A világörökségek:

- A Bajkál tó!

(Szibéria gyöngyszeme)

A világ legöregebb és legmélyebb állóvize a Bajkál-tó. Ugyanakkor itt található a világ édesvíz készletének mintegy egyötöde. A Dél-Szibériában található tavat 1996-ban vették fel a Világörökségbe. Amit egyebek mellett egyedülálló ökoszisztémájának köszönhet. Így a Bajkál-tó és környéke, ami 8.8 millió hektár területet jelent, a rekorder lett ebben is.

Szibéria természeti értékekben és szépségben leggazdagabb vidéke a Bajkál-tó és környéke. A világ legnagyobb területe, amit a Világörökség részévé nyilvánítottak, ez több mint nyolcmillió hektárt jelent, ami magába foglalja a tavat és a körülötte lévő szárazföldeket. A Bajkál-tó a világ legöregebb és legmélyebb tava. Dél-Szibériában található, de vízgyűjtő terülte átnyúlik Mongóliába. A tó nagyságát jól mutatja, hogy az Észak-Amerikában található Nagy-tavakban található összes víz mennyisége mindössze a Bajkál-tóban lévőnek. Ez a víztömeg körülbelül huszonhárommillió köbkilométer. A tó hossza csaknem hétszáz kilométer, ami a Szentpétervár Moszkva távolságnak felel meg. A partvonalát, hogyha kiegyenesítenénk kétezer egyszáz kilométert kapnánk, a legnagyobb szélessége majdnem nyolcvan kilométert. Ezerhatszáz harminchét méteres mélységével a világ legmélyebb tava, mivel tektonikus (a földkéreg mozgásából kialakuló) árokban található.

A Bajkál környékén többféle nemzetiségű ember él, vannak itt oroszok, burjátok, jakutok, dilinek és evenkik. A különböző népeket összeköti az, hogy mindannyian szentként tisztelik a hatalmas tavat. Sajnos a Szovjetunió idejében óriási papírmalmot építettek a tó partjára, ami nagyon sokáig szennyezte az egyébként a vizet, ami egyébként olyan tiszta, hogy nyugodt szívvel lehet inni belőle. A Bajkál-tó korát harmincmillió évesre teszik, ezzel a legősibb eredetű az állóvizek sorában. A Földünkön található tavak többségének kora úgy harmincezer évre tehető.
A tavat több mint háromszáz patak és folyó táplálja. Ezek a kristálytiszta, sebes folyású vizek, a körülette lévő hegyek anyagát szállítják a tó felé, ahol hordalékukat szétteregetve, hosszan elnyúló homokos partszakaszokat építenek. Ezek a kis, síksági jellegű torkolatok érdekes színfoltjai a hegyek uralta csodálatos térségnek. A víz által szétteregetett homokos hordalékot a szél buckákba rendezi, majd ezek között lápok jönnek létre, amit egy idő után visszahódít a tó, majd jön a szél és így tovább. Ezek a buckák és lápok szervesen hozzátartoznak a Bajkál-tó egyedülálló ökoszisztémájához, ami miatt és más szempontok figyelembevételével a Világörökség részévé nyilvánították 1996-ban.
A tóban és környéken több mint ezerötszáz olyan speciálisan csak erre a vidékre jellemző állat- és növényfaj él, ami máshol nem található meg a Földön. Számos állat és növény már a történelem előtti korokban is itt élt. A tó körül található hegyekben érintetlen őserdők terülnek el. A környék gyéren lakott, itt szerencsére nincs sok munkalehetőség. Az ember és természet harmonikus egyensúlyát itt kevés dolog zavarja. Az itt élők jó része szegény, egyszerű, de boldog ember, mert a tajga és a Bajkál-tó megélhetést és végtelen nyugalmat nyújt számukra.

