszú a fizető vendéglátók listája.
Hajnali 2 óra tájban találtunk egy fa barakkot (igazi tsz feling) , sötét parkolóval ,omladozó tetővel, de ahogy az ablakhoz értönk Piszkos Fred azonnal kikandikált és kérdezte "kik vagytok és honnan jöttetek" (elhatároztuk csak akkor alszunk itt ha van fürdő) Fred kijött a deszkákkal összeszegelt ajtón és közölte rettenetes szájszagot árasztva , erősen foghíjasan fürdő vagy azaz tusoló, 2 főre 850 rubel (kb. 5000 Ft) ,... már pakoltunk is befelé.
A nagy örömhírre előkerítettük a pálinkás üveget , persze megkínáltuk Fredet is, aki egy huzatra benyelt vagy 1,5 decit majd nyögve kérdezte hány százalékos a cucc.
Mondtam neki hogy kb. 50, erre ő, hogy ivott már erősebbet is,,,. a második körből már nem kért , mert a sört szereti.
A kis szobánkba toppanva meglepetés nem ért bennünket, a várthoz képest tiszta rendes helyet kaptunk.
A fürdő a folyosó végén .. 1 darab az egész barakknak, de viszonylag tűrhető, főleg 2 nap után, én gondoltam jobb, ha így hajnalban befoglalom, mert reggel nagy lesz a sor.
Amit már más helyen is észre kellett vennem a vízvezetés szerelők és a villanyszerelők itt igen nélkülözve vannak, minden barkács technológiával van tákolva.
A fürdőnkbe beállt 1 vízcső onnan minden helyre flexibilis csővel és különböző változatos elágazó idomokkal lógatott technikával jut el a víz minden szaniterhez.
A lefolyó szintén, a villanyról nem is beszélve.
Sajnos reggel már nem tudtam lefotózni, mert sokan álltak sorba kis papírkockákkal a kezükben és nem nézték jó szemmel a fényképezőt.

---

5.nap (2009.07.01.)

Reggelig 7-ig moccanás nélkül aludtam, de aztán katonás ébresztő, Oleg vezényelt bennünket irány a fürdő mert már kész a reggeli.
Gyorsan összekészülődtünk, és a kocsiból adtunk még vendéglátóinknak néhány apró ajándékot, amit persze ő sem tudott viszonzás nélkül hagyni ,így egy pioner trombitát kaptunk amin ő fújta valaha a szép orosz indulókat.
Megbeszéltük , ha jövünk vissza főzünk náluk egy jó magyaros vacsorát, és jövőre folytatjuk.
Irány az Ural!!!
Megkezdődött a hegység a kamionok lefelé száguldva megelőzték a sort felfelé pedig vánszorogva tartották fel azt.
Így ment ez jó 150 Km-en át, útközben az út szélén főként üzemagyagot , kötelet, és mindenféle autós csetreszt kínáltak az árusok.
A végtelen erőt csak elvétve szakította meg egy érdekes szikla képződmény, vagy egy apró falú ,megszokott kis Orosz roskadozó faházikóival.
Zlatoust város közelében aztán megláttuk amire már nagyon vágytunk!!
