Korai ébresztő

Hajnal 4 óra tájban kopogtatásra ébredtünk. A benzinkút biztonsági őre zörgette ablakunkat, hogy azonnal hagyjuk el a területet, mert itt tilos parkolni. Ennek nagyon örültünk, és nem értettük hogy miért 3 óra múltán kellett legszebb álmunkból felébreszteni minket.

Az odébbállás bonyolult művelet, mivel minden kisbuszunk hátsó utasterében található cókmókot a két első ülésre halmozunk fel éjjelre. Így hálózsákból ki, bal első ülésből kipakolás, mindeközben alsógatyában, pólóban, odakünn farkas üvöltő hideg. A manővert lehetőleg kocsin belül kell elvégezni, mind a hátracuccolást, mind az ülésbe ülést. Ezt elvégezve, egy 2-300 méterre található parkolóba álltunk át, mire Tufa visszamászott alvóhelyére újabb kopogtató állt ajtónk előtt. Ő a szokásos 50 rubeles parkolási díjat kérte. Megkapta…

Út Moszkváig

Legközelebb fél 9-kor keltünk. Újra hátrapakolás, és álmosan vágtunk neki a Moszkváig tartó etapnak. Mivel benzinünk erősen kifogyóban volt, és azt terveztük, hogy az alvós kúton fogunk reggel tankolni – de vissza ugye Tufa szerint sose fordulunk – így a Moszkva irányába az első útba eső benzinkúton álltunk meg. Idáig sikerült a fedélzeti számítógép szerint megtehető kilométereket ismét lenulláznunk – erősen elgondolkoztunk rajta, hogy a benzines kannánkat (mert mi készültünk!) meg kellene tölteni üzemanyaggal, eddig ugyanis csaknem üresen hurcoltuk magunkkal... A tele tank mellé járt egy kávé, és a kúton telefonkártya feltöltő automatát is találtunk. A shopba szabadulva Rizsa egy ölnyi chipset vett magához (szigorúan csak a nálunk nem kapható fajtákból! ), majd sietve távoztunk, ugyanis félő volt hogy sötétedés előtt már nem érünk célba, vendéglátóinknak pedig nem akartunk ezzel problémát okozni.

Elhatároztuk hogy a lehető legkevesebb megállással hajtjuk végre a mai manővert, de a nyizsnyij novgorodi körgyűrűre érve megpillantva egy GAZ autószalont nem tudtunk ellenállni a kísértésnek hogy az új Volgát és a GAZ gyár által gyártott csodaszép katonai járműveket meg ne tapogassuk. A csodálatos kínálatból talán az új Volga volt az, amelyet még soha nem láttunk, de akadt hatalmas kerekű, szériába gyártott terepjáró is, ami Tufában hatalmas tetszést váltott ki. A szalonba lépve egy angolul beszélő fiatalemberrel váltottunk szót, akitől árlistát és némi információt szereztünk be a gépszörnyekről. A Tufa által másodikként favorizált GAZ jármű, egy igazi szibériai átkelőgép, egy magas, négykerék hajtású teherautó, melynek platójára egy fűthető bodega van építve.

A Nyizsnyij Novgorodtól Moszkváig tartó szakasz nagy részét Rizsa okosan végigaludta – álmában új Volgát vezetett… A moszkvai körgyűrűhöz 50-60 km-es közelségbe érve elkezdődött az, amit nagyon nem szerettünk volna. A bevezető út immár városok és falvak között haladt, ahol állandósult a sor és a lépésben haladás. Pedig igen időben voltunk, 7 óra körül járt az idő, és ha nem jött volna közbe a dugó, 8-ra elértük volna Szvetlanáék házát. A helyzetet látva Tufa telefonált is neki, hogy csak 9-10 óra körül érkezik meg a csapat. Kihasználva a kártyánkon még meglévő rubeleket, üzentünk Olegnek hogy minden rendben van, és már Moszkva előtt vagyunk. Pár perc múlva érdekes válasz érkezett: „Boldog kikiáltása a Magyar Köztársaság! Oleg.” Hogy ezt az információt Oleg barátunk hogyan gyűjtötte össze, nem tudjuk, de nagyon meglepődünk és ezúton is nagyon köszönjük neki figyelmességét!

Néhány szó a közlekedésről

Főként a nagyvárosok közelében tapasztalható az oroszországi rettenetes közlekedési morál. Ha BÁRKI AUTÓVAL NEKI KÍVÁN VÁGNI A VAD OROSZORSZÁGNAK, ezt a pár jó tanácsot olvassa végig:

1, az oroszoknak nem kell út ahhoz, hogy közlekedjenek
2, az oroszoknak nem kell sáv, hogy előzzenek
3, az oroszoknak nem kell körülnézni, hogy kikanyarodjanak.
4, az oroszoknak nem kell sportkocsi, hogy száguldozzanak
5, az oroszoknak nem kell fel- és lehajtó sáv
6, az oroszok nem engednek be a sorba
7, az orosz kamionos mindig nagyobb, mint te – és ezt élvezi is!
8, az orosz rendőrök mindig ott vannak – ha véletlenül nincsenek, akkor biztos lehetsz benne, hogy nemsokára ott lesznek!
9, az orosz vezető nem gondolja, hogy te úgy gondolod, hogy ő lát téged.
10, az orosz vezető nem húzódik le – ha véletlenül mégis, akkor azért, hogy jobbról előzzön.
11, az orosz vezető nem használ tükröt – esetleg reggel fésülködéskor.