A Bajkál-tó gigantikus, ősi mélyedés: 636 km hosszú, 80 km széles, és 1637 méter mély. Kora több mint 25 millió év - öregebb, mint bármely más tó a Földön. Itt, a barguzini és bajkáli hegyek hófödte csúcsai között, a sztyeppék és a tajga határán található árok a föld édesvízkészletének egyötödét tartalmazza! A hatalmas vízen, télen a jégpáncél olyan vastagra nő, hogy egy időben a Transzszibériai vasútvonal is a tavon keresztül haladt. A környék Oroszország talán legszebb része, melyet jogosan neveznek Szibéria gyöngyszemének, de nem csak a látvány szempontjából. Több mint ezer olyan növény és állatfaj él itt, melyek sehol máshol a Földön nem találhatóak meg. A bajkáli fóka 5000 km-re él legközelebbi rokonától! A Bajkál-tó a természet olyan ékköve, melynek vize, szépsége, felbecsülhetetlen értéke maradandó élményt nyújt minden idelátogatónak.

Az álmok földje, ahol a sámánok esőt hoznak, gyógyítanak és máig élő mondák élnek. Ki ne hallott volna róla? A világ legmélyebb tava, ivóvízkészletünk egyötöde rejtőzik a mélyzöld hullámok alatt. A TENGER csupa nagybetűvel ahogy az itt élő burjátok tisztelik.
A maga 25 millió éves korával, 31 500 km2 területével, s
1 650 méteres legmélyebb pontjával egyharmad Magyarországnyi helyen terül el Kelet-Szibéria déli részén. Több mint 300 patak, folyó táplálja s mindössze csak egy folyó vezeti el a kristálytiszta, 40 méter mélységig is áttetsző vizet. Több mint 2 600 növény és állatfaj él a szűkebb környezetben, sok ezek közül endemikus - azaz csak itt lelhető fel a Földön -, ezért is nyilvánították 1972-ben UNESCO által védett területté.

Irkutszk

A Bajkál tó kapuja, ide érkezik mindenki aki a tóhoz igyekszik. 600 ezer fős lakossággal rendelkező soknemzetiségű nagyváros. Keveredik itt a múlt és a jelen, a több, mint százéves, félig földbesüllyesztett házak és a modern irodák, szállodák. A majd 400 éves település Szibéria Párizsaként vált ismertté, az itt kialakult kulturális élet pezsgése miatt. Meglátogathatják a Dekabristák múzeumát, a Szépművészeti múzeumot, a bajkáli népek történetét bemutató Néprajzi múzeumot, több gyönyörű templomot, a vízierőművet.

Lisztvjanka

Lisztvjanka falu a Bajkál tó partján, az Angara folyó eredésénél fekszik, hol a monda szerint Bajkál apó Angara lánya után dobott egy követ mert az elszaladt tőle Jenyiszejhez. Kis halásztelepülés, innen futnak ki a kiránduló- és túrahajók. Itt található a tavat kutató tudományos intézet s annak igen érdekes múzeuma. Az Angara túlpartján Port-Bajkál faluból a Bajkált megkerülő vasúton egészen Szljudjankaig utazhatunk, a világhíres márványhegyhez, megtekinthetjük a márványpályaudvart és az Ásványtani múzeumot. Félúton Irkutszk felé a Talci-skanzent, az orosz, even, burját szibériai falut láthatják, amely betekintést enged a népek mindennapjaiba, szokásaiba.

Olhon sziget

A legnagyobb sziget, Irkutszktól mintegy 300 km távolságra. A "Bajkál szívének" nevezik, amely Ázsia nyolcadik szent helyét, a Sámán sziklát rejti magában, ahol a monda szerint Dzsingisz kán is meghajolt Európa felé vonulva. Ma mintegy 1500 főnyi lakosság él halászatból a 70 km hosszú és 25 km széles szigeten. A sziget fő települése Huzsir, innen indulva felfedezhetjük a szent sziklákat, a hozzájuk kötődő eleven mondákat, meséket, a burját nép spirituális központját. Megmártózhatunk a 3 gyógyvizű tó egyikében, a sziklákról letekintve pedig egy furcsa jelenségnek, az édesvizű fókák partközeli játékának is szemtanúi is lehetünk - ez mintegy bizonyítéka annak, hogy a tó valamikor tengeri kapcsolattal rendelkezett.

Homokfövenyes öböl

A Bajkál tó egyik legszebb öble, pihenéshez, kikapcsolódáshoz kiváló helyet biztosít. Felkereshetjük a őskori sziklarajzokat, és bepillanthatunk a környék barlangjaiba.