Egy parkoló szegletében ott állt maga az Ázsia kezdetét és egyben Európa végét jelző fém emlékmű.
Nem foglalkoztak sokat a hely turista paradicsommá tételével, egy egyszerű emlékmű, néhány kínai apróságot áruló bazáros, az emlékmű mögött pedig (már Ásziában..) rögtönzött toalett .
Mi azért örvendeztünk vala, és büszkén feszítettünk a tábla mellett "ez is megvan."
Tovább haladva már kezdett kitisztulni a Szibériai sztyeppe végtelen síksága.
Az első nagyváros Cseljabinszk amin keresztül haladtunk a reggeli csúcsforgalomban, a szegényes Orosz nagyváros képe maradt meg nekünk innen.
Kurgan várost körgyűrűn kerültük el , itt haladva át a Tobol folyón ami Magna Hungária kezdetét jelezte , feltételezések szerint valamikor őseink innen rajtoltak el hont foglalni.
Az örökösnek tűnő sztyeppén faltuk a kilométereket, csodaszép zöld minden , tehén és szabadon kószáló lovak törik meg száguldásunkat.
A semmi közepén öreg nénik szamócát kínáltak, ezt nem tudtuk kihagyni vettünk egy adagot (kis vödör, 3 napja esszük)..
A Szibirják asszonyokat fotózva rögtönzött oldalkocsis ural bemutatót is kaptunk az egyik unokától.
Kis tisztavizű tavak egyre sűrűbben csillogtak a hatalmas alföldön, délutánra pedig elértük az első komolyabb nyírfaerdőt is.
Itt elkapott minket egy zápor, és újabb hatalmas élmény . a szibériai szivárvány!!!, szinte mellettünk a földig érő csodában volt részünk , valószínűleg a  tiszta levegő és a lemenőben lévő nap miatt volt ilyen szép.
Krutyinka faluban este 11 óra környékén, táborhelyet kerestünk magunknak, de ráakadtunk egy kis boltra ami még nyitva volt, így bevásároltunk szárított halat, kenyeret és sajtot, az eladó hölgy a iskolás Orosz könyvből lépett elő talpig kék ruhában ,fityulával a fején, majd egy abakusszal kiszámolta a fizetnivalót.
Érdekes hogy a falukban éjszakáig nyitva tartó kis magazinok vannak, sok helyen csak egy ablakon keresztül lehet kérni, de van minden.
A falu főterén az örökmécs és a hősök, mellett találtunk egy tankot amire még felmásztunk,  és utána irány az ágy (helyett),,, a kocsi.
A falu szélén a tóhoz vezető út végén találtuk meg a megfelelő helyet, az utolsó ház előtt gyomláló nénit kérdeztük nem gond e , ha itt alszunk, ő mosolyogva mondta , hogy egész nyugodtan.( ugyan este 11 után vagyunk, de még süt a nap!!)
Beparkolunk a ház mellé .és elő a kempingszékekkel , vacsora és a hűvös időben először kell melegítőt húzni a hálózsákba, annyira hideg volt.
A megtett több mint 1000 Km után pillanatok alatt komába estünk.

