2. nap - Szibéria live!

A leszállásig még próbáltam aludni valahogy, de nem ment... Villanygyújtás után a pilóta jófej volt, mondta hogy mindenki készítse a fürdőruháját, mert szép idő van. -41 fok. Hiba nélkül leszálltunk, kiszállás! Nem ám alagút, ki a -40 be a lépcsőn abba a cuccban ami rajtad van... Nem messze jött egy busz, ami összeszedett minket, belülről is tiszta jég volt minden. Az első levegővételnél belül megfagyott az orrom. Keményre. Jó lesz ez!

Felkapaszkodok a buszra a beizzadt tenyeremmel, amivel a bőröndöt cibáltam a lépcsőről. Megfogom okosan a fém csövet a buszon, zofort odafagy. A mellettem álló bácsi röhög és mutogatja, hogy ha már ennyire hülye vagyok hogy nem hoztam kesztyűt, legalább a bőr kapaszkodót fogjam meg! Leolvadok. Nagy nehezen addigra megáll a busz, kiszállás és be lehet rohanni a kis reptérre. Útközben próbálok érdeklődni, hogy hogyan tudok bejutni a városba... Mindenki néz hülyén, hogy ilyenkor semmivel, csak taxival, most még nincs busz. Reggel 5.30 van. Ahogy belépünk újabb taxishiéna támadás. Lerázok mindenkit, hogy majd, ha megvan a csomagom!  Lassan elindulnak a csomagok, megvan a hátizsákom, kimegyek a váróba. Még egy-két taxi ajánlat után úgy döntök, hogy várok még egy kicsit nem akarom ilyenkor zavarni a fogadóimat (Tatjana az önkormányzat turisztikai vezetője) akikkel 2009-ben találkoztunk először. Most egy meghívót hoztam nekik a balatonfüredi városvezetéstől, Kiszely Pali bácsi barátomtól. Nem titkolt szándékom volt, hogy megpróbálok kapcsolatot építeni a két nagy tó fővárosa között, ezen dolgozom, Kiszely úrnak is tetszik az ötlet, ő limnológiai szakember és nagyon érdekli a Bajkál tó. Tehát megpihentem egy ír kocsma feliratú büfében, ahol volt ír sör - én orosz sört akartam inni, de ez egy ír kocsma volt… Így az első szibir söröm egy Kilkeny lett.  Három taxis társaságában elkezdtem letépni a hátizsákomról a fóliát, amivel Ferihegyen betekertettem jó alaposan. Rájöttem hamar, nincs más megoldás, bicska kell. A hirtelen kardrántásra hiénáim azonnal magamra hagytak.

A kis pubban a pult fölé mindenfele pénzek vannak felszögelve. Keresgélek, de forint nincs. Így feláldoztam Mátyás királyunk portréját egy ezer forintos címleten, és elláttam egy Magyarország felirattal. Ha valaki Irkuckba menne féltetlen látogassa meg, a fő helyet kapta középen! Fél nyolcig múlattam az időt aztán telefonáltam. Tatjana mondta, mehetek várnak!  Az ajtónál sündörgő bácsikát láttam hogy a kilépő embereket szólítgatja, gondoltam taxis (a neten megnéztem a nem lehúzós tarifa 500 rubel kb.). Felírtam egy cetlire a címet és hogy 400 rubel. Odamentem, ő azonnal karon fogott és mutogatott, hogy ott áll a kocsival a túloldalon.

Sima kocsi nincs is taxióra. Ő egy „gerillataxis”. Egy új Toyota Camry és egy 60 körüli öregúr - nem lehet baj. Bepakolunk indulás, elkezdünk beszélgetni, mondja hogy most szép szibériai reggel van -40-et mutat az óra. Kérdezi hogy honnan jöttem, ott van-e ilyen hideg? Mondom neki hogy magyar vagyok, rám néz és a fékre lep. Megállunk, összecsapja a kezét és kiabál Ferencváros Puskás Öcsi. Foci, foci! Már oroszul mondja hogy a világ legjobb fociját mi magyarok csináltuk! Azóta se látott olyat! Én mondom neki, hogy sajnos már nincs magyar foci... Ő bólogat, tudja...

Megérkeztünk az Európa házba, a szép szibériai fa épületkomplexumba. A biztonságiőr elkísér a szálló részbe, megkérdezik mikor kérek reggelit, nagyon kedvesek velem. A szobám szinte európai, minden van, fürdés reggeli és kicsit bealudtam. Ekkor kb. 10 óra, de éppen kezd feljönni a nap. Délután 2 körül indultam a városba, a recepciós hölgytől kaptam egy térképet, a biztonsági őr pedig elmagyarázta hogy jutok be villamossal, közben említette, hogy volt Budapesten és milyen szép! A kapun kilépve mondja hogy vigyázzak mert nagyon hideg van. Érzem!

Elsétálok a megállóig nagyon érzem... Nem vettem fel minden rétegemet, de azért jól felöltöztem. A kezem és az arcom lefagy. Előveszem a fényképezőt, a táska kővé fagyott az oldalamon, attól féltem eltörik. 2 kattintás után elgémberedik az ujjam, kesztyű vissza. Jön a villamos. Felszálltam. Kalauz van. Itt nincs lógás! 12 rubel - 90 forint.

Elindulok a megállóból a belváros közepe felé, egy ortodox templomba megállok, hál isten fűtenek. Fotó ok, és továbbállok. Negyed óra séta után nem megy tovább, az arcom ég, az ujjaim nem érzem, a többi rész egész jó. Beülök egy teára, kiolvadok, elrakom a fényképezőt, és térképeszek termeszei múzeum... Odaérek, persze hétfő zárva... Így további séta ahogy mászkálok egyre többet tudok kint lenni. Elsétáltam az Angaráig, ahol nyáron óriási nyüzsgés volt. Most senki csak én, fotózok, a folyó szele be van fagyva, de beljebb a hatalmas párába ott hallani hogy folyik, de semmi nem látszik, úgy gőzöl mintha forró víz folyna benne. Kezdek megkötni. Visszasétálok a városba, közben a felvonulási téren belebotlottam egy jégszobor városba. Az egész tér tele jégszobrokkal, és a lenyugvó nap nagyon szépen csillogtatja rajtuk utolsó sugarait. Újabb tea, az előző túrán kedvenc kávézónkban. Közben próbálok szállást keresni, mert innen holnap valószínűleg kidobnak. Irkuck egy nagyon drága város. A szállások 15.000 Ft-nál kezdődnek, és nem szépek. Nem sikerült jót találnom, majd holnap! Minden tele új kocsikkal, a kávézók tele emberekkel, mindenkinél új laptopok a legmodernebb telefonok. Gazdagság van... Jut télre is az ide érkező turisták pénzéből, és valószínűleg a város is ad munkát az embereknek.

Telefonkártya vétel... A harmadik telefonos cégnél sikerült olyan kártyát vennem ami megy ezen a környéken és nem roamingol Burjátiába, és internetezni is tud. Másfél óra alatt meg is van. A latin betűkkel még a kicsit angolul beszélők is meg vannak lőve! Kis séta és szálláskeresés után beülök egy étterembe, és vacsorázok. Valami helyit kértem a nagy utazó étteremben ahol senki nem beszélt velem angolul. Innen este 9 felé hazasétáltam. Ez már komoly táv volt - majd egy óra. Jól bírom... Már csak 15-ször kell többet! Ágyból fekve kommunikáltam mindenkivel, akivel tudtam.  Hajnali 3 óra. Lefekszem.