Az Angara oroszországi folyó a dél-kelet-szibériai térségben, hossza 1 779 km. Ez az egyetlen folyó, amely kifelé folyik a Bajkál-tóból, végül pedig a Jenyiszej folyóba ömlik.

Miután elindul a Bajkál-tótól Lisztvjanka városától észak felé folyik, egészen Irkutszkig és Bratszkig, majd nyugat felé fordul. Legnagyobb mellékfolyója az Ilim folyó torkolatánál található Uszty-Ilimszk városa. Nem sokkal később Sztrelka városánál a Jenyiszej-be torkollik.

Az Angara-folyó hajózható Irkutszk és Bratszk között, de az alsóbb szakaszokon nem, a gyorsabb sodrás miatt.

Bratszknál óriási duzzasztógátat építettek, ez a világ egyik legnagyobb vízerőműve. Ez az egy erőmű átlagosan évente 7,1 milliárd KWh elektromos áramot termel. Két másik gát is duzzasztja a folyót, és ezzel a világ egyik legtöbb energiát termelő folyója az Angara.

 

 

- Az Altaj Arany-hegyei

A világörökség részének nyilvánított terület felett (északra) haladunk Novosibirsk  közelében.

Az Altaj nagykiterjedésű hegylánc Dél-Szibéria és Közép-Ázsia találkozásánál, Kazahsztán, Kína, Mongólia és Oroszország területén. Itt erednek többek között azok a folyók, melyekből az Ob és az Irtis, Nyugat-Szibéria két legnagyobb folyama keletkezik. A hegyvidék egyes oroszországi, gazdasági tevékenységtől lényegében érintetlen területeit Az Altaj Arany-hegyei összefoglaló néven 1998-ban felvették az UNESCO Világörökség listájára. (Az Altaj eredeti jelentése: al - arany, tau - hegy.) A térségnek fontos szerepe van a biológiai sokféleség megőrzésében, változatos tájai számos állatfajnak, köztük veszélyeztetett és endemikus fajoknak nyújtanak menedéket.

Fekvése, részei

Domborzati viszonyok és élővilág tekintetében a terület rendkívül változatos képet mutat. Nagyobbik részét sűrű fenyőerdőkkel benőtt hegyek alkotják, köztük mélyen bevágódó folyóvölgyekkel, a legmagasabb hegyek felszínét örökhó és gleccserek borítják. Ugyanitt találhatók Szibéria legnagyobb kiterjedésű, gazdag vegetációjú alpesi rétjei, a déli részeken pedig hegyi tundrák, hegyi sztyeppek, sőt félsivatagos területek is.
Az Altaj Arany-hegyei néven a Világörökség részeként nyilvántartott vidék összterülete 1 611 457 ha, (más adat szerint 1,64 millió ha). Három, egymással nem érintkező egységből áll, melyek mindegyike Oroszországban, az Altaj Köztársaság közigazgatási határain belül található.

Az Altaj Természetvédelmi Terület

Az Altaj Természetvédelmi Területet először 1932-ben alakították ki. Azóta kétszer megszüntették, majd mindig újra létrehozták, utoljára 1967-ben. A kb. 250 km hosszan, északnyugat-délkeleti irányban elnyúló védett terület közigazgatásilag a Turocsaki járáshoz tartozik. Kiterjed a Tyeleckoje-tótól északra és keletre eső vidékre, a tó egy részére, valamint fő tápláló folyójától, a Csulismantól keletre fekvő térségre (Csulisman-magasföld). Délen a Csulisman felső szakaszának völgyét is magában foglalja, a Dzsulu-kul tóval együtt.
Északi, keleti és déli határán magas hegyvonulatok húzódnak, keskeny hegygerincekkel, meredek, 3000 m körüli legmagasabb csúcsokkal. A védett terület tengerszint feletti magasság a 450 m és 3150 m között váltakozik, kiugróan magas pontjai a Kurkurebazsi-hegy (3111 m) és délkeleten a Bogojas-hegy (3148 m). A vidéket ennél általában jóval alacsonyabb magasságok és csak kis mértékben tagolt felszínek jellemzik, de alapvetően az is hegyes, erdővel benőtt vidék. Délen az erdőket köves vagy cserjés hegyi tundra váltja fel, a Csulisman völgyének egyes szakaszain a sztyepp az uralkodó. A felszín mintegy 20%-át jég, kopár szikla, kavics- és sziklatörmelék foglalja el.