 

---

4. nap (2009.06.30.)

Reggel 7-ig lustálkodtunk , és betámadtuk a fürdő objektumot.
Indulás után 300 méterre már megállított a KPM (ellenőrző pont) rendőre , akik rendesen átvizsgáltak bennünket (motozás is), drogokat kerestek.
A kutatás végére már barátok voltunk , mondták ,hogy a csempészet egyik fő útvonala ez a szakasz , Afganisztán felől erre jön a cucc Európába és Moszkvába.
Megállították nekünk a forgalmat és megengedték , hogy megforduljak, vissza a hídra.
Világosba hatalmas élmény volt átmenni a gáton, fotóztunk és filmeztünk, utána irány az Ural hegység felé.
Ezen az úton már feltűntek olaj  fúró mezők, és gázkitermelő telepek, és egyre több és nagyobb domb tarkítja a tájat.
Ez a honfoglaló Magyarok útja felett kicsit északabbra húzódó út (Elelköz felett).
Az út szélén több helyen találtunk árvalányhajat !!
Az út menti árusok itt főként szárított halat, mézet, almát kínálnak.
Két napja nem láttunk külföldi rendszámú autót, ez érezhető is az embereken, eddigi beszélgetéseink során nem kellett erőltetnünk az angol  nyelvet.
Az Ural autópálya M5 nagy kamionforgalommal és nem túl jó minőségben fogy alattunk, 2x1 sávon sok dugóval.
Ufa várost a Baskírok fővárosát neveztük ki , következő megállónak, 4 és 5 óra között érkeztünk meg.
Már a városba bevezető úton felfigyeltünk rá, hogy Ufa nem egy szokványos Orosz Panelsivatag, a városi forgatagba a mellettünk álló autóstól kértünk útbaigazítást , segített és kérdezte honnan jöttünk, mi mondtuk oroszul , érre ő kiabált helló Magyar!!!!
(mint kiderült nem csak kazahul magyar a magyar hanem Baskiriul is)
Bejutottunk egy nagy térre ami hatalmas parkolóval szökőkúttal és egy teljesen új európai szemmel is gyönyörűnek mondható új épülettel fogadott bennünket.
A hosszúkás tér egyik végén az épület (kongresszusi központ) és a szökőkút , és innen egy virágokkal teli sétány vezetett a Baskír hős Salavat lovas szobrához ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a várost átszelő Fehér folyóra.
A tér mindkét oldalán szépen gondozott park teli virágokkal, csak a szemben lévő panelházak árulkodtak arról ,hogy hol is vagyunk.
A városban már érezhető a keleti és déli kultúra, és persze az emberek nagy része ázsiai beütésű.
A térről gyalog indultunk a feltételezett belváros felé,de azért a biztonság kedvéért egy kereszteződésben rákérdeztünk egy autósra ,hogy jó fele megyünk e.
Az autós mutatott ,hogy üljünk csak be mellé ,majd ő elvisz oda minket, így ismerkedtünk meg Oleggal.
Oleg kérésünk ellenére apránként bemutatott nekünk mindent, elvitt a saját autóján minden nevezetességhez, így egy másfél órás idegenvezetést kaptunk az 1, 2 Millió lakosú Baskír városról.
Miután végeztünk , nem győztünk hálálkodni Olegnak a bemutatóért, vissza vitt bennünket a kocsinkhoz, mi pedig adtunk neki egy üveg bort, és megkértük írja le nekünk az email címét, mert szeretnénk jövőre is jönni és találkozhatnánk újra.
A címcsere után megkérdeztük , hogy van e itt valahol egy internet kávézó, erre ő ismét fülön fogott minket és 5 perc múlva már az irodájában voltunk netezni.
Sok beszámolót hallottam már az orosz (szibériai)  emberek vendégszeretetéről, de azt nem gondoltam ilyen is van...
A leveleink elküldése után,már együtt mentünk enni egy nagyon igényes étterembe, ahol ő ismerős volt, a pénztárnál próbáltam fizetni ,de ő rászólt a hölgyre hogy ne vegye el tőlem a pénzt. (következő sokk nem hagyott bennünket fizetni.)
Orosz ételeket választottunk magunknak scsi levest és saslikot, nagyon jól esett a meleg étel 4 nap után...
A jóllakottság  és a értetlenség érzésével bódultan, már észre sem vesszük ,hogy Oleg bankról bankra jár velünk , hogy biztonságosan tudjunk pénzt válltani.
A pénzváltás nem ment, így este 9 óra körül automatából vettem ki pénzt.
Így mindent elintézve vissza vitt bennünket a kocsinkhoz, már éppen búcsúzkodtunk, mikor megkérdezte hol fogunk aludni, én mondtam neki hogy valahol az Urálba megalszunk, mire beültünk volna a kocsiba már megbeszélte a feleségével,hogy ágyazzon meg nekünk. és nem engedett bennünket tovább menni.
Oleg a nagy város közepén egy kis igazi Orosz fa házban lakik, kb 50 m2-en, ide invitált bennünket.
Láttuk ,hogy ez hármójuknak is igen szűkös próbáltuk rábeszélni, hogy nekünk ,jó a kocsiban az udvaron, de hajthatatlan volt és már megágyazott nekünk az ő szobájukban.
Sokáig beszélgettünk , fényképeket nézegettünk egymás életéről.
Rá kellett jönnöm , ők nagyon boldog emberek, télen síelnek az Uralban, vagy tavaszi rafting túrára mennek a családdal, búvárkodnak , szóval mindenük megvan , csak kicsit másképp.
Éjfél körül Olga (Oleg felesége) szólt ,hogy reggel kelni kell mindenki ágyba, és mi mint a jó gyerekek, mentünk a fürdőbe és irány az ágy.
Alig tudtam elaludni , még mindig értetlenül állva a tény előtt, IGEN VANNAK ILYEN RENDES ÖNZETLEN EMBEREK...

