3. nap - Ir(om)kuck

9-re kértem reggelit. Nehezen keltem. Nálunk éjjel egy lenne akkor. Egyedüli vendégként előkelően elfogyasztottam a reggelimet (a kis étteremszerűség ami pazarul régi szibériai úriház benyomását kelti csak a TV nem illik oda..). Összepakoltam és átsétáltam a szomszéd épületbe, az önkormányzat turisztikai osztálya, ahol Tatjana dolgozik. Beszélgettem vele a tervemről, és átadtam a meghívót és pár ajándékot. Átmentünk az információs irodába ahol megtudtam, hogy reggeli tervem bedőlt, miszerint elmegyek Lisztvjankaba és ott először újra megnézem a tavat. Ottalszom és utána a circum baikal kisvonattal, ami a Bajkálparton festői környezetben halad délkelet felé, eljutok Sljudankaig, ahol csatlakozok az ulan udei vonatra. A kisvonat csak márciustól jár... Így intéztek nekem szállást, és utána vissza kell jönnöm Irkutszkba, hogy vonatra szálljak. A kisebb bőröndömet itt hagyom az Európa házban hazautazásig, ebben hagytam a diszkócuccom. Azaz ami nem túl meleg - valószínű ilyesmi nem kell...

Bementem még a városba megnézni a piacot, és a nemzeti múzeumot. A piac nagyon kemény. Van egy kinti részleg, ahol téli cuccok garmadája van, szerintem a legtöbb kínai valami. Egy-két helyen láttam jó csizmát vagy bőrszerkót. Cefet drágán! Egy valenkij, ami sima, 35.000 Ft, ami kicsit jobban néz ki, az kétszer annyi (a valenkij a spec. orosz csizma ami nemezből van, egy ügyes cipész több rétegből kalapálja össze, így lesz nagyon hidegálló. De nem lehet vele vizes lenni, mert beázik - de ugye -40 fokban nincs tócsa...).

Nagyon jól néz ki a fagyott halas pult az utcán. Nem kell hűteni semmit, a kipakolt gyümölcs is kőkeményre van fagyva. Semmi érdekes motyót nem találtam, így bementem a belső csarnokba is, itt már baráti a hőmérséklet. Van minden hegyekben. Külön részeken vannak a húsosok, ezen belül a csirke osztály, disznó és marha telep. Nagyon sok. Külön halas rész, ami a legnagyobb, s így tovább tej, sajt, pékség... A nénik mindenhol odaszólnak az emberhez, kínálva a portékáikat. Szépen köpenyben, sokuk fején ott a fityula is. Besétáltam a belvárosba kedvenc kávézómba. Igazi ristretto... Hmm!

Otthonról rossz hírek - letargia, vodka... lombikból... A kicsi az egy deci. Kisebb nincs. Összeszedem magam és elsétálok az Angaráig újra most jól süt a nap, próbálok egy-két jó fotót csinálni a jég fölött gőzölgő folyóról, majd visszafelé bemegyek a területi múzeumba (3.600 forintért fényképezhetek is).

A múzeum kicsi de érdekes. Őskortól Putyinig minden van. Irkuckról, a burjátokról és egyéb őslakókról ruháik, szokásaik, felszerelésük. Aztán a szocialista szoba. Sok vörös zászló és Lenin. Az alumínium gyár (hatalmas. Náluk volt a másik Ajka) munkásai építik a cocializmust.

Egyéb retró dolgok, tévé és szép orosz rádiók. Ettem egy szoljanka levest ebéd helyett, és indultam a buszmegállóba, de közben visszaírt a szállásadó, akinek reggel emailoztam Listvjankába, hogy minden OK mehetek..

Visszasétáltam az Európa házba, hátizsák fel! Jó lesz! Kb. 25 kiló lehet most... Kisétáltam a buszmegállóba. Illetve akartam, ugyanis a térképen egy hatalmas tér van csak jelölve. Én bolyongok, de nem látom. Útbaigazítást kérek, és megtudom, hogy a nagy épület mögött, ami mellett állok - ott van. Megtálalom. Sok megálló, sehol egy tábla hogy mi hova megy. Nézelődők, de semmi. Iroda. Kérdezek. Mutogat a néni hogy az út másik oldalán van a másik pályaudvar. Ott rendes, nagy buszok állnak, de Usty Ilimszkbe meg Bratskba viszik az embereket a vízierőművekhez. Új iroda új kérdés, néni mutogat a kereszteződésre ahonnan jövök hogy onnan indul. Odamegyek egy taxishoz, az persze el akar vinni, de akkor az út szélén megpillantom a Lisztvjanka feliratos kisbuszt. Odamegyek, sofőr mondja hogy fél óra múlva indul, hátizsák hátra az ülés alá, én beszállok. Hyundai H1. Nekem is volt ilyen. 9 személyes gyárilag, ami úgy is elég sűrű, de itt át van alakítva 16 személyesre, mindenhol szék van. Lábnak hely nulla. Hál' isten csak 5 ember jött az utolsó 18.30-as járattal. Kikanyarogtunk a kusza városból, ahol azt vettem észre, hogy épülnek az új panelcsodák szépen bekerítve, de közöttük egy két helyen ottmaradtak az összedőlés közeli régi faházikók, amikben laknak (lehet nem tudtak megegyezni az orosz lakásmaffiával..?).