A Tyeleckoje-tó

A Tyeleckoje-tó vízfelületének csak egy része (bő 11 000 ha) tartozik a természetvédelmi területhez, (ezért ez a rész csak külön engedéllyel látogatható). Hegyekkel övezett különlegesen szép fekvése, vizének tisztasága és más természeti értékei miatt azonban a tó egésze felkerült a Világörökség listájára. A Világörökség részét képezi a nyugati partvidéken kijelölt terjedelmes védőzóna is, melynek nagyrésze ugyancsak tajga.

A Katuny Természetvédelmi Terület

A Katuny Természetvédelmi Területet 1991-ben hozták létre 151 664 hektáron, az Altaj-hegyvidék délnyugati részén, zömmel a Katuny-folyó felső folyásának körzetében. Közigazgatásilag az Uszty-Kokszai járáshoz tartozik, igazgatási központja az azonos nevű településen található; déli határa egybeesik az orosz-kazah államhatárral. Koordinátái: 49° 28' - 49° 56' (É), 85° 37' - 86° 34' (K).
A védett terület a Katunyi-hegység magashegyi régiójára terjed ki. Felszínének közel 50%-át hó, jég, kopár sziklafelület, illetve sziklatörmelék borítja. További részeit főként alpesi rétek, hegyi sztyeppék, köves hegyi tundrák foglalják el, és csak egy kisebb részt fedi tajga. A hegyek tengerszint feletti magassága 1300 és 3280 m között váltakozik, a vízválasztók gerinceinek a völgytalpakhoz mért magassága egyes helyeken az 1000 m-t is eléri. A hegységben mindenütt jól megfigyelhető az egykori és a jelenkori gleccserek eróziós, átalakító tevékenysége. Meredeken kiemelkedő hegycsúcsok, teknővölgyek, morénahátak, kőtengerek, valamint omlások és lavinák nyomai, festői szépségű tengerszemek (kártavak) jelzik a jég, a hó és az olvadékvizek felszínformáló munkáját.

A Beluha-hegy

A Beluha és vidéke formálisan nem része a Katuny természetvédelmi területnek, de közvetlenül érintkezik vele, lényegében annak keleti folytatása. Az Altaj és Szibéria legmagasabb hegye (4506 m) a természetvédelmi területtel együtt került fel a Világörökség listájára.

 

 

- Uvsz Núr-medence

Az Uvsz Núr-medence, vagy az Uvsz-tó medencéje nagykiterjedésű, hegységek által körülzárt mélyedés Dél-Szibéria és Közép-Ázsia érintkezési pontján, Mongólia és az oroszországi Tuva Köztársaság határvidékén. Ez Közép-Ázsia legészakibb lefolyástalan tómedencéje. Az Uvsz a mélyedés egy részét kitöltő lefolyástalan sóstó, Mongólia legnagyobb állóvize. Víztükre és partvidéke a költözőmadarak régi, háborítatlan pihenőhelye, vízgyűjtő területén különleges természeti értékek sora található.
A térség államilag kialakított természetvédelmi területeit Uvsz Núr-medence összefoglaló néven 2003-ban felvették az UNESCO Világörökség listájára. A Világörökség részét képező helyszín 12 különböző, egymástól esetenként igen távol fekvő egységből áll. Egy részük a tó körüli lapos medencében, más részük a vízgyűjtő terület távolabbi pontjain található.
Ezek a területek Közép-Ázsia északi részének szinte összes természeti rendszerét (ökoszisztémáját) képviselik. Magashegységek és sztyeppek, szub-alpin rétek és szikes puszták, hegyi-tundrák és mocsaras vízpartok együtt vannak jelen. Ritkaság, hogy egy viszonylag kis térségen ilyen sokféle és ennyire különböző természeti rendszer egymás mellett forduljon elő: gleccserek, zord tajga egyfelől, igazi homoksivatag másfelől. Ezek Ázsia legészakibb sivatagai, illetve legdélebben fekvő tundrái.