 

---

3. nap (2009.06.29)

Az erdő szélén ébredtünk reggel 5 óra körül, mosakodás nélkül elindultunk, a következő tóhoz vagy patakhoz , hogy kiélvezzük a természetes fürdőszoba adta lehetőségeit.
7 óra tájban már egy kis patak tehén itató lejárójában pancsoltunk, , újjászületve ültünk vissza a kocsiba.
Oroszország ezen vidéke mezőgazdasági övezet lehet, nincsenek nagy üzemek, gyárak, csak sík területeken végeláthatatlan művelt területek, kolhozok, és rengeteg háziállat.
Az első város Elec ahová fél 9 körül érkezünk , bemegyünk egy jó kávézó reményében a belvárosba.
A centrumig eljutva rettenetesen lepukkadt panelházak és kis régi Orosz faházak váltják egymást teljesen véletlenszerűen.
Leparkolunk a sétáló utca mellett és begyalogolunk a főtérre , ahol mi más fogadna bennünket mint egy monumentális Lenin apánk szobr.
A korzó elég szegényes pár üzlet egy kis tér , de vendéglátó egység nyet.
Az első öltönyös fiatalt megkérdezem (angolul) ,hogy van e internet kávézó valahol,
ő próbál a nyelvére csalogatni angol szavakat de a vége az lesz , hogy mutogatunk, balra a stadion mellett.
Kis séta után megleljük a helyet , bűn rossz kávé és egy bulocska társaságában elküldjük amit lehet.
A Tambov felé vezető úton sikerült újabb rendőrkalandba keverednünk.
Egy jól kitáblázott kereszteződésben balra kanyarodtunk, ahol nem kellett volna, ez itt jogosítvány bevonással jár.
A helyi rendőrök nem akartak minket tovább engedni, mert a biztosítási papírunk sem tetszett nekik, ( ugyanis a magyar kötelező biztosítás jó már Oroszországban, ha erről a Magyar biz tósító olyan zöldkártyát állít ki melyen szerepel a kis RUS felirat) ,de szerintük ez nem jó.
Fél óra magyarázkodás után leírja egy papírra hogy 1000 usd !!!!, én erre földhöz vágtam magam és mondtam neki hogy összesen nincs ennyi pénzünk az egész útra, és felhívtam a moszkvai konzulátuson Lászlót aki a forgatási engedély ügyben próbált nekünk segíteni.
A barátaink ettől kicsit megenyhülve elfogadták a nálunk lévő eurót és dollárt (kb 20.000 Ft)
Így sikerült egyenes arányban tartani a benzin és a büntetés egyensúlyt.
Tovább már félve attól hogy félúton elfogy minden pénzünk, taktikát váltunk, magunk előtt hagyunk menni egy elővédet és próbálunk hasznos és szabálybetartó tagjai lenni a társadalomnak.
14 órára elérjük Tambov várost ahol bekeveredünk a belvárosba (elterelések miatt), itt vettük észre hogy furcsa hangok törnek fel a kormány szervoból, megálltunk egy benzinkútnál , és mivel a szervo olaját elfeledtem lecserélni itt megtettük.
A meló közben akadt segítség is , megismerkedtünk Sásával aki mesélte nekünk , hogy az Urálon túl már nem rendes Orosz emberek laknak, és hogy a CCCP volt a szép világ..(a hangformázáshoz segítséget 12 db aranyfoga nyújtott)
Miután megölelgettük egymást adtam neki egy kortyot Peti barátom kisütiéből , fennakadtak a szemei és mondogatta ,hogy mi nagyon rendes gyerekek vagyunk, elköszöntünk és haladunk tovább Penza felé.
Ez az út már dimbes-dombos vidéken futott, és megjelentek a nyírfaerdők is.
Penzát egy külvárosi körgyűrűn kerültük , de érezhető volta nagyvárosi feling, a közlekedési morálból is..
Észak felől sötét felhők közeledtek felénk , így jobbnak láttuk, ha megállás nélkül továbbhaladunk Szamara irányába.
A fáradtság jelei egyre jobban mutatkoztak rajtunk, de elhatároztuk ,hogy a Volgát még megnézzük ma.
11 óra körül a Navigáció szerint pár száz méterre tőlünk hömpölyög a gigantikus folyam, ezért lekanyarodunk, tán lesz egy kis horgász kemping is.
A vak sötétben autózva ,szűk kis földutakon meglátjuk a Volgát!!!, pár méterre tőlünk a kilométer széles folyam.
Megpróbálunk lejutni valahol a vízhez, de az első lejáróban egy kis csónakkikötőbe jutunk, ahol az éjjeli őr bácsi kérdés nélkül a puskájáért nyúl, mi nyúlcipő, és a főútig meg sem állunk ..a kempingről ennyit.
Teljesen elcsigázva haladunk tovább az esőben, és úgy döntünk keresünk egy szállót magunknak .
Még 100 kilométert megyünk mire lelünk egy útszéli szálóhelyet.
Közben beérkezünk Toljatti városba ahol a híres Lada gyár ontja  az orosz gépjárműipar remekeit. A városba bevezető út egyben egy hatalmas híd a Volgán, és a duzzasztó gátja, ezen át jutunk be a városba (monumentális kb 6 km hosszú) a híd után találtunk hotelt, de megbeszéltük hogy reggel visszamegyünk és filmezünk fotózunk.
Szállásunk elég szegényes, egy lepukkadt nightklub játszó szobáját kapjuk , de legalább ágyban alszunk 3 nap után!!!
A fürdőnk , azaz wc-nk a folyosón , higiéniai paradicsom..., a patak jobb volt...
A szobában megvacsorázunk és reggelre eltesszük magunkat.

