12. nap -  A falu 8000km-re, ahol mindenki tudja, ki az a Petőfi Sándor

Reggel 9 óra. Kopognak. Tatjana mondja hogy megyünk az iskolába, mert van ott dolga és ott tudunk beszélgetni. Még sötét van, éppen hogy dereng a hó miatt. Iskola. Viszonylag jól néz ki, de az én gyerekkoromban már jobb volt nálunk - vagy hasonló… Fa padlózat, egy fa épület talán beton külső vázzal, de új ablakok. Most kapták. A számítástechnika szobába megyünk: uniós. Tényleg, minden a helyén! Átadom a könyvet amit ajándékba hoztam Magyarországról, a hungarikumokról. Nézegeti, nagyon örül! 22 éve volt nálunk, az ásatások után meghívták. Akkor is nagyon tetszett neki. Sokat beszélgettünk, mi volt és mi van ma, hogy hogy áll a Petőfi sztori. Az ásatások teljesen felbolygatták a kis község életét, a mai napig mindenki beszel róla. Legenda lett! Az emberek többsége nem tudja, ahogy Tatjana sem hogy mi történt azóta. Ők nem tudták biztosan hogy az a csontváz amit a faluban kiástak, a régi temetőben, az tényleg nemzetünk nagy költőjéé vagy sem, de mindenki megtanulta, mert az iskolában tananyag, a múzeumban külön magyar állomás van, utca van elnevezve, benne van a község könyvében, az 50 km-re lévő kikötőben hajót is neveztek el róla!

Itt Kiskőrös, Hrúz Mária, Szendrei Julia, vagy a Petrovics nevet kimondom és tudják ki az?!?!  Furcsa ez így 8000 km-re otthonról, úgy, hogy egy 61 éves asszony áll az egész mögött! Igen, én úgy érzem igen, mert egy legendát mesélni kell és továbbadni, különben elalszik a fénye, és a füsttel a semmibe vész. Függetlenül a máig folyó harctól, hogy a földi maradványok Petőfié vagy sem, több figyelmet érdemelne ez a világvégi kis falu. Sokan járják a világot, és keresik azokat a helyeket ahol magyar vonatkozású legendák vannak - tessék kérem! Hun birodalom, Petőfi Sándor, és nem csak egy pont ahol meg lehet állni! Így örülni egy magyarnak - már régen volt - ahogy örültek nekem!

Az egyszerű orosz emberek szeretik a vendégeket, ha pedig egy legenda is kötődik hozzájuk… Kérem, tessék kipróbálni! Nem szükséges télen jönni, ez maradjon az én perverzióm! De nyáron ez a vidék egy természeti paradicsom! Meleg vizű források, vízesések, hegyek, kristálytiszta patakok, a világon máshol nem honos növények és állatok, és a Bajkál tó! Ha már itt van valaki ezt ne hagyja ki, ha hiszi ha nem!

Úgy is szeretheti valaki egy nemzet nagy költőjét, hogy 20 éve hallott róla először? Egy kuriózum a nagy orosz vadonban. Átadtam a másik ajándékot amire nagy óvatossággal próbáltam idáig vigyázni, a koponyát. Elmondom mi az, Tatjana összecsapja a kezét, és leül a doboz elé a székre, kolléganők közben érkeznek a nagy eseményre. Szépen óvatosan bontja ki a dobozt és háromszor megkérdezi, hogy biztos csak másolat ugye? Lajos barátom alapos munkát végzett. Nagyon féltem hogy a repülőn, vagy ahol a táskám szállítva lesz eltörik. Sajnos egy helyen így is elpattant, de egyszerűen össze lehet ragasztani, már érkezik is a restaurátor kolléga. Tatjana nem adja a kezéből, visszateszi a dobozba, és mondja hogy később lesz az összeállítás!

Közben megreggeliztetnek 3 tojás, kása, sajtos vajas kenyér, sütemény, keksz, tea… Érdekes, itt már Irkutszkban is észrevettem hogy a helyiek tejjel isszák a teát. Forró fekete tea és bele a hideg tej. Mint az angolok?  Most irány a temető. Közben többször lehülyéz hogy ilyenkor minek megyek oda - persze viccesen.