Fekvése

Az Uvsz-tó
A tómedence a Szibéria déli peremén húzódó Tannu-Ola-hegységtől délre terül el. Nyugaton a Mongol-Altaj magashegységei, keleten a Szangilen-fennsík, délen a Han Höhij és a Türgen-hegység masszívuma övezi. A világörökségi helyszín a 49°46' - 50°40' (É.) és a 90°12' - 95°38' (K.) közötti területen fekszik, melynek legmagasabb pontja 4116 m (a Türgen-hegység csúcsa), legnagyobb kiterjedése nyugat-keleti irányban 600 km, észak-déli irányban 160 km. A medence lapos részének legnagyobb kiterjedése azonban csak 300x120 km, tengerszint feletti magassága 759 m (a tó víztükre) és 1200 m között váltakozik.

Éghajlat

A medence éghajlata szélsőségesen kontinentális. Jellemzője az igen nagy évi hőmérséklet-ingadozás, a száraz meleg nyár és a hosszú, nagyon hideg tél. A júliusi középhőmérséklet 20-22 °C, a januári -32--35 °C; az eddig mért legalacsonyabb hőmérséklet -55 °C volt. A fagyok 6-7,5 hónapig tartanak. Az északról érkező nedves légtömegeket a Tannu-Ola hegyvonulatai feltartóztatják, így a csapadék évi mennyisége a medence alján csupán 150-200 mm, többsége nyári zivatarok idején, a legkevesebb február-márciusban hull. A párolgás jóval felülmúlja a lehulló csapadék mennyiségét. A tenyészidő (10 °C felett) kora májustól szeptember végéig tart.
Nemzetközi tudományos program keretében 1997 óta a térségben az éghajlatváltozást, a globális felmelegedés jelenségét vizsgáló kutatóállomás működik.

Vízrajz

A tó vízgyűjtő területén további kisebb-nagyobb állóvizek találhatók, nyugaton például az Örög sóstó, keleten a Bajan-núr és az édesvizű Tore-hol. A folyók többsége a környező hegyekből indul az Uvsz felé, vizeiket főként eső és tavaszi hóolvadék táplálja.

• A Tesz-hem (Tesz-folyó) az Uvsz-tó legnagyobb mellékfolyója (568 km). A mongóliai Bulnaj-hegységben ered, középső szakaszán egy darabon Tuva területén folyik, a Szalingen-fennsík és a Keleti-Tannu-Ola vizeit gyűjti össze. Sós-szikes mezőkön, bozótos, majd egyre mocsarasabb területen folytatja útját, végül ágakra bomlik és keleten deltatorkolattal ömlik a tóba.
• Másik jelentős folyója, a Narijn-gol (Vékony-folyó), mely a keleti homoksivatagban fakad. A Han Höhij-hegység déli lejtőinek kisebb vízfolyásai táplálják, és szintén keleten, a Tesz-folyótól délre torkollik a tóba.
• A Torhlog a Nyugati-Tannu-Ola oldalán ered és tuvai területen, deltát képezve éri el az Uvsz vizét.
• Délről, nyugatról is több kisebb folyó érkezik a tóba, köztük a Borsó, a Szagil, a Höndlön, valamint a hegyekben sebes futású Harhirá, mely a Türgen gleccseréből veszi kezdetét.

 

- Struve földmérő vonal

A Világörökség listájára 2005-ben egy olyan tudománytechnikai helyszínt vettek fel, melynek felvételét tíz ország (Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Észtország, Litvánia, Lettország, Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna) együtt kérte.