 

---

2. nap (2009.06.28.)

A benzinkútnál mozgalmas volt az éjszaka, így kisebb megszakításokkal sikerült aludnunk 5 órát..
Reggel 7 körül (helyi idő) sétáltunk egyet a párától nedves fűben, fogmosás és volán mögé.
Ukrajna nagyon szegény falvain haladtunk keresztül , mindenütt teheneiket legeltető öregek, kis faviskók, háziállatok szegéjezték utunkat.
A Kievbe vezető főút néhol jó minőségű autópályaszerű, néha kátyúkkal teli épphogy csak  nem föld út.
9 óra tájban találtunk egy kulturáltan kinéző fogadót, ahol megkávéztunk és még szabad wifit is találtunk , így elintéztük levélküldözést.
A Kievbe vezető úton jól tudtunk haladni , de minden 2-3 kilométeren rendőrök, várják az autósokat és kegyetlenül kaszálnak.
Az út mentén nagyon sok árus kínálja portékáit , az erdőkön át vezető szakaszokon az erdőben szedett gyümölcsöket és gombát árulnak.
Megállunk egy kislánynál aki mezítláb ücsörög málnával és áfonyával.
Málnát vásárolunk tőle , próbálok oroszul beszélni vele, de a mutogatás hasznosabbnak tűnik, mutatja ,hogy 10 grivnya 1 adag, én adtam neki egy huszast, felpattant  és átrohant a 4 sávos autópálya másik oldalára egy másik lányhoz és a visszajárót onnan hozta át...( a szivem állt meg..)
Így málnát majszolva érkeztünk be Kievbe , a városban nem terveztünk megállást csak az autóból fotóztunk és filmeztünk, sietnünk kell még egy határ várt ránk ma.
A határra vezető út 130 Km teljesen egyenes és sík úton kaptuk meg igazán az Ukrán rendőrök ajándékait..
Minden bokorba,és fán radar pisztollyal mérnek , próbáltunk magunk előtt gyorsan haladó autók mögött haladni, de a külföldi rendszám teszik nekik.
Első esetben egy mező közepéről mértek be ahonnan az út felé futva próbált minket leinteni a rend szorgos őre, én úgy ítéltem meg , hogy túl messze van ahhoz hogy észrevegyem, így a következő esemény amiben részünk volt az a villogós, üldőzős , leszorítós megállítás volt.
Magyarázkodás , mutogatás után megegyezünk újabb 50 dollár.
Még fel sem fogjuk a történteket, 30 kilométer után szemből a érkező rendőrautó bevág elénk és mutogat áljuk félre , újabb mutogatás (állítólag szemből bemért minket ..menet közben..)
Én már összeesküvést sejtettem , de nem volt hajlandó visszaadni a pírjainkat, újabb 20 euró a rendőrök zsebébe.
A határig még 32 Km.. innen már lassabban mentem mindenkinél, de ez sem elég .
20 Km-re a határ előtt egy 50km tábla, lelassítunk utána rendőrautó.
Szépen lassan elmegyünk a rendőrök mellett, és 4 kilométer múlva újabb radarozó kollega ,mi szépen megyünk 90-nel ahogy kell,,,,
Ahogy közel érünk hozzá ,mutat -álljunk félre..
Én már üvöltve szállok ki a kocsiból.. behív a bungijába, ahol elmondja ,hogy a 4 km-re lévő tábla alatt van egy kis tábla és az van rá írva hogy 5Km.
Én erre kiborultam és mondtam neki , hogy több pénzt költöttünk rendőrre mint benzinre Ukrajnában, és ha most megbüntet akkor éhség sztrájkba kezdek a bódéja előtt, erre megszánt bennünket és szabadon távozhattunk.
Ezzel a korrumpálós sorozat még nem ér véget, ugyanis a határhoz érve az első bódénál posztoló őr egyértelműen a tudtomra hozza , ha nem adok akkor 2,3 óra múlva enged be.(10dollár)
Papírtöltögetés , útlevélvizsgálat , autóvizsgálat minden résztvevő mutogatja a nemzetközi jelet, itt már megpróbáltam trükközni, a magunkkal hozott csetreszekből (kulcstartó, nyakpánt,toll) adtam mindkettőjüknek, bevált!! Kutogatás nélkül mehetünk.
Elhagytuk Ukrajnát 2009.06.28-19.00 kor.

