Ötödik nap

Hajnali 3:30-kor ébredés, zombi kóma. Pakolás, öltözködés és még egy tea is belefért a telefoncsörgésig. Mehetünk! Felmálháztunk és leszerencsétlenkedtünk a 4. emeletről, a -32 fokos, reggeli, haraphatóan friss levegőre. Taxiztunk 50 km-t a reptérig. Így, hogy előre megrendelt taxink volt, 900 rubelt fizettünk, ez vicces 3600 Ft kb.

A forgalom a helyzethez képest nagy volt. Ha már erről írok, meg kell említeni, hogy az autók 80-90%- a japán kocsi, jobbkormánnyal, mivel ez a legközelebbi hely ahová a használt autókat japóék el tudják úgy adni, hogy ne kelljen bajlódni az újrahasznosítás problémáival. Nagy piac ez nekik. Az oroszok is örülnek, mert ide a legközelebbi csodás orosz járműgyárból is minimum 5.000 km-t kell utazni, ez látszik is a városban. Én hatalmas japán autó fan révén, itt mondhatom nyugodtan, hogy kisebb erekciókkal jártam a várost. A világ legtöbb Toyota Land Cruisere, a Lexus nálunk nem is ismert óriás terepjárója és mindenféle különleges rizsrakétája rohangászik az utakon, és számomra érthetetlen módon nem rozsdahalmazként, hanem szép állapotban. Ha a járműpark alapján kellene a gazdagságot megsaccolnom akkor magas lenne a léc.

Már rutinszerűen csekkoltunk be a reptéren, ezután rutinszerűen ittunk egy sört, és 6:00-kor már repültünk is. A 3 órás úthoz még plusz két órát nyertünk az időzóna sorsjegyen, így már 11 órával vagyunk előbb mint otthon, ez kicsit megnehezíti a kommunikációt, és az időérzékünk sem az igazi - foggalmamsincs milyen nap van...

Leszállván a kis katonai forma reptéren - ezt azért is gondolom, mert néhány MIG-29, és egy SU-26 vadászgép álldogált mellettünk -, a préri közepéről egy busszal távolítottak el minket. A kiszálláskor érzékeltük, hogy nincs terminál vagy melegedő, hanem egy nagy vaskapu, ahol ki kell menni az utcára. A kapuban Andrey, akit ismerős ismerősén keresztül szerződtettem sofőrnek, azonnal felismert, és kiabált nekünk, hogy merre menjünk. A csomagfelvétel egy kis helységben zajlik, nem messze a kijárattól, de ott annyian voltak hogy egy gyufát se lehetett volna bedobni. Egy fél óra után hozzájutottunk a motyónkhoz és betelepedtünk a mostantól szolgálati járművünkké avanzsált Toyota Land Cruiserbe, ami kb. 18 éves, de jó kondiban lévő, extra magas, 4200 cm2, dízelüzemű tajgajáró. A szálláshelyünkre hajtattunk, ami jó 30 km-re volt a reptértől, így bejárhattuk Kamcsatka aszfaltút hálózatának felét. Az idő tűrhető, itt mindent magas hó takar, de az út nagyjából le van takarítva.

A Paratunka falu mellett lévő kis dácsánk nagy tetszéssel fogadtuk. Kis ház, minden szép, és a házunk oldalában privát gejzírfürdőnk is van 80 fokos beérkező vízzel. Andrey azt javasolta hogy azonnal öltözzünk, mert most el tudunk menni a Csendes-óceánhoz, a nyílt vízhez. Ezt egy darabig terepjáróval, utána motoros szánnal lehet megtenni. Két barátja most épp motorosszánozik, és 25.000 forintnyi pénzért egész délután elszórakozhatunk velük. A felszerelés csak nekem volt hibanélküli, a többiek kaptak síszemüveget és már rongyoltunk is kelet felé. Útközben beugrottunk Andeyhez és megtudtuk hogy vadászik, horgászik a kutyáival. Velük találkoztunk is, ők nem szeretnek mást csak a gazdát. Ahogy az út elfogyott Andrey barátai már vártak minket és pillanatok alatt lovat váltottunk, és már szakítottunk a puha hóban a kétütemű kipufogófüsttel csíkot húzva a hómezőn.

Hosszú ideig motoroztunk a hepehupás tajgán, amikor felbukkant előttünk az óceán. Csodás élmény volt, én első alkalommal léptem a Csendes-óceánba, de nem csak ez volt különleges, hanem a homok a parton, mert itt  ugyanis fekete. A vulkáni kőzetek feketék, és ezek eróziója a vízben homokként jelentkezik. A plusz szépség hogy a parttól 5 méterre van vége a szűz hómezőnek. Itt minden fekete-fehér ilyenkor. Csatangoltunk a tengerparton, megpróbáltam a hószán vezetést, (nagyon ment) és a helyi spirituális vízparti szeánsz (egy évvel ezelőtt az egyik motoros itt beszakadt és a hószánja odaveszett) végrehajtása után, (68% spirituszt kellett innunk a fiúkkal) haza indultunk. 

Útközben összefutottunk terepjárósokkal akik speciális járműveiket ásták épp elő a nyakig érő hóból. Vezetőnk nem örült nekik, mert a nyomaikban két alkalommal is hatalmasat estünk. Andrey érkezett értünk, visszamásztunk a járművünkbe. Közben a fiúk beszélgettek a vezetőnkkel, többek között arról hogy ilyen még nem volt, hogy valaki nem rogyott térdre az ő italuktól, mert az olyan erős. Erre Andrey nevetett, mert érkezéskor meg kellett ismerje a pálinka hatását! Monda nekik hogy ezek állatok, simán megisszák ezt!

Hazafele beugrottunk egy régi halászkikötőbe, ahol a fókák szoktak tanyázni. Nem volt szerencsénk, most más helyen hemperegtek. Bevásároltunk, mert a holnap reggeli tervünk Esso, a falu a félsziget közepén, 530 km-re innen. Fel kell készülni mindenre, mert az út nem járható, csak tajgajáróval, és egy hóvihar akár napokra megviccelhet bennünket, úgyhogy 3 nap hideg élelem!

Hazatérve már mindenki állva aludt, de a fürdő kihagyhatatlan lehetőségként erőt adott. Közös vacsora után, gatyában vonultunk a medencébe. A forró víz gejzírekből jön, és itt szinte minden faluban van akár több forrás is. A tákolt bungaló falán 2-3 cm jég, ami a párolgó gőzből jön létre. A helyiségben nem volt meleg, de a bungi közepén lévő medence vagy 45 fokos volt, csak lassan tudtuk elfoglalni, hogy a minőségi orosz pezsgőnket cárként vedelhessük, feltéve a pontot a mai Kamcsatka napra.