7. nap - Vonattortúra

Az éjjel csodálatos volt. A hotelbe ki-be az emberek, döngött, recsegett egész éjjel. Valamikor elaludtam és a reggel 6-7 körül érkező vendégekre riadtam, akik a szomszéd szobába költöztek ajtócsapkodás kiabálás, vagy hatszor benyitottak, kopogtak.. Próbáltam még visszaaludni, de nem ment… Csak 8 körül, pont mire kelnem kellett. Összeszedtem magam begyömöszöltem minden meleg cuccom a zsákba, hogy a vonaton ne égjen le a hajam.

Kisétáltam a piachoz, ott szokott állni a rakás kisbusz. Nézegettem őket, de egyiken sincs vasútállomás felirat. Pedig ma kiművelődtem hogy ZSV-nek rövidítik. Kérdezek, ember mutatja hogy a másik utcában keressek 16-os buszt. Kicsit izgulok, ugyan van még háromnegyed órám, de akkor is. Átsétálok látok is egy 16-os buszt. Odamegyek, ember motyog valamit hogy siessek. Megpróbálom betuszkolni a bazinagy zsákot de nem megy, fel kell emelnem az emberek feje fölé - felét orrba vágom a pántokkal. De fönn vagyok, busz megy, irány jó… Egy darabig. Rémülten kérdezek, kiderült ez egy 16K jelű busz, és nem megy a vasútra. Emberek rendesek, sofőr nem áll meg. Következő megálló - azt mondják - menjek vissza kettő megállót trolival és ott át tudok szállni a 16A, vagy a 16B-re, de inkább az A-ra, az egyenest oda megy. Már kicsit aggódok… Megyek a troli megállóba, pont elmegy a troli. Jön egy taxi, intek, észre se vesz.. Jól van, nyugalom! Ha egy jött, majd jön másik is! De előbb egy troli. Felszállok, már rutinosan kérdezek, persze sofőr telefonál tojik rám, az utasok magyaráznak: még egy megálló és ott átszállhatok! Leszállok, még 19 percem van.

Taxi. Mennyi? 250. Alkudozok. Nem enged.. Ok, csak gyorsan! Persze a hídon óriás dugó (kevés az Angarán az átkelő), ember mondja szombat reggel ez normális. Kiderül hogy szerb (Vajon mit keres itt?) Igazi, összeszabdalt, baráti arca van… De ölelget, hogy mi jó szomszédok voltunk Jugoszláviával, kolbász, gulyás, tokaji, csere, konyak, Adidas - jó üzlet! - mondja és bíztat hogy odaérünk. Persze nem tud visszaadni . Kiszállok, látom hogy alig tud járni (és nem részeg!).

Rohanok az állomásra. Minden kijárat leragasztva valami matricával és bezárva. Másik épület. Ott is. Egy csomó biztonsági őr álldogál, kérdezek. Néznek rám bután, aztán egy idegen kézen fog, - Please follow me. Ok. Megvan, egy következő épület, ott a lépcső a peronokhoz. Kinéztem, a hármas az enyém, vonatom ott áll. Minden vagon mellett áll a gezsurnaja. Elsőnél megállok, a jegyemen úgy láttam 6-os vagon. Mondom neki, mutatja hogy hátrébb. A számokat nem látni mert az ablakok jegesek belül, a pára rá van fagyva. Megvan, felszállok, 15. hely az enyém, alvós helyet vettem, ami úgy néz ki, kb. 1,7m ülőke egyben felette a másik emelet. Az alsó a 15-ös... Húú… Nincsenek kabinok egyben van minden, de tűrhető. A másik oldalán a folyosónak az ülőhelyesek, 2 szék és felette egy ágy...

Fotók... Elhelyezkedtem. Az ülős helyen ült egy fiatal. Indult is a vonat. Kényelemben vagyok, nem történik semmi, megyünk a ködbe. Az ablak belülről jeges, de meleg van! Mindenhol elszórva emberek, alszanak kártyáznak. Egy jó ismerkedő hely. Próbálom megfigyelni mi hogyan működik. Emberek mennek előre a vagon elejére és teával vagy forró vízzel jönnek vissza. Előkaparom a termoszom, megtöltöm a kis kazánnal. Brutál egy fa-szén tüzelésű UFO a vagon elejében (Vladimir cirkogejzírjére emlékeztet ami meg egy atomreaktorra hasonlít...).

Később útitársam lesz egy szép orosz menyecske, aki előbb magában beszél, aztán hozzám is. Én mondom neki hogy nem értem, de nem zavarja. Néha előkap egy füstölt halat, befalja, rágyújt, persze csak kint a résben a vagonok között.  Most keresztrejtvényt fejt az ágyaink közti asztalon. Mindent felolvas, hátha tudok neki segíteni.. De persze nem. Úgy szívja az orrát hogy a szelétől lobog rajtam a póló… Ja és még mindig kucsmában van, pedig itt +30 fok! A vagonunkban van mindenfele ember, gyanús cigányforma, normálisnak tűnő orosz, burjátok, és egy öreg kínai forma bácsi, aki 15 percenként elcsoszog egy bazinagy alumínium lábossal és valamit mindig lötyböl benne...