A régi temető a falu szélen, a Barguzin folyó partján elhagyatott hely, a kapu méteres hóban úgy kell bemászni. A temetőben is méteres hó, a teteje keményre fagyva. Vezetőm megy előttem rendületlenül, ő néha fennmarad a fagyos hó tetején, néha beszakad combig, de megy tovább. Én végiggázolok a hóban (bele se gondoltam ha a tavon ilyen hó van akkor az nem piskóta lesz, de azt mondták az okosok hogy ott lefújja a szél). Odaérünk, Kuhlenbecker sírja, egy fém kaloda, (itt minden sir egy kalodával van körbe kerítve) és mellette egy eldőlt fejfa, kicsit összeomlott kaloda Petőfi Sándor felirattal. Tatjana meséli, hogy ősszel egy viharban feldőlt és azóta nem tudták megcsinálni. Tavasszal ha felolvadt a föld, újra lehet ásni. Szívesen megcsinálnám... Megérdemel ez a hely ennyit... Tűz a nap... A nagy végtelen hómező közepén állunk, ha itt volt, ha nem egy perc néma tisztelet, és a Talpra Magyar akkor is jár…

Kimászunk és irány a múzeum, közben egy kis ebéd, mert hogy dél van. Én mondom hogy nem bírok enni mert mióta megjöttem három óránként eszem! De nincs vita, burját menü a helyi csárdában… Kolhozkifőzde. Egy káposztás, hagymás, halas hideg kocka, és buza, ami itt egy nagy húsgombóc tésztába bagyulálva, kis levél, amit úgy kell megenni hogy harapni kell egy lyukat a tésztán, ott kiinni a levest és utána lehet befalni a gombócot. Nem esznek sokat ezt már érzékeltem, de sokszor!

Múzeum a város közepén, nem messze az iskolától. Mondja Tatjana hogy az övé, és mindenki akivel találkozunk azt mondja a te múzeumod. Kiderül hogy ő tartja rendben, ő intéz mindent, ő az igazgató és a takarító egy személyben. Éppen felújít, ne lepődjek meg, minden a feje tetején. Annyira nem gáz a helyzet. Régiségek, makettek, kitömött állatok, stb… Petőfi asztal. Egy nagy tábla, amit éppen fest. Ezen képek Petőfi életéről, történetéről, családról, a szabadságharcról, versek oroszul.  Könyvek szintén, és pár kép az ásatásról. Magyar zászló, címerek. Mondja hogy van még sok minden majd megmutatja. De most dolga van, addig Leonyid, a falu fotósa akar velem találkozni, mert látta a faluban hogy valaki sétál egy fényképezővel a nyakában. Vele szakmai konferencia.

Leonyid, egy vidám 60 év körüli jóember. Mivel nem beszélem jól az oroszt, ezért ordít velem úgy biztos jobban értem. A kocsijába ülünk és mondja, hogy valamit felveszünk, aztán elmegyünk szarvasokat fotózni, mert reggel látta hogy hol vannak.

Egy objektívet szerzünk, 70-300 mondja hogy majd ezzel! Ha jól láttam valami állatszőrt adott érte. Kérdezi hogy nekem mim van, mutatom hogy milyen, de nagyobb kéne, és stabilizátoros. Mondja hogy az annyiba kerül mint egy medve és nevet. Megyünk valami nagyon rossz úton sejtelmem szerint északnak. Méteres hó, oldalt alig látni ki. Aztán kiérünk, jobbra a folyó, balra a hegyek, gyönyörű! A folyó befagyva, egybeolvadva a hatalmas ártérrel.  Leonyid kémleli a hegyoldalt, és motyog… Szarvasocska, kis szarvasocska… Aztán fékez és kiabál ott, ott áll! Nézek, de hiába. Fényképez és mutatja. És tényleg! De olyan messze, hogy nem értem hogy szúrta ki… De hát ezért vadász! Örülünk, de megyünk tovább, azt mondja hogy volt vagy 20, és nagyok! Eljutunk egy kis faluig, addig látunk még 3-4 őzet de nagyon messze, és megtudok mindent. Fényképész hobbiból, de néha elad képeket. Kapott egy kitüntetést is a képeiért. Lelkes, hiperaktív embernek tűnik, csakúgy mint Tatjana.

