5. nap - Tádzsikok és szauna

2012.02.02. Legalábbis asszem...

Nem akartam felkelni.. Nagyon rossz kedvem van... Nem ide tartozik, de... Nagyon beteg a kutyám, és lehet nem érek haza...

Nagy nehezen rávettem magam hogy elinduljak lefelé... Jobb lesz ha nem egyedül vagyok... Jégen vagyok, kamerával a kezemben haladok a nagy rianás felé, roppan alattam a jég, mozog.. Nem értem. Látom ahol áttetsző hogy 30 cm körül van... Nem szakadhat be, arrébb osonok... Felvettem az eseményt, kíváncsi vagyok hogy mi látszik, hallatszik. Feljebb megyek északnak, ott koriznak meg léket vágnak. Ott biztos jó. Eljutok a rianásig éppen rian... Sikerült felvennem. Az erős napsütésben nagyon zajong. A jégvasamat elvesztettem tegnap, valahogy leesett a táskáról (a cipőre szerelhető gumi cucc, szegekkel). Segítette a járást... Mint a vodka...

A csizmám jó választás volt alig csúszik a jégen. Jól tudok haladni... Megyek egy jó nagy kört, beljebb már nem recseg. Jó vastag. 4 körül visszaérek a piachoz, ma vannak nénik gőzben párolt hallal. Megvásárolok egy jóképű omult és ott kint egyből meg is eszem. Frissen bomba jó! Nénik próbálnak velem beszélgetni. Néhány kérdésre válaszolok: honnan jövök, hideg van-e nálunk, stb. Vettem még 2 szárított, sózott halat is vacsira!

Ez úgy készül hogy kifogják - ezeket itt kibelezték, de nem mindig szokták - belerakják sóba egy nagy lavórba két - három napig, aztán annyi órát vízbe amennyi napot sóba, majd kicsipeszelik a kerítésre száradni, mint a mosott ruhát. Kész, sokáig eláll, sós mint a veszedelem, de jó ropogtatni való! A pikkelyes része egyben lejön, és a hús is a gerincről egy mozdulattal letéphető, egyszerű. Aztán elmegyek a tegnapi kocsmámba, vodka tea és friss volt a csiburaska, abból is kértem egyet. Ott a fiúk, a törökformák beszélgetnek velem, nagyon gyanúsforma mindegyik, lehet csak az előítéleteim miatt. Szotyiznak az asztalnál, kopik a földre a magot, koszosak. És érthetetlen nyelven gagyognak, mint egy jó kebabosnál a német török-arab autókereskedők. Tadzsikok - megkérdeztem, nagyon barátkozni akarnak velem. Az egyik elkapott egy galambot ami az ajtó előtt csipegette a maradékot... Behozta megmutatni, közben szegény galamb a kezére pottyantott. Megharagudott rá és kivitte, elengedte (ha nem vagyok ott biztos a kajában végzi...). Ezután mintha misem történt volna, csinálta tovább a kaját. Még csak meg se törölte a kezét... Mosdó meg nincs, mosásról szó sem lehet!

Érkeztek a gazdag orosz turisták a legújabb, legkomolyabb terepjárókkal, milliós órákkal a kezükön, mamán meg cowboy bunda. Nesztek saslik! Jóízűen eszik, mi baj lenne... 10 éve még senki sem tudta mi az a higiénia. Azért ilyen erősek és nem betegek. A fiúk közben birkózás bemutatót tartanak, egész jól csináljak, kérdezik beszállok-e, a vesztes fizet! Mondom nekik hogy én nem tudok birkózni. Ők néznek rám hülyén, hogy az hogy lehet? Náluk minden fiúnak kötelező! Mondom nekik hogy én lőni tanultam, erre letettek a versenyről... És kaptam egy ajándék vodkát.

Van egy monda a Bajkál tóról. Miszerint:

...

Egyszer volt, régen volt: volt pedig Bajkálnak, a gonosz szipirtyónak, háromszázharminchat leánya. Valamennyi leány rettegett anyjától; parancsszó nélkül, vakon engedelmeskedett: éjjel-nappal hordta, hordta a vizet.

Bajkál legidősebb lánya, a kékszemű, holdképű Angara a legszebb leány volt egész Szibériában.

„Egyszer egy dali levente tért be Bajkál jurtájába, Jenyiszej vitéz. Megakadt szép Angarán Jenyiszej vitéz fekete szeme, de ettől kezdve Angara sem gondolt másra.

