14. nap -  A jégre lépek!

Reggel 9-kor nehezen összeszedem magam. Senki. Elindulok felfedezni. Térképre nézek, irány nyugat oda kell érjek a kikötőbe, ami meg a Barguzin folyó kikötője.. de onnan egyenes az út a tó felé. Léna megígérte hogy hív ha indulunk. Tálaltam egy reggelizőt is, de az zárva volt, így a folyó jégen kezdtem el matatni. Nagy utak vannak rajta, forgalomjelzőkkel, és egy tábla hogy hogyan kell használni a jégátkelőt. Roncs hajók, régi vas bárkák sorban a jégbe fagyva. Csörög a telefon. Léna már a szállónál vár, sietek vissza. Indulunk, de előtte reggeli. Úgy beszeltük meg, kapok egy Uazt amivel mozoghatok, de miután az Uazunk a bemelegedést követően csak alapjáraton volt hajlandó menni, és bevallottam hogy rá akarok vele menni a tóra, a gazda azt mondta hogy inkább vezetne… Amíg megcsinálja a terepjárót addig menjünk le a tóhoz és utánunk jön. Irány a Bajkál!

Leérkezünk a partra, süt a nap, de -26 fok van és fúj a barguzini szél. Azt mondják az ilyenkor mindig fúj, és kell is az! Azonnal rávetem magam, mászkálok, semmi gáz, jönnek az Uazok, mennek jobbra-balra, biciklis bácsi, és egy pár szánkóval kutyával, mennek halat fogni. Kis sátrakban, bungikban üldögélnek és fát cipelnek. Akinek van kis kályhája az fűt a bungijában - elkél ilyenkor! Betájolom magam. A „szvjatoj nosz” azaz a „szvjatoj orra”  (olyan forma mint egy orr - van hozzá történet is de azt nem sikerült kibogozni) mellett szállunk vízre - azaz jégre. A 40 pár éves Uaz köhög zörög, az ajtókat nem lehet becsukni, emberünk a szivatóval játszik így lehet vele haladni. Elsőnek balra megyünk, megnézni el lehet-e menni az Olhon sziget felé. A jég itt még sima, csak hó van rajta, összefújva itt-ott. Jól haladunk. Megállunk egy-két helyen fotózni. Aztán a jéghorgászoktól kérdezünk, azt mondjak erre biztos nem mehetünk, mert ahogy kiérünk az öbölből nagy jégtorlaszok vannak, de északnak lehet menni. Vissza, és irány észak az Orr mellett. Uaz 2. max 3. fokozatban, ugratunk, szétesünk, 20 percenként szerviz… De megy, az Orr mellet haladunk, csodásak a jégről a hegyek. Több rianáson megyünk át, ahol kijelölt átjáró van (le van verve egy karó…). A halászok járnak ki és eltakarítják a nagyobb rianásoknál a jégkupacot, hogy át lehessen menni. Ott marad egy kisebb árok ami veszélyes lehet, ezen nagyobb sebességgel kell átugratni, akkor nem akadunk meg. Ugratás előtt mindig megnézi emberünk hogy mekkora a rés. Aztán megérkezünk a nyílt víz felé. Óriási törött jégtábla mezők, mint egy másik bolygó. Gyalog is nehezen tudok felmászni a 4-5 méteres kupacokra. Gyönyörű! A sík terep egyszer csak „felrobbant”, és meredeznek a jég háromszögek minden irányba. A hó kicsit takar, anélkül még szebb lenne! Kerülgetjük a hegyeket. Fehér és jég. Látszik hogy ez nem fog menni, 4 órája kocsizunk, de nem nagyon jutunk előre. Ok, feladtam. Sofőrünk mondja hogy itt vannak a barátai, halásznak valahol a nyílt víz mellett, mert omult itt lehet fogni, bentebb csak kis halakat, azt is keveset.

Nagy nehezen megleljük őket. 3 fiú, egy fabódé, ami nejlonzsákokkal le van szigetelve, egy Uaz, és madzagok szanaszéjjel. Egyik srác éppen megy tisztítani a léket. Léna is velünk jött, ő már nagyon fázik. Mondja ha akarok menjek vele és nézzem mit csinál ő a kocsiban vagy a sátorban marad.

Egy hegyes fém dárdával szurkálja emberünk a jeget a léknél, és lassan vizes lesz. Előkerül egy lapát ami lyukacsos, kimeri a jeget, és újrakezdi a szurkálást. Jó meló így az ordító szélben, itt gondolom még egy kicsit hidegebb is van mint a parton. Aztán kiszabadul a zsineg. Húzza, de nem nagyon jön. Elszakad. Elkapom a végét, ember kiabál. Odafut, mondja hogy tartsam addig odamegy a lándzsáért és körbe böködi a zsineget. Én húzom. Kiszabadul. Megkötjük. És engedi be a lékbe... Nem értem, de majd… Bemegyünk a nejlonsátorba. Egy benzinlámpa melegíti a teavizet. Ketten húzzák a hálót, és szedik ki a beleakadt halakat. Szelektálnak. Ládába az omul, a többi egy vödörbe. Fura forma halak vannak a vödörben, kérdezgetem melyik milyen, a lényeg hogy nem ehetőek. Találok két rákot, amit a múzeumban (még Listvjankában) láttam. Narancssárga, nagyon érdekes. Meg akarom fogni, de rámkiabál a srác hogy ne! Csak kesztyűvel! Abba nyúlok, de ad egy vastag bundást. Mi lehet a rákkal? Kérdezem mi ez? Csak annyit tudok meg hogy csak a Bajkálban van és veszélyes. A hálót visszaengedik és megkötik. Aztán mi indulnánk, de sofőrünk mondja hogy maradjunk, együnk a fiukkal, és segítsünk nekik. Léna nem örül, de hát potyautas. Bepakolunk az Uazokba. A kis ház, ami szántalpakon áll, felkötve a halászok Uazára, megyünk egy másik helyre. Léktisztítás, aztán rá a ház. Benzinlámpa indul, de nagyon nehezen. Kezdődik a fűtés, melegszik a tea, bemászunk. A srácok igazi emberevő formák, kérdezik hogy kérek-e cigit és röhögnek. Nem értem. Mindenki a sátorba. Nem mondom hogy meleg van, de legalább a szél nem fúj. Előkerül egy vicces cigi. Ezt itt honnan szedik?! Négyen elszívják de úgy hogy fordítva veszik a szájukba és belefújják a másik szájába a füstöt. Mivel nem értek a szerekhez nem tudom ezt szokták-e így csinálni… Fura… Kenyér, szalámi, szalonna - a benzines halas kézzel. De itt asszem nem ez számit… Jól esik! Mondják hogy egyem a szalonnát attól nem fázok! Brutális meló… Asszem a rákhalászok ehhez képest jól keresnek, és az omul nem olyan drága. Sokan itt hagyják a fogukat. Gyors elpakolás és már jön is a háló, ketten húzzák a sátorba egy engedik a 100 méterre lévő másik léknél. Jönnek a halak. Nem kell fagyasztó, csak kidobjak őket a jégre.

Maradnék, de sötétedik, sofőrünk mondja hogy ő nem talál ki sötétben, a fiúk meg még itt lesznek reggelig. Jó két óra kifelé az út. Pont besötétedik mire kiérünk a folyón a partra egyenest a városba.