Az orosz határra érkezve éppen őrségváltás, mutogatnak ,hogy maradjunk a kocsiba.
Jó 20 perc múlva megérkezik a tányérsapkás hivatalnok, aki még 10 percig rendezgeti a papírokat és igazítja a sapkáját.
Ez idő alatt óriási tömeg gyűlik össze a bódéja előtt, de ő kiabál valamit nem foglalkozik senkivel (rájövök hogy engem szólít) mondván érkezési sorrendben.
Boldogan odarohanok, ő a kezembe nyom egy pár töltögetni valló nyomtatványt és motyog valamit, de közben nyílik a sorompó , megyek eggyel tovább.
A nyomtatvány orosz és angol nyelven is olvasható!!!
Útlevél és vízumvizsgálat után a vámárú nyilatkozat kitöltése következne, de nem találok angol nyelven írodottat, ezért megkérdezem a hozzám legközelebb álló vámost ,de ő elfordul tőlem.
Megpróbálom kitölteni , kis sikerrel , ekkor mellém lép egy másik vámos és kérdi mi a baj, mondom neki ,hogy kicsit tudok csak oroszul ő azonnal hogy egy angol lapot, és segít kitölteni.
Ez a fiatalember kezdi átnézni az autónkat , megkérdi hová megyünk, én mondom neki , hogy a Bajkál tóhoz , kikerekedett szemmel néz rám és mosolyogva meséli kollegáinak a dolgot.
Kinyittatja a csomagtartót és kérdi van e nálunk horgász bot, megmutatom neki, erre ő előkapja a mobilját és mutogatja a halas képeit, végre egy horgászbarát (gondolom én)
Még rámutat egy csomagra , (pont a pecás székre .) megmutatom neki , és mondja ,hogy minden rendben.
Megyek a papírjaimért , de a számítógép előtt ülő vámtiszt csak vakargatja a fejét, megkérdeztem tőle ,hogy mi a baj, erre mondja hogy nem tudja leírni az adataimat mert nem tudja melyik latin betű melyik cirilnek felel meg, így ő mutogatott én meg diktáltam, pecsét és mehetünk.

Szabadlábon Oroszországban!!
2009-06-28-20.45-kor

Az első benzinkúton megtankolunk , 20 rubel egy liter 95-ös benzin (126 Ft)!!!
Megbeszéljük , hogy amíg bírunk megyünk még és aztán megpróbálunk valami kaját venni, mert ezen a napon még nem sikerült.
Eljutunk a mintegy 200Km-re lévő Oryel kisvárosba ahol találtunk egy hipermarketet.
Vásároltunk magunknak kaviárt , kapros kenyeret és néhány konzerv halat, majd a város főterén amit egy T34-es tank díszít örökméccsel és csillaggal nekiálltunk szerény vacsoránknak.
A tér melletti kis park tele van fiatalokkal aki itt iszogatnak beszélgetnek, sétálnak, letelepedünk egy üres padra bevacsorázunk, és elindulunk szállást keresni.
Egy útszéli erdősáv lett a szállodánk, a kocsiban pillanatok alatt elalszunk.