Egy kislány számolgat bennünket, és jön egy füzettel hogy írjak bele valamit. Beleírtam hogy magyar vagyok.

Így halad vidáman a karaván. Slyudankánál elérjük a Bajkál déli csücskét. Itt már süt a nap, gyönyörű! A vonat a parton halad, a havas jég mint egy lisztel gazdagon megszórt gyúródeszka, de se vége se hossza - illetve átlátok a túlpartra, itt csak 25-30 km. Annyira szép idő van, most azonnal nekimennék! Horgászhelyek látszanak, és pár nyom, nem túl sok. Néhol egy egy autó, vagy motoros szán a távolban. Haladunk mostmár észak felé. Kis falvak, sehol egy tábla hogy hol vagyunk. Három helyen álltunk meg eddig: talán Kultuk az első, Sljyudanka Baikalkalsk és Budpino következik, ha jól gondolom... De se bemondó se tábla, se néni nem szól. Elvileg Babuskinig haladunk a parton kb. 4 órája jövünk - még fele vissza van.

A gyezsurnaja

Ő az ügyeletes. Itt minden vagonban van egy, úgy láttam csak nénik vannak. Nézi a jegyet, ő ad ágyneműt, enni, inni, és fűti az atomreaktort a felhalmozódott szeméttel. Nesze rekultiváció! Régen gondolom egy szamovár állott ott e szent helyen, hova mindenki felüdülést keresni jár. Nagyon sokat vedel itt mindenki., nem értem... Van aki negyed óránként szambázik el egy teával, csak mert ingyen van? Ez rejtély marad...

A mellettem levő asztalnál a fiú megismerkedik a cigányforma fiúk egyikével és kártyázni kezdenek... Nézem őket, de nem ismerem a játékot. Egy pakli franciakártya és húznak, dobnak. A leánykám is elkezd velük beszélgetni, legalább nem nekem motyog és sziporkál az arcomba. Beszáll zsugázni. Próbál odaülni a kis asztalhoz, de nem férnek el. Néznek rám, mintha azt akarnák hogy keljek fel kis vackomból hogy itt kártyázzanak. Hát ez bukó! Szeretem felebarátaimat, de nem kuporgok egy faszéken 3 órát, ahhoz nagyon szépen kell kérni., nem így! Aztán valaki kiabál nekik hátrébbről hogy ő is akar, átülnek oda és óriás kártyacsata indul. Én egyedül maradok, írok mint Puskin. Be kell hoznom a lemaradásomat. Ez úgy néz ki hogy telefonom az asztalon, mivel nem hoztam laptopot (erős túlsúly). Johnny barátom adott egy bluetooth billentyűt, ami nem sokkal nagyobb mint a telefon, de legalább nem érintőképernyő. Többször meggyűlt már vele a bajom: lefagy, szétkapcsol. Ilyenkor telefon kézbe, szöveg ment, újrakapcsolódik, szöveg megnyit, pazsaluszta! Nade most majdnem széttiportam! Kb. egy órája írom... beragad valami gomb.. elveti az üzenetet? -  És már meg sincs! Dühöngök, de kinek? Eldobom a billentyűt, száműzetem Szibériába! Újraírom - most még emlékszek.

Ebéd. Látom mindenki műanyag dobozokkal jön a reaktor felől, mintha leves lenne. Nagyon éhes vagyok, és nem vettem semmi kaját, mert reggel késesben voltam. Odamegyek a néni butikjába. Nincs túl nagy kínálat, tudja hogy külföldi vagyok. Ő mindent tud. Kérdezek oroszul, leves mozsna (lehet) jeszty (enni)? Mondja hogy nem beszél angolul, csak németül. Na mondom akkor váltok, úgy kicsit talán még jobban sejtek mint oroszul. Akkor rájöttem hogy blöffölt... Elővesz egy dobozt, termosz, benne valami tésztaszerű és két zacskó, mondja hogy melegvíz, kurica (tyúk). Kérem! Meg vettem egy száraz sütiforma valamit. Felengedtem forróvízzel, sűrűtésztájú húslevesnek tűnt, van hozza egy kicsi villa kb. 6 cm - ezzel fogalmam sincs hogy lehet megenni, de én, a nagy felfedező, előhalászom a szülinapomra kapott túra evőeszközkészletet! Jóllakva fetrengek a hálódeszkámon, már nem tudom hogy forduljak, mindenem nyomja. Mindjárt 6 óra, akkor nekem le kell szállni. Hopp. Eugene az itteni összekötőm, egy burjátiai facebook oldalra írtam ki a tervem és ő több ízben segítet. Megírta hogy tud jó és olcsó szállást, elküldte a címet és a telefonszámát is, csakhogy nem tudom megnézni mert sehol nincs net - és nem is mentettem el! Telefonom lemerülve, éppenhogy 5%. Előre megyek, ott egy konnektor - csak az én dugómmal nem működik. De explorer napaelemes töltő nélkül sehova nem megy! Felakasztom az ablakba, telefon bedug, tölt.Kérdezem a nénit mikor érkezünk: még fél óra. Addig töltök és pakolok. Gondoltam lehet kijön elém, mert megkérdezte hogy mi a vonat és a kocsim száma.

