9. nap - Lám a láma

Megint 10 körül kelek. Megkérdeztem a házinénimet használhatom-e a laptopját hogy elküldjem a képeimet. Megengedi, így ezzel eltöltöm az időt 3-ig. Közben beszélgetünk, és meséli hogy a Datsan buddhista kolostor nagyon szép hely, (ma ide akarok eljutni). Itt van a legnagyobb buddhista gyülekezet Oroszországban, Ivolginskiy faluban. Azt is megtudtam, hogy itt van női különítmény, azaz női láma is van (ezt nem tudtam). Kinézzük az útitervet, jó messze van, kb. 30 km, de elvileg a 125-ös busz megy oda. Pont az a végállomás. Lemegyek a buszmegállóba, várok, sehol menetrend. Mindenki azt mondja jön minden busz 5-10 percenként. Kezdek kőbálvánnyá meredni, 20 perc egy helyben. Kérdezek újra. Néni mondja hogy olyan busz már nincs, de menjek a 130-assal.

Kis kitérő. Buszközlekedés. Minden városban rengeteg kisbusz (15-20 személyes) futkos egy számmal az elején. Legtöbbje SsangYong Istana, Mercedes jellel az elején. Ez a típus a MB100-as Merci koreai továbbfejlesztett változata. 2004-ig gyártották ugyanúgy. Itt rettentően sok fut belőle, minden harmadik-negyedik kocsi. Tehát emberek a buszmegállóban és a kisbuszok jönnek sorba, nagyon sok. Ebben a városban közel 200 vonalon jár ilyen. Rendes nagy busz nincs a városi közlekedésben, de a 30 km-re lévő falukba is ilyen jár. Az 30 rubelba kerül - kb. 200 Ft. Ha látják a nyerőszámot, integetnek és a kisbusz megáll, felszállás, fizetés, tovább. Ha le akarsz szállni akkor Asstanovki! - kiabálsz és már meg is áll. Van olyan busz amiből láttam vagy 10-et is a várakozásom alatt, és mind tele. Gondolom a forgalmasabb útvonalak sűrűbben járnak. Holnap megkérdezem hogy magán taxik-e ezek. Nyugta, számla, nincs. Városban 12-15 rubel, és mindig megy, nincs szünet. Az ortodox sofőrnek a három szent van felragasztva, a burjátnak meg egy kis imamalom pörög a műszerfal közepén, de az öreg, akivel mindjárt utazom a kutyáját viszi egész nap, nekem csak elöl jutott hely így az ölembe feküdt…

Na megjött a 130-as! Szép nagy Ford busz, elektromos oldalajtóval. Távolsági… Beszállok. Csak állóhely van. Közben kérdezek. Egy jólszituált idős pár megérti mit akarok és mondják hogy még sokára lesz az! Cserélődnek az emberek, megyünk kifelé a városból, egyre messzebb. Csak burjátok ülnek a buszon. Mongolforma a fejük, de valahogy mégse… Nagyon érdekes. Pufi az arcuk, hold szemük van. Fotózok. Dagadt nagyon nincs, szinte senki. Ez eddigi tapasztalatom szerint egész Szibériára igaz.

Végállomás. Láma sehol. Egy rettenet közepén vagyok, kitört ablakos, igazi elhagyott csernobili lakópark feeling… Ráadásul a két legrosszabb arc maradt itt velem. Bekopogok az egyik buszsofőrhöz, hogy hol van a Datsant? Erre mutogat a túloldalra, a rosszarcú pedig integet a buszsofőrnek, hogy várjon meg engem. Öreg bácsi egy GAZ kisbusszal, elöl van hely. Nyitja az ajtót, a kutyája ott fekszik az ülésen.. Rám néz a kutya, kicsit beljebb húzódik. Én mellé ülök és indulunk. Beleteszi a fejét a sofőr ölébe és alszik tovább…

Kicsit buszozunk még és már látom a Datsant. Nemsokkal előtte megáll a bácsi, leszállok, elköszönök, de rám szól: még egy megálló! És nyitja az ajtót, visszamászok a kutyushoz, és a bejáratig megyünk. Bazárosok mindenfele buddhista ereklyéket árulnak. Kapu. Bent több templom, szentély. Gyönyörűek! Az udvar kicsit oroszosan rendetlen, de a nagyobb épületek gyönyörűek. Sok épület van még a bekerített részen. Mindenhol imamalmok, kicsik és embernagyságú hatalmasak is. A fákon lobognak a szalagok. Mindenhova ilyeneket kötöznek.

Sétálok körbe, az egyik ajtó nyitva, bemegyek. Egy bordó ruhás láma ül és érdekes zenére nagyon gyorsan mormol egy szöveget. Nem foglalkozik velem, körbesétálok, és tiszteletben tartom a ne fényképezz táblát. Sok ülőhely volt még kis pakkokkal, gondolom a többi láma cucca. Képek, színesre festett oszlopok… Szép. Körbejárok, bámulok. Több lámával is összefutok, jönnek-mennek... Van egy hely ahova benéztem, ott sokan ültek egy asztalnál, valószínűleg a lámaiskola.

Tálaltam egy buszt, a sofőr itt beszélget velem. Honnan jöttem, miért pont ide? Mondja hogy nyáron sokkal szebb. Aztán a lelkemre köti hogy a 130-assal menjek vissza. Így is teszek, átszállok, fizetek és már megyek is egészen a hostelemig. Este főzök egy tésztát magamnak nincs kedvem elmenni. Meghívom a házinénimet, nagyon húzódzkodik hogy ő a vendéglátó és ez nem illik de eszik velem. Sokat beszélünk, kérdez a Balatonról, adok neki egy orosz prospektust, nagyon tetszik neki. Aztán írok. 2.50 van - meg elegem is. Alvás.