Fél 9-kor ébredtünk. Összepakolás után már várt bennünket a meleg kása, miegymás, hatalmas reggelit készített nekünk Szvetlana, Rizsa a felénél fel is adta. Nyikolaj elkísért bennünket a község bevásárlóközpontjáig, ahol egy orosz SIM kártyát vásároltunk itteni hívásaink díjának csökkentésére (Oroszországból Magyarországot hívni a szerződött szolgáltatóktól 650 Ft/perc, a roaming hívásfogadás pedig 220 Ft percenként.)

De vigyázzunk, mert a hazai szolgáltatókkal szerződésben nem álló szolgáltatók még ennél is magasabb díjakat számláznak. A megvásárolt SIM kártyával 65 Ft körül tudunk hazatelefonálni, és bennünket otthonról 100 Ft körüli összegért tudnak hívni. Itt Oroszországban pedig 15 Ft-os percdíjjal telefonálunk. A kártya kb. 1300 Ft-ba került, ami lebeszélhető. Kis kitérőnk után átrágva magunkat az Mkad szombat reggeli forgalmán az M7-es autópálya lett a zsánerünk, vele múlatjuk az időnket hosszú órákon át. Jelenleg Nyizsnyij Novgorod határában vagyunk, mely városról tavalyról Tufának nincsenek szép élményei, mégis megállunk, mert bankautomatát és benzinkutat kell találnunk az út folytatásához.

A városba érve azonnal rendőrkalandunk akad. Az első nagy kereszteződésben a forgalomirányító rendőr mellett olyan helyen kanyarodtunk balra ahol nem lehetne. A társa ezt látva azonnal le is intett minket, de rossz lóra tett velünk, ugyanis egy fillér helyi valuta sem volt nálunk. Így a rendőrautóban tett 5 perces alkudozás után ezer rubel helyett egy ejnye-bejnyével megúsztuk. A poén az volt, hogy bankautomatát nem tudott a közelben – ezegyszer szerencsére. A város navigáció szerinti főterére érve Rizsát rettenetes boldogság töltötte el a négyemeletes ház nagyságú Lenin szobor látványától. Az eltökélt  munkásszobrokkal körülvett Lenin büszkén nézett a Volgára és mutatta az utat a kommunizmus felé – de sajnos mi nem a kommunizmus útját kerestük, hanem egy ATM-et, ahol tudunk pénzt felvenni. Ezt szerencsére a tér egyik oldalán meg is találtuk. A sikeres tranzakció után internetet keresve találtunk rá egy szép ortodox templomra, melyet megtekintve alkalmunk volt egy ortodox esti misét is megfigyelni. Hosszas keresgélés után a panelházak tövében szabad internetre leltünk. Dolgainkat elintézve immár sötétben folytattuk az utunkat, hiszen aznapra a tervünk szerint el kellett érnünk Kazant, és az még több mint ötszáz (!!!) kilométeres utat jelentett aznapra. Tufa tavalyi útjáról már ismerte Nyizsnyij Novgorodot, a város egyáltalán nem tetszett neki. Tetszését most sem nyerte el a változatos panelszürkeség, elmondhatjuk hogy Novgorod egy tipikusan szovjetes szürke paneldzsungel, ahol néhány szebb épületen kívül a Lonely Planet útikönyv sem ír róla sokat. Külön aggasztó volt, hogy sikerült újra lenulláznunk üzemagyag készletünket. A főtérre érve még a fedélzeti számítógép azt mutatta hogy 40 km megtételére elég benzin van a kocsiban, azonban egy megállás után már egyből nullát mutatott. Nem volt könnyű egyszerre benzinkutat és internetet is keresni, Tufát már az aktív idegesség kerülgette – pedig alapjában véve egy nyugodt ember. A város szélén egy kút végül megmentett minket. Alapjában vége Oroszországban nagyon sűrű a benzinkúthálózat (az európai részen). A kutaknál nagy általánosságban minden produktum kapható, 80-as, 92-es, 95-ös ólommentes benzin és gázolaj is. A 92-es, 95-ös üzemanyag ára 20.-25 rubel körül mozog, ami 130-150 forintnak felel meg,. A dízel ennél 20-30 forinttal olcsóbb. Az európai részen az üzemanyag eddigi tapasztalataink szerint jó minőségű, kiváltképp a baskír és tatár kutaknál. Tankolni egész Oroszország területén csak úgy lehet ha az ember előre kifizeti a kasszánál a kívánt üzemanyag mennyiséget, és azt utána tölti bele a járműbe.

A következő megállónk Csuvásföldön Cseboksari mellett egy kis kávézónál volt, ahol viszonylag normális kávét vettünk magunkhoz, és robogtunk tovább. Ekkor egy újabb rendőrkalandunk következett. A sötét éjszakában egy ellenőrzési pont előtt vezetőnk lankadatlan figyelmét elkerülte egy 50 km/h korlátozás, s a rendőrök fényvisszaverős ruháját későn észrevéve 77 km/h sebességgel szakította át a célszalagot. Ezt a „játékvezetőnk” nem nézte jó szemmel, így Tufa néhány pillanat múlva a rendőrségi bungallóban találta magát négy DPSZ (azaz közúti rendőr) barátságos társaságában. A legidősebb, nem túl szigorúnak látszó – valószínűleg főrendőrünk – kopott asztalához ültette, majd nagy kupac papírt maga elé húzva kezdte mondani a magáét. Tufa erre más bolygóról jött emberként tekintve reá kinyögte, hogy nem igazán jól beszél oroszul. A bajuszos tatárforma rendőr maga elé húzva egy kockás füzetet 300-as számot rajzolt egyik sarkába, melyet nagy hirtelenséggel azonnal át is satírozott. Mertük remélni, ez a 300-as szám rubelben értendő. Tufa átadta iratait az útlevélbe csúsztatva a 300 rubeles fagyipénzt (kb. 2000 Ft). Tatár barátunk ezt a zsebébe rejtve az iratokat visszaadta, és felhívta a figyelmünket, hogy továbbhaladva több helyen találkozni fogunk kollégáival.

Ezután, a dimbes-dombos környéken továbbutazva különleges látványt nyújtottak a földgázkutak fáklyáinak hatalmas fényei. Így haladtunk tovább a Káma folyó mentén Kazán városáig, ahol egy benzinkút őrzött parkolójában találtunk megfelelő szálláshelyet magunknak. A kút melletti nonstop bárban vidáman fogyasztottunk egy-egy dobozos sört (érdekes módon csak literes kiszerelésben volt kapható) konstatálva hogy következő nap ugyan két órát megint veszítünk az időzóna miatt, de így is délutánra célunkhoz – Ufába – érünk.