1. nap - Keletnek megyek ...

Reggel 8 körül sikerült összeszednem magam az előző esti kisebb káoszból. Minden a csomagokban, csak fel kell emelni... Búcsúzkodás után a hideg álmos vasárnapi reggelen szinte forgalom nélkül jutunk ki a Lisztferihegy 2-re. Minden egyszerűnek tűnik, becsekkolok és Kardos úrtól (aki ide jött elhozni a koponyát) átvettem a kis csomagot és elrejtettem a kézi poggyászomba. Kértem hogy adjon valami írást róla, ha lehet pecséteset, mert kicsit parázok hogy valahol számonkérik rajtam vajon mit viszek! Írás nincs - Csaba ez csak egy másolat, ilyet mindenki vihet magával! - nyugtat öreg barátom. Hát jó - gondolom - eddig úgyis oly egyszerű volt! Cipzár be, búcsúkézfogás, irány a kapu!

Szemem sarkából látom ahogy barátom vágyakozva figyeli amint belépek a Szent Terminálba. Tudom hogy ő is nagyon szeretne visszamenni oda, abba a nagy hideg Szibériába. Varázslatos hely ez, mindenki akivel eddig összehozott a sors és eljutott a nagy tóhoz, visszavágyik oda. Pedig van köztük aki vízierőművet épített a rettenet zord hidegben, de nem volt elég, mindenki csodás mesevilágról beszél ha szóba kerül a vidék. És ha lehetősége lenne, azonnal visszamenne. Mégiscsak szent tenger az - ki megbabonázza vendégeit.

Első röntgen

Bőrönd a szalagra, cipő kabát miegymás... Csodálkozva eszmélek, köröttem mindenkivel valami nem stimmel - én szabadon távozok. A beszálló alagút előtt meg megajándékoztam magam egy utolsó magyar sörrel. Láss csodát: egyet fizet kettőt kap akció :) Mert megérdemlem?

Gépre szállok, semmi izgalom, teljes teltház, két óra és Moszkva. Gondoltam hogy az átszállás nem lesz egyszerű, de majd kérdezek. Gépről le, első ablak transit felirattal. Néni nem beszél angol. Mutogat, hogy menjek le, mert ez international transit. Ott útlevélvizsgálat, kérdezek. Ők se beszélnek... csak kicsit... Elővakarom a kinyomtatott repjegyemet, bólogatnak hogy jó az irány elvtárs, de hol a migrációs kártya? Hoppá, láttam hogy osztogatnak a gépen, de pont csukva volt a szemem mikor hozzám ért a sztyuárdesz hölgy, így nem kaptam. Mormog valamit emberünk és előszed egyet a táskájából, kitöltöm, mosolyog és mutogat hogy ott az óriásbőröndöm a szalagon siessek és menjek tovább a lenini úton.

Kiskocsit szereztem (mert a lefóliázott málhás zsákomat elég lehetetlennek tűnt így cipelni). A jegyről látom hogy az F terminálba érkeztem és a D be kell mennem, kérdezek az infó pultnál. Fiatalember mondja BUSZ. Sokkal beljebb vagyok, kösz, csoki. A repülőtér tele taxis hiénával akik jönnek és már tolják a kis kocsidat, ló prájsz taxi bitte... Mondom nekik hogy itt maradok, erre ő elvisz a D terminálba, megszűnt a busz, mert addigra már kiveszi a kezemből a lapot... Kocsit megállítom kitépem a kezéből a papírom és mutatom a nemzetközi jelet, és elengedek egy nemérted b.meget is gondolván, hogy itt úgyse értik... Taxisunk hátrahőköl és a hangos szóra azonnal arrébbkotródik. A mellettem álló fiatalember nevetve köszön: "szia, nagyon durvák ezek a dögevők " - mosolyog és kezet fogunk.

Elmeséli hogy ide jár egyetemre, és hogy állandó cirkusz van a taxisokkal de ha valaki rájuk szól félnek mert kidobjak őket. Kérdezem tőle hogy jutok el a D terminálba, de sajnos nem tudja ő sem. Elmesélem neki hova megyek, és csillogó szemekkel kezdi mesélni a bajkáli kirándulását. Kicsit még beszélgettünk aztán elkezdtem keresni a D terminál táblákat. Kellemes csalódás: szépen kitáblázva, mendegéltem egy jó fél órát és lám busz nélkül eljutottam a D-be ahol meg is találtam az irkucki gépem.

Egy órám maradt, becsekkoltam vámvizsgálat. Levetkőzök, bepakolok a kis lavórba és ráteszem a szalagra a cuccukat, közben egy orosz (ők nem szeretnek várni, kulturáltan sorban állni, tolakodnak-furakodnak) a két lavórom után felrakja az övet és én csak ez után tudom feltenni a bőröndömet. Detektor kapu. Ott ugye sorba kell menni, én átmegyek, orosz barátom mögöttem, én már visszakaptam a cipőm kabátom és egyéb felszerelésem, őhozzá odalépett egy egyenruhás és félrehívta. Értetlenül mutogat... Én mit sem sejtve várom hogy a röntgen kiköpje a kis poggyászomat, de nem jön. Emberünkkel már hangosan kiabálnak... Ő mutogat a monitorra, amin látom hogy középen ott világít a koponya! Na ez kellett. Odalépek és mondom hogy enyém a bőrönd. Emberünk lenyugszik, de ővele továbbra is kiabálnak, hál’ isten nem értem mit. Egy kedves hölgy lép hozzám és kérdezi, hogy az mi az? Mondom neki hogy egy koponya. Néz rám hülyén, és mondja hogy az látja ő is, de ez minek? És kinek a feje? Kivágom magam: antropológus vagyok és ez egy másolat amit tudományos céllal viszek egy múzeumba - közben kicipzárazom a bőröndöt, a hölgy ráteszi a kezét a bőröndre, én felnézek rá. Mosolyog és elnézést kér: az más, akkor mehet! Így bejutottam a kapuhoz.

Az induláshoz sétálva menet közben ránéztem egy sörcsapra (csakis tudományos célzattal). Az volt ráírva: Sziberian korona! Puff, ezt nem hagyhattam ki! Ide nekem a Koronával! Így ünnepeltem meg antropológussá avanzsálásomat! Sör elfogyott, kapu nyitva, felszállok. Alig van ember a fedélzeten, és ez így is maradt. Egyedül hempergek egy hármas ülésen próbálok aludni, de nem megy... Felszállás után épp sötétedéskor Moszkva felett mentünk el, hatalmas világító országváros ez... Nem látni a végét, 13 millió ember egy szigeten.... Itóka, vacsora, tea... Fogalmam sincs hány óra. Felszálltam Budapest 11.30 leszálltam 16.45 felszállok 18.45 és leszállok 05.30 kicsit káosz… Időzóna zavar... Valahol az Ural fölött lehetünk akkor itt kb. éjjel egy lehet.