Bármilyen sokáig is szeretett volna a vitéz maradni, időtlen időkig mégsem vendégeskedhetett más nyakán. Búcsúzniuk kellett a szerelmeseknek. Angara képéről eltűnt a mosoly. Éjszakánként nyugtalanul aludt, a szép északi vitézről álmodott. Jenyiszej sem feledkezett el róla: a fehér sirályokkal mindig küldött üzenetet.

Egyszer azonban másik vitéz állított be Bajkálhoz, Irkut herceg. A gyönyörű, holdképű, kékszemű Angarát ő is megszerette. Irkut herceg nagy úr volt, leggazdagabb a gazdagok között, a szipirtyónak bizony megtetszett.

A herceg messze, a hegyeken túl, a tajgában lakott. Mesterkedett-e a szipirtyó vagy nem: Irkut elhatározta, feleségül kéri magának Angarát. Egy napon elindult Bajkál jurtája felé, hogy eljegyezze a legidősebb leányt. A jurtától egynapi járóföldre lehetett már ráesteledett. Felverette sátrát, nyugovóra tért. Viharos éjszaka volt. A sikoltozó sirályok hírül vitték Angarának: kérője, Irkut herceg, másnap megérkezik. Angara kiszaladt a jurtából a zúgó szélbe, zokogva hívta Jenyiszej vitézt.

A szerelmes leány könnyei hulltak-hulltak a földre, mállasztani kezdték a jurta körül meredező, hatalmas sziklákat. Angara a feltárult úton megszökött Bajkáltól. Bajkál szipirtyó felriadt a zajra. Amint ráocsúdott, hogy lánya elhagyja, éktelen haragjában felkapott egy hatalmas követ, utánahajította. Az eldobott kő a lány után úszó, hosszú fátyolát érte. A kő zuhanása felverte álmából Irkut herceget. Nyeregbe ugrott, hogy utolérje a menekülőt. Ahol ma Irkutszk városa áll, ott lelt rá Angara nyomára. De a leány már messze északon futott, és odaért Jenyiszej vitézhez. Angara és Jenyiszej el nem szakadt egymástól máig sem.

Ettől az éjszakától fogva csak háromszázharmincöt leány hordja a vizet Bajkál szipirtyónak, az engedetlen Angara azonban elviszi mind testvérei ajándékát. A hoppon maradt kérő könnyei mind a mai napig Angara után patakzanak.

A nagy szikla, amelyet Bajkál az engedetlen lány után dobott, ma is látható. Ott áll, ahol az Angara elhagyja a szent tavat. Sámánszikla a neve.”

(forrás: http://www.hotdog.hu/magazin/magazin_article.hot?m_id=6766&h_id=23504&a_id=761925)

Annyira akarta, hát odaadtam neki a testem.

Miután másodszor is beszakadt alattam a jég - aminek nem illett volna - gondoltam jobb lesz ha magamtól megyek bele. Talán akkor megbékél velem. Tegnap sétálva láttam egy szaunát a tóparton, azt néztem ki magamnak a mártózás helyéül. A tadzsik barátainkat otthagyva, loptam egy kis netet a Mayak hotelből. Csak ott van ugyanis. Egy esküvőbe botlottam. Ugyan jelenleg fogalmam sincs milyen nap van, de biztos nem hétvége. Lányok kisszoknyában, kiscipőben, fiúk csillogós selyemszerű zakóban. Úgy látszik csak fotózkodni jöttek be a hotelbe. Aztán ki az utcára. Séta. „-30 felett elhagyod a valóságot -30 felett átértékeled a világot…” (asszem így volt valahogy a NEOTON sláger…) Hát itt még esküdözni is van kedvük, de lehet nem számoltak vele hogy szar idő lesz.. Hát van benne rizikó.. Így a szabadtéri buli elmaradt..

Más:

Ma estére vodka azért kellett, mert a sör megfagyott hazáig a szatyromban. Szétvágta az üveget, pedig csak fél órát vittem..

Ez nem ide tartozik, de most vettem ki a szatyorból, és nem tudom hogy menthetem meg…

Meghámoztam és betettem egy bögrébe. Nem tudom milyen lesz ha kiolvad.

Na… Irány a szauna - mindjárt sötét lesz! Megérkezek, kb. 30 perc gyaloglás. Bácsi kint söpröget a tetőn, kérdezem hogy lehet-e szaunázni. Mondja hogy minimum 3 ember, 1000 rubel egy fő. Az erősen meghaladja a 2 napi költségemet. De láttam a reményt, mondom a bácsinak, hogy én kifizetem, fűtsön be és majd jön még valaki! Alkudozunk, azt akarja fizessek 2500 rubelt - az 17.000 Ft. Mondom neki hogy sok. Max 500 – sikítozik - hogy több a villany meg a fa.