2009-06-29 reggel 5 (H.I)

 

---

1. nap (2009.06.27.)

A rajt!..........

Jun 27 -én reggel 8ra terveztük az indulást.
Búcsúzás kv , és rajt, de nehézkes az elválás..
Beugrunk még pálinkáért az Oroszlán Zolihoz Szőlősre , aki felajánlott nekünk 2 litert a csodálatos nedűböl.
Zoli reggel 8 kor borlopóval csalogatja elő a ballonból a főzetet (egy szippantás a jóból...)
Irány a kávézó.
Utána a hungarikumok beszerzése a füredi piacon, és az önkormányzat előtt búcsút veszünk szeretteinktől és alpolgármester Úrtól.
10.30 kor, Irány Kelet!
Az M7 autópályát követi az M3 meglepetés nélkül közeleg az Ukrán határ .
Kárpátalján élő barátunk Marika már várt bennünket a határ innenső oldalán, ha ""bármi gond lenne".
Az Ukrán határ még a klasszikus sorban állós , kipakolós , papír töltögetős.
Egy óra alatt sikerül átjutnunk.
Az második település Záhony (Csap) után Szürte , Marika itt él, és fogad minket minden jóval .
A Kárpátalján igen szerény körülmények között élő emberekre jellemzően megvendégel bennünket mintha király vendégei lennének, ezúton is KÖSZÖNJÜK!
Este 7 órakor indultunk tovább kis térképészeti navigáció , a Vereckei hágóra.
A csodálatos Kárpátokon át jó minőségű úton haladtunk szakadó esőben Alsó Vereckéig (Nyizsnij vorota) itt le kell térni a főútról és egy rettenet rossz minőségű, szegényes falvakon áthaladó úton jutunk el a hágó 900 méteres magasságáig.
Fent egy csoda vár ránk !!!
A hágó tetőpontján egy háborús emlékmű, és két elkezdett szálló épület fogad minket , nem találjuk a honfoglalási emlékművet.
Aztán (ha Kiev felé haladunk) balra megyünk , mert az a z út nézett ki jobbnak..
Odaérkezünk a honfoglalási emlékműhöz..,sajnos már félhomály van , de így is lenyűgöző.
Ha eddig nem tudtuk ,hogy őseink miért jöttek erre tovább ,itt fény derül a titokra!
Aki teheti el kell ide jönni!
Őseinkre emlékezvén egy áldomás legördítése után továbbindulunk L,vov felé.
Még 20 Km sáros , kátyúkkal tarkított szlalom pálya vár ránk, düledező sötét  faházikókkal.
Visszatérünk az M6 főútra , és L,vovon túl  valahol helyi idő szerint 2 órakor egy benzinkút parkolójában nyugovóra térünk.
Előtte megesik első kalandunk a helyi rendőrökkel , (20 dolláro affér)
Kicsit gyorsan hajtottam , 50 dollárt szeretett volna az aranyfogú rendőrbácsi, és nagyon nehéz volt meggyőzni , hogy jó lesz ez 20nak is.

Folytköv...

---

Elindultunk!!!

Előkész születek!!!! 

Szerveződés. 

2009 márciusában megkezdtük megtámadni a médiát, igen kevés sikerrel,,,

Sok helyen próbáltunk megjelenést kicsikarni, de szinte csak a saját ismerősi körben tudtuk "reklámozni" az ötletünket.

Így elég szűkös kis csapat állt össze az első megbeszélésen.

Támogatóink a gazdasági helyzetre való tekintettel rendre visszaléptek.

Ráadásul kiderült, hogy Oroszországban közterületi forgatáshoz , forgatási engedély , akkreditációs kártya, és sajtó vízum szükséges.

Az első megbeszélés után ahol még 6 vagy 7 fős legénység indulása volt a terv, rövid idő elteltével ketten maradtunk a rajtvonalon. A médiát hátrahagyva , gondoltuk elsőre jó lesz így , legalább nem kell sok ember sok problémájával foglalkozni.

Így az előre megtervezett nyugodt készülődésünk, kicsit kapkodós futkosós tempóba ment át. 