Hazafelé megállunk egy út széli buddhista kegyhely mellett. Aprót nyom a kezembe. Már előbb láttam hogy letekeri az ablakot és kidob egy egy rubelest. Itt a kegyhelyre teszünk egyet, egyet pedig a mellette felbugyogó forrásba dobunk. Ahogy megyünk vissza a kocsihoz látom hogy csillog az út, tele van aprópénzzel. Nagyon érdekes. A fákon lobognak a szalagok, és még néhány cigarettát is látok az oltárra téve. Közben ideér egy lékhorgász, imádkozik egyet és indul a folyóra. Több autó jön, néhány megáll. Néhány csak dobja az útra az aprót. Nem sokkal messzebb a sámán gödör. Itt tartják a sámán ünnepet. Gyülekeznek és sámánkodnak - meséli Leonyid - sok üveg, sörös, de főleg vodkás. Mondja hogy el szokták néha vinni mert akkora halom marad. Sok köztük tele van – ugye az áldozat.

Visszatérünk Barguzinba. Leonyid megmutatja a háza melletti kis múzeumot. Szinten állatok, szamovár és egyéb régiség gyűjtemény, fényképezőgép gyűjtemény. Smena 8. Az első nekem is ilyen volt, említettem is neki! Sok-sok gép. Meséli hogy némelyik az ásatásokról van, a berúgott fényképésszel cserélte el valamire. Aztán mutat saját gyártású gépet, és néhány tényleg régi darabot. Megmutatja büszkeségeit, a nyertes fotókat és a díjat amit kapott...

Vissza a múzeumba, Tatjana kipakolt az asztalra. Minden lelet, dokumentáció, könyvek, nagyon sok magyar és orosz nyelvű irat, fénykép, rajz, napló.. újság. Nézegetjük, ő sorolja a képen lévő embereket, néha ő is előkerül, és a férje aki már meghalt. Mondja hogy hatalmas munka volt, de nem érti miért nincs eredménye. Mondom hogy én se… Mondja hogy ennyit küzdöttek, akkor volt értelme! Van nekik is Petőfijük, és ez már így marad bármi is lesz! Közben beszélt a nemzeti park vezetőjével aki aztán velem is, és holnap feljön értem ide, a Bajkál partról, kb. 50 km, és hogy ne menjek a jégre, mert a tegnapi szél feltörte néhány helyen, de holnap megnézzük!

Kimosakszik a festékből és megyünk a burját kolléganőhöz vacsorázni. Csatlakozik Leonyid is. Útközben beugrunk a boltba valami csokiért. A néni abakusszal számol, ahogy ezt itt sok helyen. Kis takaros faház, terített aszal vár. Volnyina - ha jól értettem a háziasszony nevét - jó nagymama módjára egyél még egyet! Kínálja a finomabbnál finomabb étkeket: sült vagy párolt csirke, rántott omul, karika krumpli, káposzta, gomba, uborka, és kétféle házi süti, az egyik hájas tészta szerű. Az burját sütemény! - mondja a háziasszony. Természetesen vodka, tea. Beszélgetünk, mit esznek a magyarok, fűszerek, stb… És hogy a gyerekek, már a TV-t nézik és a hülyeséget tanulnak, mi lesz így… Mondom neki hogy az mint nálunk… Dagadt, vízfejű Ödönke leköpi a tanárnénit és az apja bejön hőbörögni hogy mit képzelnek, ő csak az igazát akarta megvédeni, és kérjenek tőle bocsánatot! És ülnek a számítógép előtt, a külvilág számukra nem is létezik. De erre itt hál’ isten még várni kell! Addig talán sportolnak, tanulnak, tisztelik a tanáraikat, mint mi hajdanán, és az emberek is tisztelik a gyermekeik tanárait, ahogy most már ez sem divat felénk.

Miután lefordultam a székről a gyomrom önállóan mozog. Húz magával a mélybe, 4 dl vodkával segítségére siettem… Ha jól értettem, akkor az első köszöntés, a második istennek, a harmadik - azt nem értettem -, a negyedik a férfinak. Ez valami olyasmi, hogy három a magyar igazság és egy a ráadás. Leonyid hazahozott, mert ígértem neki magyar pénzt, a gyűjteményébe. Adtam neki nálam lévő fémpénzt, és néhány eurót is, mert az is tetszett neki… Megöleltük egymást, és mondta hogy küldjem a képeimet Tatjanának hogy meg tudja nézni. Reggel 9-kor ébresztő lesz. Már 2 óra… Alszom.