Hosszú egyenes úton döcögünk a nagy tó felé, én megpróbálom bemagolni az instrukciókat amit a szállásadóm írt. A transport 700 forint ez nagyon jó. 60 km utazás. Végállomásnál leszállok,  vissza öt perc, fehér obeliszknél jobbra fel, 20-25 perc emelkedő, aztán trafót kell keresni és utána balra van az épület, zöld teteje van. Minden szép, haladok, kb. -40 fok hogy élvezzem! Tálalok egy trafót. Sehol semmi Baikaler felirat, megyek tovább, vége a közvilágításnak... Ajaj... Tök sötétben botorkálok a málhámmal a jeges úton. Jön egy ember, kérdezek. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy öreg háborús veterán bácsi az illető, aki mutogat hogy nem tud beszélni és nem is hall... Artikulálok veszettül, ő bámul rám, mint az őrmesterre aki a kezébe adta a kézigránátot, hogy ez most még nem robban - de nem úgy lett és ezen ő csodálkozik. 2 perc nézés után intett egyet felfelé és nyögött valamit. Mondom jó, lehet az öreg már rohan haza az AK47-ért és hátba lő a húsomért. De nem tényleg itt van a ház! Az erdő szélén, utolsó előtti ház, szép porta, automata lámpa, jól kinéző faház. Csengetek... Nem jön senki, negyed óra... Senki sehol...

Kezdek ideges lenni... Ha innen vissza kell sétálnom a síkrafagyott úton, tuti 10-szer hanyatt vágom magam a kis batyummal. Elővakarom a telefont, névjegykártyát hívom, nincs térerő.. Apa kezdődik... Kicsit lejjebb a hálózat megjön, hívom, nem veszi fel senki. Küldök egy sms-t. Közben megnézem a mailt hogy írt-e valami trükköt a gazda, de semmi, pedig szóltam neki mikor indultam hogy kb. egy óra múlva itt vagyok. Semmi, a kezem lefagyott, már nem tudom benyomni a gombokat a telefonon. Ráadásul a telefon, amiben az orosz kártya van kimerült a k. hidegben  - pillanatok alatt. Másik elővesz - tárcsázok. Az is lemerül. Kész, mérgemben még megrúgom a kaput, és megnyomom a csengőt, de semmi. Séta vissza... Útközben elmentem egy panzió mellett, de az is zárva. Visszaértem a főútra, kocsma, tea, vodka, bajkáli omul (ami a leghíresebb bajkáli hal) vacsora, telefon töltés. Közben a pincérünknek elpanaszolom hogy hogy jártam, ő azonnal tud segítséget 3500 rubelért... Per nap... Mondom köszi az sok lesz nekem! Mielőtt nekiállok enni, végső próbát teszek, de senki nem veszi fel. Írok egy háborgós emailt, és észreveszem, hogy az emailben van egy másik telefonszám ami az irkucki szállóhoz tartozik. Próba. Egy hölgy felveszi. Alig értem, de azt magyarázza hogy a szobakulccsal nyílik a kapu, én meg mondom neki hogy semmilyen kulcsom sincs! Azt mondja telefonál, hívjam vissza. Öt perc múlva újra mondja hogy beszélt a nővel aki ott van és csak tegyem oda a kulcsot és nyílik! Közben csörög a telefonja, rájövünk a hibára: nekem még nincs is kulcsom - a házinéni meg elment borért! 10 perc múlva újra felmászhatok... Hurrá! Vodka be, fizetek.

Közben beérkezik egy ázsiai forma pár és angolul próbálnak pincérünktől valamit kérni. De már mióta telefonáltam azóta sem sikerül. Segítek.  Kérdezem mit ennének. A lány mondja hogy csirkét. Fordítok. Csibe nincs, a fiú marhát kér - az sincs. Mondom nekik hogy egyenek halat itt azt kell enni! Jó, megegyeztünk, rendeltem nekik egy omult és egy lazacot. Nagyon hálálkodtak!

Újra fel, már nem fáztam, sőt kicsit az erőltetett menetben meg is izzadtam! Csengő, kapu nyílik, néni örül, bocsánatot kér - kicsit ittasnak látszik, de a ház nagyon jó. Kapok szobát, 5000 Ft / nap. Minden van! Az emeleten egy konyha, fürdő és három szoba. 2 amerikai lánnyal lakom! Oroszországba járnak egyetemre - és kirándulnak. Sokáig beszélgettünk még, kiderült hogy egyikőjük Kazanban a másik Cseboksariban tanul orosz kapcsolatokat. 2 körül lefekszünk. Én még írok... Negyed négy... Kész, elfáradtam...