Sajnos az operatőrről és a profi filmes felszerelésről le kellet mondanunk, részben anyagi és részben engedély hiányában.

Csapatunk így fényképezőgéppel, kézi kamerával, de ugyanavval az elszántsággal várja az indulást. 

A Vízum kálvária: 

Ki Oroszországba akar érni , vízumot kell annak kérni!!! 

Oroszországi beutazáshoz minden esetben vízumot kell igényelni, legjobb ,ha ezt egy utazási iroda intézi , (ebben nekünk nagy segítségünkre volt a RUSSERVICE iroda) köszönet érte. 

Röviden egykét szó a vízum ügyintézésről:

Amennyiben turistának szeretnénk menni 14 napos vízumot kaphatunk,

 - Vízum igénylő lap

 - Oroszország területén érvényes biztosítás
(baleset + egészség), igazolással

 - Fénykép

 - útlevél másolat

 - Lefoglalt szálás , kifizetve, visszaigazolva

Amennyiben ez mind megvan , lehet menni a konzulátusra, sorban állni..(általában valami nem stimmel ,ezért jobb ha nem az utolsó pillanatra hagyjuk ezt a dolgot..) 
Speciális esetben ( itt vagyunk mi..)

Sajtó vízumra lett volna szűkségünk, de .. A konzulátuson nem kis sort kivárva , azt az információt kaptuk ,hogy a forgatási engedélyt a Magyar Külügyminisztérium adja ki.

Megírtam kérelmünket a Külügyminisztériumba , ahonnan rövid időn belül választ kaptam és átirányítottak a Moszkvai Magyar Nagykövetségre ahonnan ténylegesen lehet igényelni a forgatási engedélyt. A Követségtől is nagyon gyorsan megkaptunk minden szükséges információt és nagyon segítőkészek voltak velünk szemben, de elmondták ,hogy az akkreditációs kártya kiadásához az általunk leadott iratokon kívül szükség van még a Sajtó vízumra is, ezt csak az Orosz Konzulátus adhatja ki.

Kérelem a konzulátusnak , "sajtó vízumot szeretnénk!," ..Ők nem értik miért kell nekünk sajtó vízum ha már a Moszkvai Követség beleegyezett a forgatásba.

Pár nap telefonálgatás után feladtuk..

Bementünk az utazási irodába , elmeséltük a történetet, ők is tettek nekünk még egy próbát , de arra az eredményre jutottunk ,csak akkor adnak ki sajtó vízumot , ha van sajtó igazolványunk.

Mivel mi csak forgatni szerettünk volna , ezért nincs sajtó igazolványunk, így ezt elbuktuk, az idő sürget, ezért kénytelenek vagyunk üzleti vízumot kérni, mivel 14 napnál hosszabb időt töltenénk a nagy Oroszországban.

14 napnál hosszabb időre csak üzleti vízummal lehet utazni , amihez a turista vízumnál említett iratokon kívül még egy pár dologra van szűkség. például meghívó..,de nem csak olyan "gyere Pista Barguzinba van itt kaja, pia, miegymás " , tehát jobb ,ha ezt szakemberek intézik, különben túrázás helyett a Konzulátus előterében töltenénk a nyarat.. 

Miután ezen kis papír munkán túl jutunk , kerítsünk valami járművet a hosszú útra.. 

Jómagam kemény Subaru rajongó vagyok, így mindig van a háznál ebből a típusból.

És hogy a problémáink ne fogyjanak el,  tavasszal sikerült megsemmisítő csapást mérni a túrára kiszemelt Foresterünkre.

A probléma nem nagy ,de az alkatrészek beszerzése sok időt vesz igénybe , nem biztos hogy elkészül a kocsi az indulásra...

A www.stonecar.hu autókereskedő barátaink és támogatónk segítségével sikerült vásárolni egy Subaru Outback-et, majd Molnár Zoli balatonszőlősi és Subaru Szabó Zsolt veszprém-kádártai autószerelők gyors munkájával sikerült megfelelő járművet összehozni a hosszú út leküzdésére. 

Az indulásig hátralévő 3 nap a "szükséges még" listánk rövidítéséről fog szólni. 

Az indulást Június 27. Szombat reggelre tervezzük.