Közben megáll egy kisbusz, valami kínai formák. Kérdezik angolul hogy hol lehet enni. A bácsinak akinek a szaunája van, mellette étterme is (elég gagyi...). Megkérdezem az öreget hogy lehet-e enni nála. Dörzsöli a tenyerét... vannak vagy tízen.. Már ordít az asszonynak. Hozza az étlapot, bemegyünk a kocsmába, néni nagyon kulturált - igazi háziasszony forma. Kendőben, otthonkában. Sárgák csak kérdeznek, egy beszél angolul a többi szeme ferde szám szung…A bácsi közben néz rám hogy segítsek. Mondom neki, hogy haroseva biznisz... Röhög és azt mondja ezer.. Kezet fogok vele.. És mondja hogy befűt kb. egy óra, addig segítsek a mamának. Nem volt túl nehéz, mindenkivel omult etettem, és tea mellé. A néni is nagyon boldog volt. Az első hely ahol szépen terítettek, porcelán pohár, szép tányér, és néni nagyon kedvesen hozott-vitt mindent. A vendéglátásról még van mit tanulni errefelé, az árak verik az árainkat, de a kiszolgálás az totális csőd. Nincs valószínűleg semmiféle szakképzés, és ahogy elnéztem igény se… A drága helyeken a jómódú újoroszok (náluk így hívjak az újgazdagot) mint az állatok, kultúra nyente… Hiába a szép terítő, drága bor, megy bele a Fanta, vagy beleöntik a teás bögrébe - mert az van a legközelebb.

Kínaiak szépen esznek, csak a kés meg a villa zavarja őket veszettül. Kérdezik, nincs-e pálcika? Ezzel elvéreztem oroszul, a kisszótáramban se volt benne. Bemutató jelleggel két fogpiszkálóval elmagyaráztam a néninek. Értette, de azt mondta nincs. Akkor rájöttem: volt az étlapon saslik. Az a rablóhús egy pálcára szúrva. Mutatom neki. Szó nélkül megy a konyhába. Vissza rakat pálcikával, a sárga folyó tombol az örömtől. A vezető hajlong előttem és azt magyarázza, hogy ők a halat nem szeretik fém eszközzel enni (illetve semmit nem szeretnek úgy enni és nem is nagyon tudnak), mert úgy valami misztikus erő elmegy belőle. Pedig ez a hal nagyon csodálatos!

Így mindenki örült, én meg mehettem szaunázni! A bácsi megmutatta a szaunát, a vas ajtót, ami a lékhez vezet, és a pihenőt: egyedül az enyém a hely! A szauna pihenőjének ablaka a tóra néz - ha nyitva lenne a fém külső takaró csodás kilátás volna a tóra. Majd nyáron. Bácsi kimegy és mutatja hogy riglizzem be utána az ajtót. Vetkőzök. A szauna oroszos stílusban épült. Tak-tak... Fotók. Két kályha van, egy villany és egy fatüzelésű. Mindkettő teligázon megy. Szerzek vizet a tóból és megkezdem a szeánszt. Felöntök. Sajnos venyige nincs (nyírfa ág), de így is jó...

Első kimenet, nyitom a vas ajtót kilépek semmi baj pedig a nap mar lent-30 felett.. bemászok a lékbe a vas lépcsőn, bemerülök nagyon jó! Ki kell próbálni!  Kifele kicsit problémásabb. Kilépek, megfogom a vas korlátot hogy felhúzzam magam, kezem odafagy, letépem, még megúszta. Kilepek a lépcsőre, papucs azonnal odafagy, másik papucs, következő lépcső... Innen ugrok egy nagyot és a betonon vagyok... Oda is fagy a lábam, de már gyors reagálású vagyok és rohanok befelé! Nem egyszerű... Engedek a kályhából egy vödör meleg vizet, azzal nagy nehezen kiszabadítom az egyik papucsot... A másik ott marad. Fázok. Újabb kör. Tálaltam meg egy papucsot! Csak most már kifelé is vizes, így rájöttem hogy nagyon gyorsnak kell lenni! Úgy még fel tudom tépni a földtől... Csobbant a 4. kör, és már csak egy veszteség ért egy egyensúlyvesztéses pillanatban még egy papucs odaveszett... Meg a lábujjam odafagyott ahogy kiléptem belőle... Némi bőr leszakadt, de az élmény megfizethetetlen! A kályha közben vörösen izzott féltem hogy felrobban úgy megpakolta Szása bácsi... De kibírta!