Tehát:

Csak alaposan felkészült, tapasztalt és mindenképpen higgadtnak maradni tudó ember vágjon neki az orosz közlekedésnek!
A falvakban némileg egyszerűbb a képlet mivel kicsi a forgalom így könnyen elkerülhető a lovas kocsival, háromkerekű, összetákolt motorkerékpárral, esetlegesen hullarészegen autózgató orosz járművezetők által okozott fenyegetés. De fel kell készülnünk arra, hogy bármilyen meglepő irányból érheti támadás az általunk használt védett útvonalat. A táblázás rettenetes, sávfelfestés szinte sehol, út menti jelzőkarók csak mutatóban (egyszer láttunk hármat egymás után!!!)

A városok forgalma még Tufát is nagy összpontosításra ösztökéli, pedig sok nagy olasz városban gond nélkül közlekedik. Ami itt nagyon jellemző az emberek buta erőszakossága és a vészhelyzetek abszolút kezelni nem tudása, ebből következően minden nap legalább 2-3 balesetet láttunk. A párhuzamos közlekedés szabályai ismeretlen fogalomként csengenek eme vad vidéken. Egy dugóhoz érve, vagy akárcsak egy piros lámpához, azt vehetjük észre, hogy jobbról az útpadkán és balról a szembejövő sávban is próbálnak előrébb jutni a járművek. A kanyarodó sávokat – amennyiben van ilyen felfestve – előzésre használják, mert ott legalább szélesebb az út. A dupla sávos párhuzamos utakon szinte minden kereszteződésben lehet balra kanyarodni – itt persze nincs kanyarodó sáv – úgyhogy a belül nagy sebességgel közlekedők ilyenkor vészfékezéssel hol balról, hol jobbról kerülik ki a kanyarodni kívánó vezetőtársukat. Az útpadka náluk teljes jogú második sávként működik abban a szent pillanatban, ahogy véletlen lassabban halad a sor, azonnal a sáros, gödrökkel teli földúton szereznek előnyt az erőszakoskodók, akik egy esetleges akadály kikerülése érdekében simán nekikoccannak a szabályosan közlekedőknek. Az orosz vezetők nagy részének fogalma sincs, hogy minek van a járművén három darab tükör, amiből általában kettő ki is van törve.

A parkolást is teljes káosz övezi, és ahogy észrevettük, a városok a megnövekedett forgalmat és az ésszerű forgalomirányítás hiányát erősen szenvedik. Szinte minden meglátogatott városban a reggeli óráktól kezdődően egészen estig tart a fejetlenség és a közlekedési dráma. Idei kalandozásunk során eddig egyetlen komolyabb vészhelyzetbe kerültünk, ahol egy mellettünk haladó kamion úgy döntött, hogy előzésbe kezd, és mindenféle körültekintés nélkül meg is kezdte azt áttolva minket a záróvonalon a szemközti sávba ahol nagy szerencsére épp akkor kevés jármű jött szembe, akik Tufa villogtatására behúzódtak az ő jobb oldali sávjukba, így ütközés nélkül megúsztuk a manővert. A kamionsofőr mintha észre sem vette volna hibáját, fejezte be az általa elkezdett manővert.

Moszkva környékén – avagy a versenyladák birodalmában – minden erőszakosság fokozottan érvényesül, és egy teljesen szabályos előzést is véres megtorlás követ, és az előzött fél megpróbál mindenképp visszavágni, visszaelőzni jobbról vagy balról – és ha lehetőség volna akár felülről is (ez legtöbb esetben a felspoilerezett repedtfazék kipufogós, matricás járművek jó szórakozása)! De hát mire számíthatnánk abban az országban, ahol Ványa Ványadtkovics Ványadtkov kis lovas szekerével, feleségével Ványadtkova Ludmillával ugyanazon úton közlekedik, melyen a szomszéd Grigorij Grigorievics Grigorjov is próbál 70 évesen szemüveg nélkül nacsalnyiki nyugdíjából vásárolt új Zsigulijával bejutni a piacra, ahol Makszim Makszimovics Makszimov orosz olajmilliárdos épp a Bentleyével száguldozik. Az égtelen társadalmi különbségek és a hirtelen jött technikai fejlődés okozta hatalmas zűrzavar jelenleg megoldhatatlan problémát okoz az Oroszországban közlekedni kívánók számára.

Talán érdemes még megemlíteni, hogy hosszú utazásunk során Kazahon kívül más külföldi rendszámú járművet egy darabot sem láttunk, ezért egy ilyen, európai felségjelzésű jármű nagy kíváncsiságot vált ki a lenini anyatejet magukba szívó keleti szomszédainkban.

Tufa megunva a totyogást, mivel úti célunk Moszkvától délre volt, az egyik szélesebbnek látszó keresztutcába délnek fordította a hajója orrát, így keresve menekülő utat a szovjet pribékek méh módjára gyülekező serege elől. Egy ideig sikerült is a hepehupás utakon folyamatos haladást elérni, de aztán a körgyűrű közelébe érve itt is lépésnyi sebességűre csökkent a tempónk. Nagy nehezen felküzdve magunkat a kétszer öt - de az orosz mentalitásnak köszönhetően néha hét - sávos hatalmas aszfaltkarikára, kisebb megszakításokkal, de folyamatosan haladtunk Moszkva melletti bázisunk felé. Ottani idő szerint negyed tízkor parkoltunk be az udvarba. Nyikolaj már a kapuban nagy örömmel üdvözölt minket, és a „vengerszkij geroj”, azaz magyar hősök szlogent skandálva vezetett minket kicsiny konyhaasztalukhoz, ahol hirtelen felindulásból teletöltötte az előre odakészített vodkás kupicákat. Szvetlanától rízslevest kaptunk sültcsirkével, majd jóllakva meséltünk még moszkvai családunknak uráli kalandozásunkról. A fáradtságtól 11 óra körül ágynak estünk.