A földmérő vonal keletkezése

A védett földmérő vonal az 1800-as években keletkezett Friedrich Georg Wilhelm von Struve német csillagász munkájának eredményeként.
A Földről már az 1500-as években bebizonyosodott, hogy gömb alakú. Isaac Newton az 1600-as években utalt rá, hogy ez a gömb a "sarkoknál" kissé lapos. A következő évszázadban Lappföldre és Peruba küldött kutatócsoportok bebizonyították e teória helyességét. Struve elhatározta, hogy háromszögelési technikával pontosan meghatározza a Föld nagyságát és formáját - mennyire is horpadt a Földgömb?
A mérési munkálatokat 1816-ban kezdték el és majdnem negyven évvel később, 1855-ben fejezték be. A földmérő vonal a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig terjed, 2820 km-en keresztül tíz országon át ível, 258 háromszögből és 265 pontból áll.
A pontok közül a 34 legjobb állapotút, valamint a kultúrtörténeti szempontból legértékesebbeket választották ki védelem alá helyezendőnek. A vonal legészakibb pontja Norvégiában, Hammerfest közelében van, a legdélibb pedig Ukrajnában a Fekete-tenger partján található.
Struve és csapata mérési technikaként háromszögelést és csillagászati helymeghatározást használt. A mérések kimutatták, hogy 1 meridián fokhoz tartozó ív hosszúsága a Fekete-tengernél kb. 400 méterrel rövidebb, mint a Jeges-tengernél.
A földmérő vonal kezdőpontja Stara Nekrasivka faluban
A Struve vonal mérési eredményei meglepően pontosak még mai szemmel nézve is. Az alapos, jó minőségű eredményeket több tudományos munkához is felhasználták, a későbbiekben pedig példaként szolgált a háromszögelés technikában. Az érintett országokban jó alapot szolgáltatott az ezt követő térképészeti felmérésekhez. Finnországban az északi és déli háromszögelő vonalakat a Struve földmérő vonal kötötte össze egészen az 1960-as évekig.
Az egész munkafolyamatról kivételes pontosságú leírás készült. Struve 1860-ban jelentette meg munkáját (Arc du méridien de 25° 20' entre le Danube et la Mer Glaciale mésure depuis 1816 jusqu'en 1855, 3 vol. and diagrams, St. Petersburg).

Mérőpontok

A mérési pontok általában a mérési munka során a sziklába vagy a kőbe fúrt lyukak. Habár minden pontot nem jelöltek meg fennmaradó módon, a hiányzó pontok visszakereshetők a koordináták segítségével.
A Világörökségek listáján általában szereplő helyszínekhez képest a Struve földmérő vonal különleges. A vonal láthatatlanul köt egymáshoz tíz országot. A védelmet minimális esetben néhány négyzetméternyi terület védelme jelenti, így a műszaki és jogi kérdések könnyen kezelhetők. A védelem alá helyezés anyagi vonzata szintén csekély, mivel a mérőpontok általában elhagyatott, magasan fekvő területen találhatók.

A háromszögméréstől a műholdig

A műholdas földmérés előtt a méréseket mérőpontok által meghatározott háromszöghálózat segítségével végezték. A hálózatban szereplő háromszögek pontos oldalhosszainak meghatározásához még egy vagy több alapvonal nagyon pontos kimérésére is szükség volt. Az ehhez tartozó távolságméréseket Struve idejében mérőrudakkal, később, egészen az 1960-as évekig mérőszalagokkal végezték, amikor a távolságmérő műszerek használata került előtérbe.
Manapság a mérésekhez műholdas helymeghatározáson alapuló GPS-szerkezeteket használnak, melyek legjobb méréspontossága milliméteres nagyságrendű hibát hordoz legfeljebb. A Finnországban is használatos VRS- technológia (Virtual Reference Station) lehetővé teszi, hogy a mérésekhez csak egy mozgó szerkezet szükséges. VRS- rendszer saját virtuális mérőállomást bocsát a felhasználó rendelkezésére, melyben a mérőháló a GSM-hálózat közvetítésével megkapott állandó GPS-pontokból alakul.
A földmérővonal születésekor még csak két országon - Oroszországon és Svédországon - keresztül haladt át, ma ugyanezen a területen tíz ország található: Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, Észtország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország, Moldova és Ukrajna. Ezek az országok 1993 óta közösen dolgoznak a földmérő vonal védelmén és a mérőpontok rendbehozatalán. A Struve földmérő vonal az első ilyen sok országot érintő világörökség.