Úgy otthagyott, hogy rám se nézett, pedig nem tudom mihez kezdett volna ha megtálalja a Fürdőző Magyar Hős szobrát a vaslépcsőre fagyva. Még eltüntetni is nehéz feladat, bár láttam itt egy stihlfűrészt. Ha bokába elcsapta volna a lábam, pont a lékbe dőlök és betuszkol a jég alá a botjával! A lábam két vödör forró vízzel leolvasztja és talán sasliknak jó lesz. Mondjuk lehet hogy felmerülne némi bűncselekmény gyanúja, mikor egy szál péniszben lefűrészelt lábbal kihalásznak a Jenyiszejből...

Nade élek! Nem úsztátok meg! Összecsomagolok, és elindulok a központ felé, közben veszett szomjas vagyok. A hotellal szembeni kocsmában iszom egy Három Medve nevű sört (jó!), így elmondhatom majd evenki földön hogy egy este elbántam puszta kézzel vagy 15 medvével - és még van a hűtőben! Közben mellettem a két idősebb tadzsik kocsmamaffiózó valami érdekes táblajátékot játszik. A kocsmáros fura nyelven beszélget velük... Na, itt mindenki auszlander?

Átmegyek a Majak hotelbe netelni.. az egyik piactéri tadzs utánam jön és 100 rubelt akar kérni, hogy majd reggel megadja… Persze nagyon nem akarom megérteni... Ő meg nem tágít. Beszél, mutogat... Hál' isten egyszercsak a konyha felől megjelenik a házinénim! Kérdezi jövök-e haza? Pakolok és indulok vele a hegyre. Közben beszélgetünk, Ukrajnából jött 2 hónapot van itt. Kharkovból valósi, nekem eszembe jut az egyetlen dolog amit onnan ismerek XBZ. Aki velem egykorú vagy idősebb az tudja, akkor a mi vidéki életünket a kerekpározás színesítette. És hát akinek egy szputnyik orosz versenykerékpárja volt... Na az ott készült! Harkovskij Velosziped Zavod csak cirill betűkkel. Én tavaly vettem kettőt, és ha nagyon megvadulok, megragadom a kajla kormányt és élvezem a szocializmus remekét! Szóval sok mindenről beszéltük, megdicsérem a házat és kérdezem hogy a gazda európai-e? Mondja hogy nem, de sokat volt ott és több szállodája is van. A hely nagyon megtetszett, apró oroszos hibákkal, de ezek eltörpülnek eddigi építészeti anarchiákhoz képest! Mondom neki hogy az apró részletekre miért nem figyel senki? Ha már ennyi pénzt beleölnek! Mondja hogy nem is oroszok dolgoztak a házon, hanem üzbég-tadzs-indiai menekültek. És fogalmuk sem volt mit kell csinálni. Itt is kell mar az olcsó munkaerő? - kérdeztem. Nem! Minden munkaerő kell - mondja ő - nincs munkaerő! Nem akarnak az emberek ide jönni dolgozni, főleg télen ami itt jó esetben 8 hónap...És aki dolgozik jó pénzt tud keresni!

A város tele van új nagy kocsikkal, jó zsiguli már csak kihalófélben, na és a japán csodák jobb kormánnyal. Huhuuu subaruváros! Esznek, isznak, tele az éttermek és a bárok, az üzletek. Itt van pénz! Gondolom a lakásaik nem szépek. Ahogy láttam, ugyanaz lehet a helyzet mint máshol Oroszországban. Kocsi, divat telefon, török riviéra, és a ház az csak utána...

Útközben bementem a boltba hogy vegyek magamnak vacsorára kenyeret a halamhoz, de nem volt. Nénim azt mondta megosztja velem az övét. Így én vettem egy tucat Medvét (sört), meg valami csomagolt süteményt. Száraz süti hitlerszalonnával a tetején meg valami mandulaszerű. Én ennek a felét adtam cserébe a kenyérért.

Medvék elpusztítva... Halak elfogyasztva... A bőrét és a gerincét eltettem a kiskutyáknak amiből sok kóborol az utcán. 2 óra múlt... Még lefotózom a polcon talált nagyon jó német nyelvű útikönyvből a kinézett városaimat, faluimat (a térképeket és a szállások címeit). Nagyon jó útikönyv, lefotóztam. Aki ide akar jönni, érdemes beszerezni egy ilyet. A Lonely Planet is jó, de ez csak a Bajkál környékével foglalkozik, nagyon részletesen.

Alvás.