Megérkeztünk Ulan-Ude-ba a Burját fővárosba. Lecibálom a zsákomat. Nézelődök, és látom hogy egy európai forma, jó két méter körüli velem kb. egykorú ember jön felém. Mosolyogva üdvözöl, welcome Burjatia! Felszenvedem a k. zsákot és indulunk. Beszélgetünk és kérdezi mi a tervem. Én mondom hogy 2-3 nap itt leszek, és innen megyek Barguzinba. Ahogy kimondom, már kérdezi is: meglátogatom Sándor Petőfi sírját? Oppá! Neki erről nem beszéltem!  Kérdezem honnan tudja? Erre mondja hogy azt általában tudjak az emberek, nem sok minden más van ott, meg Kuhlenbecker sírja - ők indították az iskolát és sokat fejlesztettek ezen a vidéken, míg itt éltek száműzetésben. Okos emberek lévén modernizálták az állattartást, a munkahelyeket, és oktattak, amíg bírtak. Szeretik őket! És honnan tudja így mondani hogy Sándor Petőfi - ahogy kell - nem pedig Petrovics vagy Petefi? Ezt nem tudtam még meg... Mindenről beszélünk, elkísér a hostelembe, és mondja hogy mennie kell mert dolgozik. Hálálkodok neki, és mondom ha végez én bent leszek a városban, jöjjön oda. Mondja hogy majd hívjam.

A hostelem nagyon jó, 3-4 szoba, mindegyikben 4 ágyat láttam de úgy tűnik egyedül vagyok. Egy fürdő van de nagyon kulturált, egy viszonylag új építésű házban, mosógép,konyha, nagyon jó. Aki idejön, ide jöjjön! Gyorsan lepakolok és bemegyek a városba, ami szerzett barátom instrukciói alapján 10 perc séta. Be is érkezem. Nézek jobbra, nézek balra, ott van a Lenin. A főtéren a világ legnagyobb Lenin feje, kőből faragva hogy soha ne kopjon el! Körbejárom a teret, tálaltam egy Marco Polo nevű helyet. Elegáns pub. Pont egy hely volt nekem. Van net, ugyan elég rossz, de erőlködök. Rendeltem egy vegyes haltálat hidegen. Ez igen jó volt! Omul és két piros húsú hal volt rajta, friss bulocskával, valamilyen vajkrémmel, vodkával, és tea kísérettel. Emberek jönnek-mennek, folyamatos teltház, pedig nem olcsó a hely, de ahogy láttam minden tele van. Ma szombat van gondolom ez is segít.

11 körül hazaindulok házinénim tanácsra. Azt mondta utána sok emberevő van az utcán és a csizmámért simán levágják a fejem... Nem hittem mindent el neki, de lemerültek a telefonjaim és kicsit be is voltam fáradva. Bevásároltam egy éjjelnappaliban. Ebből jól állunk itt, minden sarkon van egy. Nagy szupermarket az kevés, de kicsi bolt hegyekben! Szárazhal, sajt, sör, valami lángos forma kenyér, asszem ez grúz cucc..

Belépés a szállásra kopogtatásra. Nagy vasajtó, belül rigli, ebből gondolom hogy azért vannak emberevők... Óriás buli fogad: négy idősebb hölgy hálóingben tombol a konyhaasztalnál. A két üres vodkásüveget gyorsan megszámoltam. Köszönök szépen, ahogy illik. Nénik kicsit csendesednek, sugdolóznak, aztán egy perc múlva énekelnek tovább. Na király, nyugdíjas búcsúztatóba kerülök! Mondjuk az én koromban, már nagyon nem kellene ugrálnom: be kéne érnem ezzel is, nem mindenhol várhatnak fiatal amerikai lányok! Tudni kell megítélni mi a jobb: négy öreg orosz néni, amcsicsajok, vagy a -35 fokban fürdeni? Sok a nyitott kérdés! Este még sokat beszélgettem a házinénimmel hogy mit tudok megnézni és hol, kaptam tőle térképet, és sok jó infót. Nagyon segítőkész, mindennek utána nézett amit keretem. A néniim bevonultak a szobájukba, kicsit lecsendesedve. Kicsit írtam... 2 óra... Aludjunk szépen mostmár!