8. nap -  Úúú, Lám Ude - A burját főváros

A korán kelés itt nem csak nekem nem megy. Minden később indul, a nap is csak 10 körül jön fel, az üzletek az irodák 9 vagy 10-től 18 óráig vannak nyitva. 10-kor talpon, beöltözve indulok a múzeum körútra. Este összeszedtük a belvárosban lévő múzeumokat, van 4 és ebből kettő messze... Persze azok a jók. Megyek sorban, a Lenin utca - ugye ezt megtanultuk, hogy minden városban az a fő utca - nem követünk el nagy hibát ha minden kötél szakad megkeressük - és meglesz a belváros is! A tegnap este bejárt területnél jóval nagyobb a belvárosi rész, és teljesen kulturált, nagy sétáló rész, padok, és szól a zene az utcán! Ez érdekes több városban is észrevettem. A főbb tereken nem túl hangosan orosz sanzonok, vagy épp valami populáris orosz muzsika - nekem tetszik.

Első múzeumom a Burját természeti múzeum, viszonylag nagy szoci épület, őskortól máig, minden érdekességgel, régi stílusban, kitömött állatok, kis tengeralattjáró, stb… A vezető néni kiszúrta a felettébb nagy érdeklődésemet (mivel más nem volt az épületben), és karonfogva vezetett végig minden részletet elmagyarázva. Nagyon kedves volt, addig nem mentünk tovább amíg azt nem mondtam értem. Ő pedig lelkesen magyarázott, mutogatott és rajzolt, tehát most már tudom hogy melyik fajta fenyő tobozt eszi meg a sima mókus és a szibériai nyúl, és van amit csak a repülő mókus eszik meg, és ha éhen halnak akkor megeszi őket a rozsomák, ami egy gonosz állat, mert a téli álmot alvó állatokat is kiássa és megeszi. Mi magyarok torkos borznak is hívjuk.

Láttam a Bajkál alján tálalt kőolajat is, nagyon sűrű, sötét cucc, nem véletlen merült le Putyin is a 2008-as expedícióval több mint 1600 méter mélyre. Ugyan sejtettem - de most már tudom is - hogy a pénz az olajon kívül a ritka fémekből van itt ezen a környéken. Arany, wolfram, cink, molibdén, ólom, réz... Van még némi urán, cement, azbeszt, meg miegymás... Csak ember kell aki előbányássza, mert a jó rabszolgamunkásokat a kommunista rezsim már nem szállítja.

Ulan Ude város históriája. Szép új faépület a sétáló rész közepén. A város története képekben a hunoktól, mert ugye ők itt laktak és a burjátok egyenes ági leszármazottak (mi meg? - Persze rokonok szerintük...). Aztán a város későbbi élete, fegyvergyár, helikoptergyár, és vadászrepülőgép gyár. Szép szamovárgyűjtemény, pionyír korszak, és egy fotótárlat. Közben rábukkantam egy írkocsmára, ahol ki volt írva free wlan. Kértem egy kávét és egy vodkát - hátha szar a kávé... Az volt… A harmadik pincér jött oda hozzám, hogy majd ő beszél velem angolul.Hiába mondtam nekik hogy ezt minden nyelven el tudom mondani. Siker! Iszom a rossz kávét és a jó vodkát. Közben kiderül, a free wifi 100 rubel. A mellettem ülő két fiú jól beszél angolul, beszélgetek velük, mondják hogy hideg van nekik is, mert most jöttek vissza Kambodzsából, Thaiföldről. Örülnek nekem, megkérdezték segíthetnek-e valamit, honnan jövök, mit csinálok. Levonták a konzekvenciát - őrült magyar egyedül Szibériában. Jókat röhögtünk, mert nekik is egyből a hunok jöttek elő és sehogy se tudták az euronormás fejemet elhelyezni a családi fotóalbumban. Én elmeséltem nekik, amit ilyenkor szoktam: Mi egy szerencsés nép vagyunk, mert végigmentünk két kontinens, megdugott minket bizánci, perzsa, tatár, török, labanc, orosz és ki tudja még ki nem - mégse haltunk ki - csak kicsit modifikáltuk a genetikai állományt.

Innen a Burját Nemzeti Múzeumba mentem, kisebb városi nézelődést beiktatva - olyan szép idő van! Ez egy nagy létesítmény, még a belvárosi részen. Persze itt is egyedül vagyok, illetve két hölgy jött be velem, de a portás bácsi nem értett velük szót. Én hallottam hogy az art galériát keresik, amit előző este be is jelöltem a térképen. Láttam a kétségbeesést, segítettem. Nagyon boldogok voltak, egy órája keresgélték. Itt négy kiállítás van, ebből a burját nép története és a tea út érdekel (az orosz-burját barátság 350 éves), Viktor Kulatovics modern festőművész ondóval, és tyúkbéllel komponált művei nem annyira... Tea út zárva… Maradt egy: itt is a hunokkal kezdünk. Nagyon jó! Jönnek a sámánok, érdekes képek, a jelek, ha még emlékezünk az uráli medvére - ugyanazok a föld a víz és az ég. Aztán a buddhizmus, mivel a burjátok buddhista vallásúak. Oroszország egy vallási világhatalom is. Aztán az újkor: bányák, gyárak, vasút épül, sehol egy szó se a gulágokról. Néhol egy kép ahol megbilincselt lábú emberek dolgoznak. Hopp, megtálalom Kuhlembeckert és még pár dekabristát. Itt sokat írnak róluk, hogy rendszeressé tették az oktatást, tanították az embereket, gazdaságokat hoztak létre, ők voltak az ide száműzött jótevők. Vöröskorszak. Munkáshatalom. Miénk a gyár! Aztán a fémipar és többi megmaradt cégről némi infó. Séta tovább... Lefotóztam a nagyfejűt, és lassan kezdtem éhes lenni. A belváros másik felén tálaltam egy pizzázónak nevezett helyet, volt net. Nem volt drága, és el tudtam küldeni amit megírtam.

Egy utolsó nekirugaszkodás és újra a hidegben. A jégszobor parkban csináltam még egy-két jó képet a megvilágított szobrokról, és tovább. Néztem a paneldzsungelt. Sehol nincs redőny. Nem értem., pedig szigetel is, meg úgy egyébként is. Sok dolog van amivel itt érdemes lenne foglalkozni. Kővé fagytam. Hazaérek, írok még, de remegek, nem öltöztem fel annyira amennyire kelletett volna. Két takaró. Próbálok aludni, de a néniim még sokáig szórakoztatnak, hangosan kiabálnak röhögnek.